Ha az ember a Komárom-Esztergom megye két alig ismert falucskája, Bajna és Bajót között autózik, feleút táján talál egy poros kis leágazást Pusztamarót felé. Ezen néhány kilométert zötykölődve – már a Gerecse tövében – igen hangulatos, eldugott kis helyre érkezhetünk.
Pusztamarót a hetvenes években elnéptelenedett falu, emlékét ma már csak egy idős lucfenyő alatt megbúvó apró temető és néhány ház őrzi. Fasora alatt halad el az Országos Kéktúra útvonala. Tavasszal, fehérbe öltözött gyümölcsfái között, a szépen nyírt tisztáson remek lehetőség nyílik a pihenésre, bográcsozásra.
A rét közepén található szobor-kompozíció a magyar történelem egyik tragikus csatájának állít emléket. 1526 szeptemberében, Buda eleste után sok ezer menekült állt itt ellen napokig a török támadásnak. A szekértábort a törökök végül csak Budáról hozott ágyúkkal, kegyetlen vérengzéssel tudták felszámolni. Ám a ma itt honoló nyugalom mit sem sejtet már e drámai eseményekből.
Érdemes kicsit beljebb sétálnunk az erdőbe, a kék jelzést követve Tardos irányába. A Gerecsének, a hegység névadó hegyének északi oldalán járunk, tiszteletet parancsoló bükkös erdőben. A szürke, sima törzsű bükkfák sokaságát juharok, hársak, és néhány tölgy teszik változatosabbá. A táj vadregényességét fokozzák a derékba tört, de még álló, vagy teljes hosszukban a földön elterülő holt fák és az itt-ott kibukkanó mészkőtömbök, sziklapadok is.
A bükkös erdők jellegzetessége, hogy lombkorona-szintjük igen zárt, kevés fényt enged át. Az aljnövényzet fajai így minden lehetőséget megragadnak, hogy a szükséges fénymennyiséghez hozzájussanak. Hatékony stratégia az úgynevezett kora tavaszi geofitonoké: ezek igen hamar, még a bükkök lombfakadása előtt kihajtanak és virágot hoznak. Mire a fák teljesen kilombosodnak és besötétül az erdő, addigra ezek a növények már termést is érlelnek, majd visszahúzódnak föld alatti szerveikbe, hogy aztán jövő tavasszal ismét az első melegebb napokon előbújjanak.
Ehhez jelentős energia-tartalékokra van szükségük, nem véletlen hát, hogy ezek a kora tavaszi fajok különféle föld alatti raktározó szervekkel, hagymával, gumóval, gyöktörzzsel rendelkeznek. Ilyen geofiton növény többek között az odvas keltike (Corydalis cava), a salátaboglárka (Ranunculus ficaria), vagy a bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides).
A legnagyobb tömegben kétségtelenül medvehagymával (Allium ursinum) találkozhatunk, amely április-május tájékán összefüggő zöld, majd virágzáskor fehér szőnyegként borítja a gerecsei bükkösök alját, és – mivel termesztett hagymáinknak közeli rokona – hagymaillattal árasztja el az egész környéket. A vöröshagymától eltérően levelei szélesek, laposak, csillag alakú virágai pedig ernyőszerű virágzatokat alkotnak. Levele ehető, kellemes hagymaízű, ha nem védett területen találjuk, bátran szedhetünk belőle pár szálat a szendvicsünkbe. Ám vigyázzunk, ne tévesszük össze a gyöngyvirággal, amelynek hasonlóak (de nem hagymaszagúak) a levelei, viszont súlyosan mérgező! Tinya Flóra