ANTAL Z. LÁSZLÓ AZ MTA SZOCIOLÓGIAI INTÉZETE ÉGHAJLATVÁLTOZÁS KUTATÓMŰHELYÉT VEZETI, AMELY AZT HIVATOTT FELTÉRKÉPEZNI, HOGY MILYEN TÁRSADALMI VÁLASZOK SZÜLETNEK AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS LEGÉRZÉKLETESEBB PROBLÉMÁJÁRA, A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSRE. A SZAKÉRTŐT A HAZAI KUTATÁSOKRÓL KÉRDEZTÜK.Mivel foglalkozik az Éghajlatváltozás Kutatóműhely?
Folyamatosan nyomon követjük az aktuális szaklapokat, könyveket, az Internetet, részt veszünk konferenciákon, tanulmányokat publikálunk. Az előadások nagy része elsősorban a szakirodalomra támaszkodik, és a VAHAVA kutatás eredményeire.
Én például olyan diákat vetítek az előadásaimon, amelyek a VAHAVA eredményeit összegzi, másrészt nagyon fontos számomra, hogy Nicholas Stern angol közgazdász friss tanulmányát bemutassam a hazai közönségnek, amely közgazdasági szempontból elemzi az éghajlatváltozást. Az előadásaimban ismertetem az ENSZ és az Európai Unió állásfoglalásait. A Biztonsági Tanács április 17-én a napirendjére tűzte az éghajlatváltozás témáját, ez azt jelenti, hogy a világ biztonságát fenyegető kérdésként merül föl.
Ezek szerint Magyarországon nem folyik olyan kutatás, amely arra irányulna, hogy az egyes társadalmi rétegek milyen módon reagálnak az éghajlatváltozásra?
Elsősorban a nemzetközi és a hazai szakirodalom elemzéséből áll a kutatási munkánk, de empirikus vizsgálataink is vannak, ez az Action Research, azaz akciókutatás. Ez azt jelenti, hogy elmegyünk különböző településekre, és ott megnézzük, hogy ez a kérdés hogyan érinti a város vezetőit, a város lakóit, milyen érdekcsoportok vannak ott, akik ezt a kérdést fölkarolják, és szeretnék, ha a városban történne valami, illetve kik és miért ellenérdekeltek. Az egész társadalom működése nagyon jól megismerhető és kitapintható egy ilyen helyi program keretében.
Tehát a valóságban vizsgáljuk azt, hogy az adott településen az emberek társadalmi struktúrában elfoglalt helye mennyire befolyásolja azt, hogy miként vennének részt egy ilyen programban, és milyen lehetőségei, esélyei vannak egy magyarországi program elindításának. (Lásd a keretes anyagban!)
Az emberek a saját bőrükön tapasztalják az éghajlatváltozás következményeit, mégsem hajlandók semmit tenni ellene. Miért?
A legtöbb gazdasági előrejelzés további gazdasági növekedést feltételez, és azzal biztatja az embereket, hogy egyre jobban fogunk élni. Ezért nem csoda, hogy a modern ember annyira magába szívta az anyagias szemléletet, hogy ez valamiféle örök igazságnak tűnik fel számára. Sajnos ritka az olyan tanulmány, amely arról szól, hogy a mai életszínvonal tarthatatlan. Hosszútávon elképzelhetetlen,
hogy ilyen nagy lakásokban éljünk, ennyit utazzunk, ennyit vásároljunk, ennyi energiát pazaroljunk. Azonban nagyon fontos látni, ha a tétlenség okait keressük, hogy a mai európai emberek többsége teljesen eltávolodott a természettől, az élelme eredetétől. A régi korok emberei sokkal jobban rá voltak utalva a természetre, szerves egységben éltek a természettel, mivel tudták, ha elpusztul a természet, nem lesz ennivalójuk. Ma bemegyünk egy bevásárlóközpontba, és levesszük a polcról, amit megkívánunk. Ez is függő helyzet, de sok embernek eszébe sem jut, hogy ezt a fajta függőséget is csökkentenünk kellene.
A természettől való elszakadás meggyengítette azt az óvatosságot, amely korábban gátat szabott a fogyasztásnak és a természet átalakításának. Egy másik jelentős ok, hogy a legtöbb európai ember ma úgy képzeli el az életet, hogy az a születéstől a halálig tart. Eddig minden kultúrában az emberi gondolkodás szerves része volt a túlvilághit. És főként az, hogy az embernek a tetteiről, az életéről számot kell adnia: hogyan bánt embertársaival, mit csinált a természettel, mit tett azért a közösségért, amelyikhez tartozik, volt-e értelme az életének. Egy túlvilághit nélküli szemléletben ezek a kérdések másként vagy egyáltalán nem merülnek fel. Az emberek ma úgy élnek, mintha nem kellene számot adniuk arról, hogy életük során mit tettek a Földön.
Azonban úgy érzem, hogy az emberek gondolkodása erőteljesen változik. A természet maga üzen hihetetlen hőhullámokkal, viharokkal, árvizekkel, és az embereket ez nem hagyja hidegen, megdöbbenti, gondolkodásra és cselekvésre készteti.
Vannak (azért) pozitív élményei is?
Idén meglátogattam több építészeti kiállítást is itthon, ahol azt láttam, hogy már nagyon sokan törik a fejüket a lehetséges megoldásokon. Hihetetlen sokféle szigetelőanyagot gyártanak, a háztartások energiafelhasználásnak rengeteg új módja jelent meg, az árnyékolás módszerei pedig kifejezetten hangsúlyos szerepet kaptak az újdonságok között. Tehát az üzleti szféra egy része is rugalmasan
reagál a természeti és a társadalmi változásokra. Ez egy új piac, amelynek várhatóan vevői is lesznek, mert nagyon sokan érdeklődtek. A bankok sajátos hitelkonstrukciókat dolgoznak ki, hogy ezeket a beruházásokat támogassák magánemberek vagy intézmények számára. Egy másik nagy élményem, hogy mennyi ötlet, kezdeményezőkészség, tenni akarás rejlik az emberekben. A Klímabarát Települések programunkban részt vevő három településen tartottunk fórumokat, előadásokat. Azt tapasztaltam, hogy az éghajlatváltozás jó hívószóvá vált a konfliktusokkal teli világban. Az embereket összehozza ez a kérdés, és közösen keresnek megoldásokat. Látok esélyt arra, hogy a helyi éghajlatvédelmi programok mentén formálódó közösségek, az egyet akarás jegyében oldani tudják azt a megosztottságot, ami kialakult Magyarországon. A klímaváltozás egy olyan kérdés, amely mindenfajta szakmai háttértől, élettörténettől vagy pártbeli hovatartozástól függetlenül érdekli az embereket, amely kötődik saját lakóhelyük történetéhez és még inkább a jövőjükhöz. Ez hihetetlen erős kohéziós erő. Nekem az elmúlt években, amióta az éghajlatváltozással foglakozom, rengeteg olyan élményem és tapasztalatom gyűlt össze, amelyek arra utalnak, hogy valami igenis megmozdult, és egy jelentős átalakulás időszakát éljük. Azt ma még nem lehet megmondani, hogy ez mennyire fogja átjárni a társadalom egészét, pedig ez a jövőnk egyik kulcskérdése. A változások gyorsaságát és eredményességét sok tényező befolyásolja, ez nyilvánvalóan függ a sajtó tevékenységétől, a politikusok állásfoglalásaitól, de mégis úgy gondolom, hogy a legfontosabb szerepe ebben a természetnek lesz.
Ezek az emberek a fórum után hajlandóak tenni az ügy érdekében, például letenni a második autót vagy takarékoskodni az energiával vagy majd csak akkor, ha a törvény születik a korlátozásokról?
A szociológusok számára alapvető fontosságú az a kérdés, hogy mennyire rugalmas a társadalom. Három társadalmi féket említek meg, amelyek gátolják az éghajlatváltozásra adott rugalmas társadalmi válaszok megfogalmazását és még inkább azok alkalmazását. Ezek azok a gátak, amelyek miatt valóban nagyon nehéz érdemi lépeseket tenni annak ellenére, hogy egyre többen látják már, hogy ezeket meg kell tennünk. Ezt a jelenleg még feloldhatatlannak látszó ellentmondást nevezem klíma-paradoxonnak. Az első fék, hogy az éghajlatváltozás kérdése csakis hosszú távú programként oldható meg, míg a politikai választási rendszerek rövid távú gondolkodásra ösztönöznek.
A másik, hogy mára hihetetlenül gyengévé váltak a kormányok. A túlzott demokratikus folyamatok, amelyek egyre több jogot adnak az állampolgároknak és a cégeknek, olyan hatalmi helyzetet alakítottak ki, amelyben nagyon kevés lehetőségük van a kormányoknak az érdemi lépések megtételére. Hogyha mondjuk valahol bevezetnének egy radikális közlekedéscsökkentési törvényt, akkor a gépkocsivezetők és a fuvarozási vállalkozók elállhatnák az utakat, és megbéníthatnák a forgalmat. Ha benzinkorlátozást akarnának bevezetni vagy a benzin forgalmazását akarnák korlátozni, akkor a nagy olajtársaságok azt mondhatnák, hogy ehhez nem járulnak hozzá. Tehát illúzió az, ami nagyon sok emberben él, hogy itt a kormánynak, kormányoknak kéne tenni valamit.
Ma már a kormányok nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt a kérdést megoldhassák. Ez a modern politikai rendszernek egy igen lényeges hiányosságára mutat rá. Egyre sürgetőbb egy új rendszer kidolgozása, mert ez a fajta demokratikus berendezkedés nem alkalmas egy ilyen kérdés megoldására, mint amilyen a klímaváltozás. Például a felelős brit korány belátja ugyan, hogy hatalmas veszély fenyegeti a lakosságot, de képtelen megtenni a megfelelő lépéseket, mert meg van kötve a keze. Így aztán óriásplakátokon üzen az embereknek, rájuk bízza a döntést és részben áthárítva a felelősséget is. A holland kormány már egyenesen azt javasolja a mélyföldön lakó embereknek, hogy hagyják el saját országukat, mert hamarosan tenger fogja elborítani. Ki is jelöltek néhány országot, ahová érdemes menni. Meglepő módon ezek közül az egyik Magyarország. És el is indult a folyamat, sok holland ember hagyja ott azt az országot, amit a hazájának tekintett. Tatabányán például egy kétszáz lakásból épülő kolóniát építenek maguknak a hollandok s várhatóan kétszáz család akar ide átköltözni. Persze felmerül a kérdés, hogy most Magyarország veszélyeztetett hely-e vagy sem az éghajlatváltozás szempontjából, holland
nézőpontból azonban mindenképpen olyan hely, ahova érdemes átköltözni.
Ha a kormányok valóban tehetetlenek is, nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy önkéntes társadalmi összefogásból fakadjanak olyasfajta korlátozások, amelyekre az éghajlatváltozás megállítása érdekében szükség volna. Ki fizetne adót, ha nem lenne törvénybe iktatva? És az ellenkező irányba tereli az embereket a piac, a növekedés, a reklámok is.
Úgy látom, hogy egy új hatalmi helyzet kezd kialakulni, amelyben a kormányt már nem lehet egyedül felelőssé tenni, és a kormánytól várni mindent. Folyamatosan – a szemünk előtt, de mégis szinte észrevétlenül – alakul egy olyan új irányítási rendszer, amelyben a civil szervezetek és a helyi önkormányzatok sokkal nagyobb szerepet töltenek majd be, belevonva a helyi vállalkozókat is. Ez
egy hosszú távú, kemény harc a jövőnkért.
Én Londonban éltem egy évet, hogy tanulmányozzam az angol helyzetet. A gyerekeim is velem voltak, ott jártak iskolába. Az egyik nap kaptam egy levelet, amelyben az iskolaigazgató értesítette a szülőket, hogy megváltozik az iskola felvételi rendszere: ezentúl nem a képességek szerint veszik fel a gyerekeket, hanem azok járhatnak oda, akik gyalog be tudnak járni az iskolába. Mindez azért történt, mert a közlekedési dugók kialakulásában és a szén-dioxid-kibocsátásban nagy szerepe van annak, hogy nagyon sok gyereket a szüleik gépkocsival visznek iskolába. Voltak olyan ismerőseim, akik azért költöztek a kiválasztott iskola mellé, hogy fölvegyék a gyerekeiket.
Az állami felelősség mellett még fontos beszélnünk a harmadik társadalmi fékről, amely hátráltatja, hogy előre lépjünk az éghajlatváltozás terén: ez a gazdasági növekedés és ennek szabályozása. Az európai országok mind a mai napig a közgazdaságtudomány atyja, Adam Smith elméletének helyességében ringatták magukat. Smith „A nemzetek gazdagsága” című könyvében fejtette ki a „láthatatlan kéz” teóriáját, amely nem más, mint az önszabályozó piac elmélete, vagyis hogy a gazdaságot a kereslet-kínálat szabályozza, ezért nincs szükség se állami, se másfajta társadalmi beavatkozásra, kontrollra. A „láthatatlan kéz” valamifajta emberek, kormányok feletti bölcsességként tételeződik fel, amely még a növekedési kényszer mellett is mindent rendbe tesz a gazdaságban akkor, ha mindenki a saját érdekeit követi. Ma már lehet tudni, hogy ez a teória nem állja meg a helyét, tarthatatlan. Az éghajlatváltozás az, amely erre egyre határozottabban figyelmeztet minket. Sokan vannak már, akik alternatív közgazdasági elméleteken gondolkodnak, azon, hogyan lehet a társadalmakban olyan új közgazdasági szabályokat bevezetni, hogy ne a korlátlan növekedés elve és a profitérdekeltség irányítsa a gazdasági folyamatokat és a társadalmi és a természeti korlátoknak legyen ebben az eddigieknél nagyobb szerepe. Mert különben nem tudjuk elkerülni az éghajlatváltozás mai ismereteink szerinti következményeit. Bízom benne, hogy még időben megtaláljuk a klíma-paradoxon feloldását, és abban is, hogy az ebből következő társadalmi változások, ha nehezen is, de megtörténnek.
A VAHAVA projekt néven ismertté vált három éves programban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az MTA-val együttműködve a globális éghajlatváltozás hazai hatásait és az arra adandó gazdasági, társadalmi és politikai válaszokat tekintette át. A 2003 nyarán indult munkában több száz tudós, kutató, szakember vett részt. Meghatározták a hazai klíma változásának várható irányát és elemezték az egyes ágazatokra és szakterületekre gyakorolt valószínűsíthető hatásait.
Megállapították: további melegedésre és kisebb csapadékmennyiségre kell felkészülni. Ezt a tendenciát szélsőséges időjárási jelenségek kísérhetik. Mindezek komoly előkészületeket igényelnek az agrárium valamennyi ágazatában a növénytermesztéstől az erdészeten át az állattartásig. További területeken is – az árvíz- és belvízvédelemben, az ivóvízellátásban, a közegészségügyben, a katasztrófavédelemben, az építésügyben – megfelelő alkalmazkodási intézkedéseket kell tenni. Erre vonatkozó javaslataikat kidolgozták és közzétették. Ugyanakkor hazánknak hozzá kell járulnia a globális éghajlatváltozás további megfékezéséhez. Ehhez a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését kell elérni. Komoly tartalékok rejlenek az energiatakarékosságban és az energia-hatékonysági fejlesztésekben is.
A VAHAVA program formálisan befejeződött. Folytatása több területen is várható. Erről részletesen a program honlapján: (www. vahava.hu) olvashatnak.
ANTAL Z. László – 1979-ben fejezte be tanulmányait a közgazdaságtudományi egyetem népgazdasági tervező-elemző szakán, majd oktatásszociológiát tanult. Ezt követően az MTA Szociológiai Kutató Intézetében helyezkedett
el, ahol azóta is dolgozik. 1983-ban „A betegellátás színvonalát befolyásoló körülmények vizsgálata” című disszertáció megvédése után egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1994-ben védte meg a „Gyógyítás társadalmi
beágyazottsága” című kandidátusi értekezését. Néhány kutatási téma, amellyel foglalkozott: a szülés és a születés szociológia vizsgálata, a volt szocialista országokban tapasztalható magas halandóság okainak vizsgálata, a
természetgyógyászat hazai elterjedése. Tanít a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi főiskolán. 2005 végén alakult meg az MTA Szociológiai Kutatóintézetének Éghajlatváltozás
Kutatóműhelye, amelyet Antal Z. László vezet. A Klímabarát települések programot 2006-ban indította el az Éghajlatváltozás Kutatóműhely Antal Z. László és Takács-Sánta András vezetésével.
Ennek keretében a helyi önkormányzatokkal közösen dolgoznak ki az éghajlatváltozással kapcsolatos gyakorlati megoldásokat. EddigHosszúhetény, Tatabánya és Pomáz önkormányzatával kezdték meg a munkát.
A helyi programok lényege, hogy az önkormányzatok ne csak az energiaellátás és felhasználás átvizsgálását, vagy a házak szigetelésének lehetőségeit vegyék figyelembe, hanem komplett egészként kezeljék a települést, és az éghajlatváltozás szempontjából vizsgálják meg az új beruházásokat. Vegyék figyelembe mindezt az útépítéseknél vagy például az új házak építési szabályozásában.
Ezeken a településeken a telekocsi mellett olyan iskolai programokat is meghirdetnek, amelyek ezt a fajta szellemiséget képviselik. Pomáz a főváros környéki agglomerációs települések közül elsőként csatlakozott a Klímabarát Település programhoz. Mindezt a képviselő-testület határozattal szentesítette.
Az első lépés egy nagyszabású Föld napi rendezvény volt, amelyen családok, baráti társaságok, iskolás csapatok versengtek egymással az éghajlatváltozás témakörében. A rá következő héten megalakult a Pomázi Klíma Kör. Al Gore Kellemetlen igazság c. filmjének megtekintése és a helyi klímavédelmi feladatok megvitatása volt az első találkozó témája. Hamarosan megjelent az önkormányzat honlapján egy sor olyan pályázat, mely mind a környezet védelmét szolgálja; komposztáló berendezések támogatása, zöld óvoda pályázat, üvegházbajnok pályázat iskolásoknak, lakossági környezeti fenntarthatóságot támogató kezdeményezések pályázata.
Magyarországon elsőként telekocsi társaságok szervezésére is kiírtak pályázatot, hiszen a lakosság jó része a fővárosban talál munkát. Várhatóan, a települési környezetvédelmi program felülvizsgálatakor hasonló eréllyel lépnek fel a klímaváltozás ellen.
Antal Z. László 2005-ös angliai kutatóútja során az éghajlatváltozásra adott társadalmi válaszokat vizsgálta. Tapasztalatait a Változó éghajlat – változatlan társadalmi szokások című tanulmányban foglalta össze. Az alábbiakban a tanulmány azon részét közöljük, amely bemutatja, hogy milyen társadalmi változásokra lehet számítani az elkövetkező évtizedekben, amelyek egyértelműen hatással lesznek a közlekedés alakulására és amelyek kemény korlátokat jelentenek a éghajlatváltozás szempontjából fontosnak és szükségesnek tartott lépések megtételében.
a) A népesség növekedése és a korösszetétel megváltozása. A demográfiai előrejelzések szerint az Egyesült Királyság népessége az elkövetkező évtizedekben növekedni fog. A várható növekedés elsősorban az idősebb korosztályok létszámnövekedéséből adódik. És míg korábban az idős emberek a tömegközlekedést vették igénybe utazásaik alkalmával, ez a jövőben várhatóan változni fog. A jelenlegi középkorú – és gépkocsit használó – generáció feltételezhetően idős korában megtartja, és használni fogja autóját.
b) A háztartások számának emelkedése. Az Egyesült Királyságban a háztartások száma folyamatosan
növekszik. Ennek egyik oka az egyedülállók számának növekedése, a másik pedig a háztartások átlagos számának csökkenése. Míg 1961-ben a háztartások átlagos száma 3,01 fő volt, addig ezt a számot 2021-ben 2,15-re becsüli
az erről készített előrejelzés. Ez a változás szintén több utazást eredményezhet, részben a növekvő családlátogatások miatt, részben pedig az egyes háztartások fenntartásához, működéséhez szükséges utazások nagyobb száma miatt.
c) A nők munkavállalása. Az egyik legnagyobb változás a munkaerő összetételében a női munkavállalók számának emelkedése. Ez szintén az utazások számának növekedését fogja eredményezni. S a háztartásonként használt gépkocsik száma is várhatóan emelkedni fog e miatt.
d) A gazdaság növekedése. Az eddigi trendek alapján a GDP növekedése és az utas- és jármű kilométerek alakulása között szoros kapcsolat mutatható ki. Így a hosszú távú tervekben előre jelzett gazdasági növekedés szintén a közlekedés további növekedését eredményezheti.
e) A lakossági jövedelmek növekedése. A közlekedés nagysága legerőteljesebben a lakosság jövedelmével függ össze. Ezt az összefüggést elemző tanulmányok egyértelműen arra a következtetésre jutottak, hogy a jövedelem növekedésénél nagyobb arányban növelik a lakosok a közlekedésre fordított kiadásaikat.
f) Növekvő szabadidő. Az emberek az Egyesült Királyságban több órát dolgoznak jelenleg, s kevesebb a szabadságuk, mint az Európai Unióhoz tartozó többi országban. Ha ez a jövőben meg fog változni, több szabadidejük lesz az ebben az országban dolgozóknak is, ami növelni fogja „a szabadidő-utazások” számát. A „szabadidő-utazások” számát növeli majd a kocsival rendelkező nyugdíjasok növekvő száma is.
g) A laksűrűség alakulása. A szakirodalom egyértelműen azt állapította meg, hogy a gépkocsihasználatot befolyásolja a laksűrűség is. A nagyobb laksűrűségű helyeken kimutatható, hogy kevesebb az egy főre jutó szállító-ármű forgalom, így a városi lakosság várható növekedése az eddig említett várható társadalmi változások közül az első, amely a közúti forgalom csökkenésével jár együtt.
h) Telekommunikáció. Az információs-kommunikációs technikák terjedése lehetősséget kínál az eddigi utazási szokások megváltozatására. A távmunkák elterjedése és az új vásárlói lehetőségek szintén olyan várható jelentős változások, amelyek a közlekedés csökkenésével járnak együtt. A legújabb becslések szerint az Egyesült Királyságban 2005-ben már a bevásárlások közel 6 százaléka történik számítógépes rendelésen keresztül. A
Közlekedési Minisztérium 2002-ben készített előrejelzése szerint a videokonferenciák 5-20 százalékkal csökkentik majd az üzleti utazások számát 2007-ig és 10-40 százalékkal 2017-ig.
i) A gépkocsik számának alakulása. Az utazási lehetőségek közötti választás egyik legfontosabb tényezője, hogy az embereknek van-e gépkocsija vagy nincs. Az Egyesült Királyságban 1952-ben még a háztartások 84 százalékában nem volt gépkocsi. Ez az arány 2001-re 26 százalékra csökkent és várhatóan megközelíti a 20 százalékot 2030-ra. Azok az emberek, akiknek van gépkocsijuk, ritkábban használják a buszokat, és kevesebbet sétálnak, azaz ez a várható változás is a közlekedés jövőbeli növekedéséhez járulhat hozzá.
j) A jogosítványok száma. Két olyan trend rajzolható fel a jogosítványok számát vizsgálva, amely szintén a gépkocsik gyakoribb használatát segítheti elő. Az egyik a jogosítvánnyal rendelkező nők növekvő száma. 1955-ben a nők 29 százalékának volt jogosítványa, 2001-ben már 60 százalékuknak. A másik a jogosítvánnyal rendelkező idősek növekvő száma: 1975-ben a hetven éven felüliek 15 százalékának volt jogosítványa, 2001-ben pedig már 44 százalékuknak. Mindkét trend további emelkedésére lehet számítani az elkövetkező években.
k) Utazási költségek. A közlekedés módjának megválasztásában döntő jelentőségű az egymáshoz viszonyított költségek aránya. Az egyik legfontosabb oka a gépkocsihasználat elterjedésének az volt, hogy miközben az emberek szabadon elkölthető pénze növekedett, a gépkocsihasználat költségei csökkentek. Ugyanakkor a busz és vonatjegyek ára növekedett.
l) A közlekedés sebességének növekedése. A közlekedés módjának megválasztásában fontos szerepet
játszik az utazási idő és a kényelem is. Miközben az átlagos utazási távolság megnőtt, az átlagos utazási időben nem következett be ilyen változás. Ez azzal magyarázható, hogy az utasok nagyobb arányban választották az utazásnak gyorsabb (repülőgép, gépkocsi) módját. Az utazási sebesség további növekedésére számíthatunk a jövőben: az emberek még messzebbre fognak utazni, és az utazás gyorsabb módját fogják választani.
m) Növekvő zsúfoltság az utakon. Ennek a különösen nagyvárosokban megfigyelhető jelenségnek kettős hatása van a szén-dioxid kibocsátásra: egyrészt a gépkocsik használatának hatékonyságát csökkenti, ami kellemetlenségeken kívül a Szén-dioxid kibocsátás emelkedését is növeli, másrészt – ezzel ellentétes hatásként – hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek az utazás ennél kellemesebb módját válasszák.