1904. szeptember - A folyó évi nyár időjárása rendkívül rendellenes volt.
Három-négy hónap telt el, mely alatt vagy egyáltalában nem esett eső, vagy oly kevés, hogy az számba sem jöhet. Ellenben a felhőtlen égboltozatról hónapokon át szórta sugarait a nap és szárító szelek még hozzájárultak ahhoz, hogy a talaj valóban szalmaszárazzá süljön. Országunk az 1 8 6 3 . év óta nem látott oly csapássá fajult szárazságot, a milyet ez az esztendő reánk hozott.
Az erdőgazdaság, mint őstermelési ág, az időjárás szélsőségeitől természetszerűen sokat szenved, s ha káros hatásuk nem is nyilvánulhat oly csapásszerű mértékben,
mint a mezőgazdasági ágaknál, a melyek nem sok évtized felhalmozott termését, hanem egy év terményeit aratják le, mégis oly rendkívüli időjárási viszonyok, mint a milyenek az idei nyáron országszerte uralkodtak, az erdőgazdaság felett sem vonulhatnak el nyomtalanul, sőt hatásuk, éppen az erdőgazdaságban szereplő hosszú termelési időszakok miatt, hosszabb időre lesz érezhető.
Erdeink a nagy szárazság következtében már augusztus hó első felében valóban őszi jelleggel bírtak. A lomberdők koronái, különösen a sekélyebb talajú, rosszabb termő
helyeken sárgállottak, sőt köves helyeken idős fák is tövig kiszáradtak, nem is szólva a fiatalosokról, a melyekben 3-4 , sőt több év előtti ültetések teljesen kivesztek. Láttunk
a magyar Alföldön kiszáradt 3-4 éves akáczot, láttunk a felvidék mészszikláin kiszáradó évszázados vörösfenyőket és megfigyeltünk középhegységeinkben juhart és más lombfanemeket, a melyek már augusztus hó közepén teljesen lombnélküli állapotban tűntek fel a száradó lombot jobban megőrzött tölgyek közül.
A talajt, melyen, ha agyagos, tenyérnyi széles, mély repedések vonulnak végig, már nyár közepén sűrűn fedte az idő előtt lehullott levél és tűlomb. A források kiapadtak
és máskor víz dús patakokban alig csergedez valami kevés víz. A tutajok, melyek más években régen az alföld valamely fűrészmalmán várják a feldolgozást, az idén jórészt
bekötött állapotban vagy még garmadában hevernek a parton.
A csemetekertekben kiszáradt táblák, alig fejlődő, törpe idei csemeték.
A legnagyobb baj azonban az, hogy erdős völgyeken végig utazva, itt is, ott is füstfelhőt látunk égnek szállani, a melyek többé-kevésbé jelentős erdei tüzektől erednek. Volt több száz holdra terjedő ily erdei tűz, a mely egy hétnél is tovább tartott. És a nagy szárazság mellett a többnyire gondatlanságból eredt talajtűz – sajnos – vajmi
gyakran átcsapott a koronákba is, tetézve az amúgy is óriási kárt.
Az erdőgazdaság károsodását tehát a következőkben foglalhatjuk össze: Általános a növedékveszteség. A folyó év növedéke rendkívül csekély ami legfeltűnőbb a fenyvesekben, melyeknek idei hosszhajtása fele sincsen a múlt évinek.
Az erdősítésekre a folyó évben fordított költség többnyire kárba veszett, sőt a régebbi erdősítések is nagyon szenvedvén, e téren fokozott áldozatokra lesz szükség. Nagy baj
a csemetekertek szomorú állapota is, helyenkint kiültethető csemetékben hiány fog mutatkozni s nevezetesen az egyéves korban kiültettetni szokott akáczból lesz az idén kevés.
Az erdei tüzekről már megemlékeztünk. Az általuk okozott kárt ez idő szerint még megközelítően sem tudjuk megbecsülni, de mindenesetre rendkívüli nagy.
A faanyagok értékesítése a tutajozás megakadása által hátrányt szenvedett. A Tiszamenti fűrészekre, a melyek más években majdnem kizárólag vízen kapják nyersanyagukat, az idén sok fát szállítanak vasúton, különben nyersanyag hiányában be kellene üzemüket szüntetni. A Tisza mellékvölgyeiből ugyanis igen sok faanyag nem volt idejekorán kiszállítható.
Ha még arra a veszélyre gondolunk, a mely onnan eredhet, hogy egyes erdőpusztító rovarok a száraz nyáron két nemzedéket hozhattak létre, akkor nagyjában végigtekintettünk azokon a közvetlen károkon, melyekkel az idei nagy szárazság erdőgazdaságunkat sújtotta. Nem kisebb, sőt talán végeredményben még nagyobb azonban az a kár, a mely közvetve, mezőgazdaságunk és állattenyésztésünk válságos
helyzetéből kifolyólag a hazai erdőgazdaságra hárul s amelyet, mert nem nyilvánul meg oly kézzelfoghatóan, csak éppen az erdőgazda tud kellően méltányolni.
Ezek közül a közvetett károk közül első sorban a belföldi faértékesítés kedvezőtlen kilátásait említjük fel. Rossz terméssel rendszerint a belföldi fapiacz kedvezőtlen alakulása is jár, ami egyik kiváló jele annak, hogy mennyire agrárállam még Magyarország. S az idén a rossz termésen kívül takarmányhiányunk is van s a gazda, hogy állatállományát valamennyire fenntarthassa, minden pénzét, amelyet különben talán valamely beruházásra, építésre fordított volna, takarmány beszerzésre kénytelen fordítani.
A takarmányhiánnyal, legelőterületeink teljes kiaszásával függ össze erdeink egy másik, nehezen kiheverhető károsodása, a mely a szárazságból ered. Amidőn legelő
területeinken már június hóban sárgára száradt a fű s a legelő állat úgyszólván már csak a földet nyalta, a midőn pl. a Hortobágyon július hóban csontvázzá soványodott
csordákat hajtottak a 50-60 km. távolságban levő erdők felé s e csordák mögött kocsikban szállították az éhségtől már összeesett állatokat, akkor természetszerűen nem lehetett elzárni az erdőt a legeltetés előtt, mert az erdő alján itt-ott mégis csak mutatkozott valamelyes sovány fűtermés és elvégre a fa lombja is táplálék.
És a midőn a szalmatermést más takarmány hiányában előreláthatólag a télen fel kell etetni, a nép alomszükségletének fedezhetése végett is meg kellett nyitni az erdőt,
a mely ilyképen – habár nem a maga előnyére – hathatósan támogatja a rokon mezőgazdaságot, melynek válságos helyzete sokkal közvetlenebbül hat ki egész közgazdaságunkra.
Itt a két baj közül a kisebbet kellett választani s e szempontból csak teljesen helyeselhetjük a földmívelési kormány abbeli intézkedéseit, a melyekkel a rendkívüli
körülményekre való tekintettel az erdei legeltetésnek, a fűsarlózásnak és az alomgyűjtésnek kiterjedtebb használatát lehetővé tette.*)
Mi erdőgazdák azonban legyünk tisztában azzal, hogy e mellékhaszonvételek sok szép reménnyel kecsegtető munkánk eredményét teszik kétessé és hosszabb időre és fokozottabb tevékenységre lesz szükség, míg nyomukat a kezelésünk alatt álló erdőkben teljesen eltüntetjük. Meg vagyunk azonban győződve, hogy a magyar erdőtiszti kar ezt a feladatát is, mint már sok mást, hazafias buzgalommal és sikerrel fogja megoldani.