Őrt álló friss fák és cserjék (Városkép)

Zétényi Zoltán
Havilapok
2019. május 18.
Találatok: 1875
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2019. április16. – Az erdő védelme érdekében ültették őket

Ezúttal nemcsak a levegő minőségének javítására, a városkép szépítésére ültettek fákat és cserjéket a Halmi-erdő határában, hanem szorosan vett feladatuk is lesz a növényeknek, mégpedig az, hogy megakadályozzák az erdőben nem kívánt közlekedést és versenyzést.
A Halmi-erdő egyik határában, a Lakitelek és a Bánfa utca találkozásánál április 9-én fákat és cserjéket ültetett el az erdő bejáratánál a terület fenntartója, a Pilisi Parkerdő Zrt., valamint Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata és erdőgondnoksága. A 18 hársfa és ugyanannyi cserje ültetésének most egyfajta védelmi funkciója is volt.
KÖZÖS GONDOLKODÁSSAL
A faültetés helyszínén Ughy Attila elmondta, hogy a tapasztalatok szerint nagyon nehéz az ember és az erdő együttélése, hiszen az erdőt láthatóan sokféleképpen használjuk.
- Azon a területen, amelyet most fákkal és sövényekkel igyekszünk bezárni, még lehet látni, hogy kocsinyom vezet be az erdőbe, ahol eddig motorral és autóval krosszversenyeket is rendeztek. Vannak, akik a funkciójának megfelelően pihenőhelyként használják az erdeinket, és úgy tekintenek rájuk, mintha a sajátjuk lenne, mások viszont megzavarják az erdő napi nyugodt életét - hangsúlyozta a polgármester.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy fenntartóként a Pilisi Parkerdő Zrt. találta-e ki a megoldást, Ughy Attila elmondta, hogy közös gondolkodás eredménye volt. Nagyon sokrétű a feladata az erdőterület kezelőjének és az önkormányzatnak is egy olyan kerületben, ahol 500 hektárnyi erdő van, ráadásul többnyire összefüggő területekként.
A polgármester hozzátette, hogy a frissen ültetett zöld sáv várhatóan egy-másfél év múlva teljes egészében lezárja majd a bejutást gépjárművel az erdőbe, határvonalat képezve a külvilág és az erdő között. Az erdők témakörében folytatott vita időről időre lángra kap a XVIII. kerületben is, és nehéz azt olyan mederben tartani, amelyben a biztonságos erdőjárás, a szakmaiság és a hosszú távon fenntartható erdőgazdálkodás is érvényesül.
EGYKOR ÉS MA
Nem mindenki tudja, hogy a kerületben található erdők nem őshonosak. A pesti oldalon az 1900-as évek elejére alig 100 hektárnyi erdő maradt. Akkor a városvezetők úgy gondolkodtak, hogy valamilyen módon változtatni kellene ezen. Ennek nyomán a harmincas évek elején rendszeres erdősítésbe kezdtek, aminek köszönhetően ma több mint 2000 hektár erdő található a pesti oldalon.
Az erdőtelepítők a fővárosnak ezen a részén részben a klimatikus viszonyok, részben a talaj minősége miatt sincsenek könnyű helyzetben, mert nem lehet akármilyen fákat ültetni. Többek között az akác az, amely ezt a homokos talajt jól bírja, és megfelelően tud terjeszkedni a foghíjas területeken.
ÜLTESS FÁT...
A Tízezer új fát Budapestre! program keretében a Főkert Nonprofit Zrt. 2019-ig 8000 fa elültetését tervezte Budapesten, ám ezt a számot már az elmúlt év végéig meghaladták 8238 fa elültetésével. A projekt indulását 2016-ban jelentette be Tarlós István főpolgármester, a program megálmodója Persányi Miklós, a Liget-projekt kert- és tájépítészeti beruházásaiért felelős kormánybiztos volt.
Kirrné Feicht Ágnes, az önkormányzat környezetvédelmi csoportjának vezetője úgy informálta lapunkat, hogy a Fővárosi Önkormányzat már most tavasszal is ültetett 30 fát a Cziffra György utcában és 14 fát az Üllői úton, ahol a korábbi korhadt fákat pótolták, továbbá a Dózsa György utcában is négyet. Ezzel egyidejűleg elkezdték a tavaly elültetett fák gondozását is.
A csoportvezető azt is elmondta, hogy idén is lehetett pályázni az Ültess fát kerületünknek! akcióra. (A kerületi önkormányzat által finanszírozott faültetést a helyi lakosok és intézmények egyaránt igényelhetik az ingatlanuk környékére.)
Ültess fát kerületünknek!
A kerületi önkormányzat a házak előtti utcafront zöldebbé tételére minden évben pályázatot ír ki facsemeték ültetésére. Általában üresen álló fahelyekre vagy kivágott öreg egyedek helyére kérnek a pályázók fákat. A önkormányzat akciója keretében a fákat a Városgazda XVIII. kerület Zrt. kertészei ültetik el, a gondozásukat pedig a kérelmező lakosok vállalják. BODZAY ZOLTÁN

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept