2007. szeptember
Beszélgetés Koleszár Istvánnal, az ÁPV ZRT. ügyvezető igazgatójával
Csökkent a fakitermelés, de az erdészeti társaságok eredményesek.
Visszatekintő
Mérleget vonva a vagyonkezelő tevékenységéről, hogyan ítéli meg a múlt évet?
Rendkívül pozitívan, ahogyan az előtte lévő időszakot is. Az ÁPV Zrt. ügyvezetése és döntéshozói a feladat nagyságának és társadalmi érzékenységének megfelelően kezelték az erdőgazdasági társaságcsoportot. A több, mint ezer milliárd forintnyi erdővagyont kezelő társaságok részesedése az erdőállományban, a szakmában és az ehhez tartozó valamennyi területen meghatározó, és a vadgazdálkodásban is ez a társaságcsoport meghatározóan képviseli a klasszikus magyar vadászati kultúrát.
A versenyszektor nem fejlesztette igazán a faipart, mert egy korábbi, téves stratégiai döntés értelmében az erdőgazdasági társaságok csak az erdővagyon kezelésével foglalkoztak. Ennek megéreztük a hátrányát, hiszen sem a fűrésziparban, sem a parkettagyártásban nem volt érdemi fejlesztés. Most jelentős vagyonkezelői tőkebefektetéssel, támogatással milliárdos nagyságrendű beruházásokat hajtottunk végre. Szem előtt tartva az erdők hármas – környezetvédelmi, közjóléti és gazdasági – rendeltetését, a jóléti fejlesztések sem voltak kétségesek.
Mindezek tükrében megelégedéssel és igen jó minősítéssel zárhattuk az elmúlt évet. A társaságcsoport vagyonkezelői minősítése az ÁPV ZRT. igazgatósága részéről kifejezetten jó. Jó látni, hogy ebben a szektorban nagy a fejlődés, és az erdőgazdasági társaságok hozzáértően végzik feladataikat.
A vagyonkezelő munkája
Nincs mindenki tisztában azzal, hogy az ÁPV ZRT. mit is csinál, milyen típusú döntéseket hoz. Beavatkozik-e a társaságok napi ügyeibe vagy csak általános, az egész portfolióra vonatkozó döntéseket hoz?
Az ÁPV ZRT. végső soron a társaságok tulajdonos irányítója, száz százalékos tulajdonosa az erdőgazdasági társaságoknak. Ilyen értelemben a közgyűlést helyettesítő alapítói határozattal is hozhat döntéseket, de az alapító okiratból kiderül, hogy az üzleti tervek végrehajtását illetően a részvénytársaságok kellő önállósággal bírnak. Ez az üzleti terv tartalmaz minden olyan lényeges feladat-meghatározást, ami világos teljesítménykövetelményt jelent a társaságok menedzsmentjei számára. Ilyen értelemben társaságaink nagyfokú önállóságot élveznek, hisz’ az üzleti terv meghatározása során minden részletre kiterjedően rögzítik az elvárt teljesítményt, az árbevételt, a költséget, a szükséges forrásokat. Ezek alapján mondhatom, hogy év közben szinte semmilyen beavatkozásra nincs szükség, hacsak nincs nagy mértékű erdőkár, viharkár vagy más rendkívüli esemény. Ilyen esetben a tulajdonos segítő, támogató módon lép föl. Természetesen havi kontrolling-rendszert is működtetünk, és ha megtérülési vagy fejlesztési gond adódik, akkor sort kerítünk év közbeni beszámoltatásra.
Ez nem azonos a vezérigazgatói értekezlettel, ugye?
Nem. A tulajdonosi beszámoltatás azt jelenti, hogy csak azt a társaságot hívjuk be, ahol gondot, feszültséget érzékelünk, és a beszámoló alapján a vagyonkezelő szakértői minden szempontra kiterjedően elemezik és minősítik a helyzetet. A tulajdonos ezek alapján határozza meg a probléma kezelésére alkalmas feladatsort.
Milyen területen adódtak gondok?
A legnagyobb problémák a faiparban voltak. Emelkedett az alapanyag ára. Ez ugyan a másik oldalon – a sarangolt választéknál – komoly nyereségnövekedést jelentett, ugyanakkor a fejlesztés irányának meghatározása a kelleténél lassabban történt. Emiatt ezen a területen a közreműködésünk is aktívabb volt. A faiparban a kapacitások nem üzemi méretűek, és a termékválaszték is kicsi. Ezért például a parkettagyártáshoz szükséges valamennyi célgép beszerzésénél a tulajdonos összehangolta a beszerzést, elkerülendő a párhuzamos kapacitások kialakulását, valamint, hogy elérhetők legyenek a gazdaságosságot biztosító mennyiségek. A parkettagyártás terén ilyen módon ma már versenyképesek vagyunk, a hazai piac 55 százalékát uraljuk.
Ez soknak számít?
A keménylombos faanyag-kapacitás határait feszegetjük – a termékfejlesztés azonban nem állhat meg. Tapasztaljuk, hogy a termékválaszték bővítése kiváló eredményeket hozott: a Mátraparkettánál például a svédpadló-gyártás kifejezetten sikeres, Zalahalápon pedig a PanLoc-gyártás válik egyre népszerűbbé, 2007-ben Magyar Termék Nagydíjat nyert a tapolcai parkettagyár terméke. Ezekből a külföldi és a hazai értékesítés egyaránt jelentős.
Ezek szerint a faipar meglehetősen ellentmondásos terület.
Az erdőfelújításban és a fakitermelésben kifejezetten sikeresek vagyunk. Annak ellenére, hogy az erdőfelújítás drágult, és a támogatás csökkent, nincs erdőfelújítási hátralékunk, a minősítések pedig nagyon jók. Az erdészeti hatóság tavaly három társaságot kiválónak, tizenhatot jónak minősített. A gazdasági hasznosítás ellenére – és ez nem csak egy szlogen – a fakitermelés mennyisége csökkent. Az éves tervek 250-300 ezer köbméterrel kevesebb fatömeggel számolnak. A korlátozások a méretes, kemény lombos fafajokat érintik elsősorban, és évente egymilliárd forint bevételkiesést jelentenek. Ezt racionalizálással és piaci munkával igyekszünk ellensúlyozni. Kiemelkedőnek tartom ebből a szempontból is például a vadgazdálkodást és a vadászati fejlesztést. A vadászati infrastruktúránk a 60-as, 70-es években alakult ki, amit karban kell tartani. Ehhez kapcsolódik a konferencia- és az ökoturizmus. Erre az évre azt várjuk, hogy a három éve elkezdődött rekonstrukció keretében a teljes vadászati infrastruktúrát meg tudjuk újítani. Az új, színvonalas létesítmények segítségével a fejlett szállodaiparral is fel tudjuk venni a versenyt. Az egyoldalú hasznosítás évtizedes gyakorlatát sikerült megszüntetni, és a menedzsmentturizmus, a vállalati tréningek, a konferenciaturizmus keretében egyre több házunk nyújthat szolgáltatást.
Mivel a természetes felújítások arányának növelésével a vadlétszám is csökkent, számos vadaskertet létesítettünk. A vadásztatás most elért egy kritikus piaci határt. A madárinfluenza idején épp a spanyol vadászok száma csökkent, ami a vaddisznó vadászat terén értékesítési gondot jelentett. Az új területek kijelölése után – és itt nincs szó sem növekedésről, sem csökkenésről – sikerült megőrizni a vadászati infrastruktúrának megfelelő területnagyságot.
Meg kell említenem az erdei és nagyobb mértékben mezőgazdasági vadkár kérdését is, hiszen ez egyre jelentősebb értékű a gazdálkodásunkban. A takarmány- és gabonaárak emelkedése jelentősen növeli kártérítési kötelezettségünk mértékét.
Megszületett az új vagyonkezelő szervezetről szóló törvény, de az ismert okok miatt még nem léphet életbe. (Időközben kis változással elfogadta az országgyűlés - Z.Z.) Ez milyen változásokat jelent az erdészeti, mezőgazdasági portfolió számára?
Rendkívül jelentős a változás. Azt mondhatom, hogy kissé visszatérünk a ’90-es évek elejére, amikor az ÁVÜ-t megalapították. Az elmúlt tíz évben egy rendkívül cizellált vagyonkezelési szervezet jött létre. Már három éve elkészítettük az új stratégiát, sőt 2003-ban teljesen új vagyonkezelési módszert javasoltunk, amelynek lényege, hogy a kezelt és a kezelő vagyont egyesíteni kell. Nem jó, hogy az ÁPV Zrt., mint a legnagyobb állami vagyonkezelő nem rendelkezett erdőtulajdonnal, földtulajdonjoggal. Ezeket a jogokat teljesen feleslegesen két szervezet gyakorolta helyette, a Nemzeti Földalap és a Kincstári Vagyon Igazgatóság. Ráadásul nem volt konfliktusmentes a felosztás: a védett területek a KVI-hez, a nem védettek az NFA-hoz kerültek.
Ugyanakkor a vagyonkezelési szerződésünk bennünket felhatalmaz az erdőtulajdon elidegenítésén és megterhelésén kívül minden tulajdonosi jogosítvánnyal. A felesleges megosztás most véget ér, és ezek a szervezetek egyesülnek. Ez időmegtakarítást és a konfliktusok csökkenését jelenti.
Erdőtelepítés és tartós állami tulajdon
Milyen további változások várhatóak a gazdálkodásban?
Az új helyzettől azt is várjuk, hogy olyan területeket vásárolhatunk, amelyeken elősegíthetjük a tájrehabilitációt, és bekapcsolódhatunk az alternatív földhasznosítási programba. Erre azért is szükség volna, mert az erdőterület folyamatos növekedése ellenére elégtelennek tartom az erdőtelepítés mértékét Magyarországon. A magyar agrártermelésről jó áttekintésem van, és látom, hogy ezeken a területeken a mezőgazdasági földhasznosításnak hosszabb távon nincs jövője sem gazdasági, sem ökológiai értelemben. A felmérések szerint 800 ezer - 1 millió hektárt lehetne erdősíteni Magyarországon. Olyan területeket, melyek jelentős része egykor erdő volt, hiszen ezek irtványterületek, amelyek a feudalizmus alatt alakultak ki. A mi társaságaink rendelkeznek a legjobb felkészültséggel – módszertannal, fejlett eszközrendszerrel, finanszírozással, piaci háttérrel – és a legalkalmasabbak arra, hogy növeljék az erdőtelepítés mértékét. A jelenleg végzett erdőtelepítéseink a magánerdő-tulajdonosok számára nyújtott szolgáltatások. El tudok képzelni egyfajta integrátori szerepet is a tájrehabilitáció összefogására, együttműködve a magánerdő-tulajdonosokkal, amely akár a ’70-es, ’80-as évek erdősítéseinek mértékét is elérhetővé tenné. Akkoriban 40-60 ezer hektárt is telepítettünk minden évben.
Ehhez az eszköz- és a szellemi kapacitás egyaránt rendelkezésre áll?
Természetesen. Nem feledhetjük el, hogy az erdőtelepítés jelentős foglalkoztatási lehetőséget biztosít, amiben a társaságoknak nagy gyakorlatuk van. Jelenleg is több ezer embert foglalkoztatunk erdőnevelésben és –ápolásban közmunka keretében. Ez a legnagyobb szakágazati program tíz éve folyik, és nagy gyakorlatra tettek szert e téren a társaságaink. Az országban ezzel szinte mindenhol jelen vagyunk, a 19 társaság közül 16-nál működik ez a program.
A területvásárlás a dolog egyik oldala. Mivel nyugtathatók meg azok, akik az állami erdők privatizációjától, eladásától tartanak?
Minden szakmai fórumon elmondjuk, hogy nem fenyeget ilyen veszély. Az állami erdőknek hármas feladatuk van, a klasszikus meghatározás szerint, amit a magyar erdészek fogalmaztak meg 1972-ben: gazdasági, védelmi és közjóléti. Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a természetvédelmi funkció. E téren voltak vitáink, mert túlzottnak ítéljük a védelem kiterjesztését: a magyar állami erdők szépen növekednek, egyensúlyban vannak, nem fenyeget ökológiai katasztrófa veszélye, eltekintve a szúkárosítástól és a gyapjaslepke hernyójának rágásától. Természetesen az Alföldön és más területeken is érzékeljük a talajvízszint süllyedését és az aszállyal kapcsolatos növekedési gondokat.
A privatizáció azért sem fenyeget, mert úgy látom, hogy társadalmi konszenzus van a tekintetben, hogy az erdők maradjanak állami tulajdonban. A jelenlegi törvénytervezet egyfajta garanciát is ad erre, hiszen a jelenlegi vagyonkezelők továbbra is száz százalékos állami tulajdonban maradnak. Ezek a szervezetek sokat korszerűsödtek, és Magyarországon bevált a részvénytársasági forma. Ez a korszerűsítés azt is lehetővé tette, hogy megfelelő számú vállalkozást integráljunk az éves erdővagyon-kezelési munkálatokba. Az erdőfelújításban, a fakitermelésben, a szállításban, a különböző faipari termékek gyártásában és a vadgazdálkodásban is, sok vállalkozót alkalmazunk. Tehát ebben a formában megtörtént az ésszerű „magánosítás”. Ugyanakkor a vagyon működtetésének állami keretei szilárdak. Ez jelent biztosítékot és garanciát arra, hogy a változó igényeknek meg tudjunk felelni.
A kétkedők azt vetik föl, hogy a hét tagú vagyontanácsnak 250 millióig szabad keze lesz a vagyontárgyak fölötti rendelkezésben.
A vagyontanács komoly tulajdonosi jogosítványokkal lesz felruházva. Elméletileg minden társaságot el lehet adni, ha a törvény azt lehetővé teszi, de hangsúlyozom, hogy ez nem érinti az erdészeti társaságainkat.
A hatékonyság és a jövedelmezőség az egyik legfontosabb szempont a vagyonkezelő számára. Az erdők ebben a tekintetben sajátos vagyontárgyat jelentenek. Növelhető-e az erdőgazdasági társaságok hatékonysága?
Növelhető. 3,2 százalékos árbevétel-arányos jövedelmezőséget értünk el. Ez már súrolja a versenyszféra alsó határát. A vagyonkezelésben erre nagyon nagy gondot fordítottunk. Megkülönböztetünk olyan tevékenységeket, amelyeket szigorúan gazdasági elszámolás alapján kezelünk, ilyenek például az erdőfelújítás, a fakitermelés, a vadgazdálkodás, a vadászat, a faipar és egyéb erdőgazdálkodási szolgáltatások, mint például az autópálya fásítás, bányászati tevékenység. Ezekben nagyon szigorú költséghatékonyságot és hozamelvárást követelünk meg, annak figyelembe vételével, hogy az erdőhasznosítás mértéke csökkent, és a társaságaink közel felénél a védettség mértéke elérte az 50-60 százalékot. A teljesítménykövetelmények meghatározásakor ezt figyelembe vesszük. A másik oldalon sorakoznak viszont a természetvédelmi és a közjóléti feladatok. Sajnos egyik területen sincsenek tiszta elszámolási viszonyok. Emiatt az erdőgazdasági haszonvételekből és más bevételekből kellett ezeknek a feladatoknak az ellátásához a forrásokat elvonnunk. A legnagyobb tétel a természetvédelmi korlátozások miatti hozamkiesés, ami 1-2 milliárdra tehető. A közjóléti kiadások miatti veszteség pedig eléri az évi 700 milliót. Emiatt ezeket a tevékenységeket a társaságoknál műveleti szinten megkülönböztetjük, hogy mérhető legyen a gazdasági szféra teljesítménye, és ne mosódjon össze a kettő. Ezt az elemzést a továbbiakban még alaposabban fogjuk végezni, hogy tiszta képünk legyen, és átlátható legyen a gazdálkodás. Ugyanakkor, a térítés nélküli szolgáltatások is nyomon követhetők legyenek.
Zétényi Zoltán
Az interjú folytatása az októberi számban olvasható. Szóba kerül többek között a vagyonkezelő szervezet átalakulása, átszervezése, az erdőfenntartás és a közjólét, a jövedelmezőség, a faipar és a vadászat, a hatóság és a vagyonkezelés, az erdészeti kommunikáció és az egyesület.