Fotó: ForestPress
Szakmai zsargonban cigánytuskónak nevezik a térd- vagy derékmagasságban elvágott fatörzsek maradványait. Ezek a zömök erdei felkiáltójelek messziről láthatóan jelzik a falopások nyomait.
Igazi téli délután, gomolygó köd, csípős szél. Hárman ülünk a terepjáróban, Csomós János, a Miskolc MGSZH Erdészeti Igazgatóságának vezetője, Rimaszécsi László, az Északerdő Zrt. kerületvezető erdésze és e sorok írója.
– Itt álljunk meg, javasolja a kerületvezető, ide esik legközelebb az öregerdő.
Az a két erdőrészlet, amelyikben a korábbi idős állomány maradványai még föllelhetőek.
Kiszállunk a gépkocsiból, lecsúszkálunk a partoldalon, és már botlunk is bele az első cigánytuskókba. Ez a lehangoló látvány szinte a teljes erdőterületet jellemzi.
A sűrű ködben fölsejlenek a maradék öreg fák koronái, mint amelyek egyelőre dacolnak nemcsak az elemekkel, hanem a tolvajokkal is.
A lábaiknál pedig ott éktelenkednek zömök felkiáltó jelekként a levágott törzsek maradványai, a cigánytuskók. Egyik-másik vágásfelületet már belepte a hó, de van olyan is, amelyik még „meleg”, egészen friss a finom fűrészpor. A nyomokból a kerületvezető erdész megállapítja, hogy kézifűrésszel dolgoztak. A vágáslap meglehetősen hullámos, ezt csak kéziszerszám eredményezhette. A motorfűrész pedig sokkal durvább fűrészport hagy maga után.
A szájhagyomány szerint azért 80-100 cm magasságban vágják el a törzseket, mert így nem kell mélyen lehajolni, és fűrészelés közben figyelhetik, nem jön-e arra az erdész. Nem jött. Akkor.
A következő nyiladéknál bekanyarodunk, majd egy hepehupás terepre kanyarodó úton duruzsol tovább a gépkocsi.
Állj meg! – László gyakorlott szemmel kiszúrta az elágazástól vagy 30-40 méterre a két alakot. Kiugrik az autóból, és kiáltozva rohan a távolodók felé: Álljatok meg! Álljatok meg!
A két ifjú nem fogadja meg a tanácsot, hanem csapot-papot – „közelítő kerékpárt” és a rakományt – hátrahagyva hanyatt-homlok elmenekül. Lőtávolon kívül aztán megállnak, és hangos kurjongatással figyelmeztetik a sűrűben lévő további „munkatársaikat” a légi veszélyre.
Az erdész szomorkásan ballag vissza a két otthagyott szállítóeszközhöz.
– Nem örülhetek ennek a két biciklinek, mert tudom, hogy ezek helyett két falusinak a kerékpárja hamarosan el fog tűnni a bolt vagy a kocsma elől.
A közelítő kerékpárok a célnak megfelelően átalakított biciklik, a nyereg helyére egy „U” alakú rakoncavas került, és a kormányt is kifordították, hogy alkalmas legyen a hengeres fák tartására. Így már, lazán átkötve, akár 4-5 méter hosszú fákat is fölterhelhetnek, és amennyi súlyt egy-két ember tartani tud, kisebb-nagyobb nehézséggel kilométerekre is eltolhatják.
Szemtanúk állítása szerint 30-40 cm-es átmérőjű rönköket is képesek elszállítani. Ez azonban már legalább kétszemélyes szállítmány, az egyikük gurtnival húzza, a másik pedig tolja.
Amint visszaülünk a terepjáróba, az első kanyar után szembetaláljuk magunkat egy újabb, népesebb csapattal. Nyilván azokkal, akiket megpróbált az előőrs riasztani. Ők is, nyolcan, fával alaposan megrakott „mountenbike-okat” tolnak, összesen hatot. Az életkori megoszlás a 12 évestől a közel ötvenesig terjed. Tehát van utánpótlás.
– Az a baj, hogy a 12 éves már ebbe az életformába nő bele – mondja rezignáltan a kerületvezető. – Azt tanulja meg az idősebbektől, hogy neki „joga” van ehhez. Jelenleg nincs visszatartó erő. Újra és újra bátorságot vesznek ahhoz – különösen, ha sokan vannak –, hogy ide jöjjenek.
A csapat vezére régi ismerőse a kerületvezetőnek. Határozott hangon kéri számon tőlük tettüket, erkölcsi prédikációt tart, a delikvensek láthatóan megszeppennek.
László dilemma elé kerül. Ha elkobozza tőlük a fát, akkor másnap visszajönnek újból, és még egyszer annyit kivágnak. Ha nem kobozza el, akkor is visszajönnek. Ez a 22-es csapdája. Adategyeztetés után az erdész a fűrészeket begyűjti, négy jó karban lévő kengyeles ágfűrész kerül a veszteséglistára.
E sorok írójának csaknem megesik a szíve a rosszul öltözött, fáradt és csapzott cigánycsapaton, ám a szakember visszaterel a valóság rideg és tényszerű talajára. A társaság nem a fagyoskodó családnak viszi a fát, hanem otthoni tovább-feldolgozásra.
Később, amikor a cigánysoron haladunk, be-benézve a műholdvevő-antennás portákra, láthatjuk a letakart vagy teljesen nyíltan tárolt farakásokat. Amint összegyűlik a kellő mennyiség, egy éjjel megjelenik a tehergépkocsi, megköttetik az üzlet, a tűzifa belép a legális vagy illegális piacra, és kezdődik elölről a folyamat.
Az erdő pedig fogy. És a fogyás, egyelőre úgy tűnik, megállíthatatlan.
– Na, menjenek! – adja ki a „parancsot” a kerületvezető, s azok, mintha nem hinnének a fülüknek, hogy nem a rendőrségre, hanem haza mehetnek, csak lassan mozdulnak. Aztán egyre gyorsuló tempóban eltűnnek a kanyarban.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy keresztyéni megbocsátásként, pedagógiai eszközként értelmezték a helyzetet. Az élet iskolája más normákhoz igazítja őket. Ez a norma pedig a: vedd el a másét! – alvilági törvénye.
A ’90-es években voltak olyan rendőrségi razziák a faluban, amikor nemcsak a padlásról, de még a fürdőkádból is fát húztak elő – idézi fel a történteket az egyik szakember.
– Ma is alkalmazunk őrző-védőket, magyarázza a kerületvezető, egyrészt a kitermelt fára vigyáznak, mert azt egy percre sem hagyhatjuk őrizetlenül, de a lábon álló erdőt is őriztetjük. Ma éppen egy másik erdőtömbhöz vezényeltem át őket, mert itt, délelőtt nem láttak senkit.
Az átcsoportosítást azonban az ellenérdekeltek is észlelték, s a riadólánc azonnal zöld utat jelzett.
– Nehéz felvenni a küzdelmet azokkal, akik helybeliek és a kertjükből látják, van-e mozgás az erdőn – teszi hozzá. – De az erdőben „sétáló” megfigyelőket sincs jogunk elküldeni.
Az egykori egyházi – Katolikus Vallásalapítvány-i – birtok területe mintegy 180 hektár. Ebből erdő borít 160 hektárt.
– A sajóládi erdő története homályba vész – kezdi a beszélgetést Posta János, a nyolc kerületet magába foglaló Délbükki Erdészet igazgatója. – A természetvédők által emlegetett tölgy-kőris-szil ligeterdő csupán a régmúltban lehetett igaz. Az eredeti erdőtársulást a lakossági földigény miatt elődeink kivágták.
Az erdőt 1977 óta kezeli az erdészet, amelynek élére 2002-ben került Posta János. Az igazgató már azt megelőzően is járt itt, s meglepődve tapasztalta, hogy őrző-védő cég emberei teljesítettek szolgálatot.
Az erdészet éves fakitermelése 13500 köbméter. A társaság erdészetei közül – a természeti adottságok miatt – itt a legnagyobb arányú a mesterséges felújítás.
Többek között ezért is lepődtek meg 2004-ben, amikor arról értesültek, hogy a sajóládi erdő a Natura 2000 része lett.
– Másféle védelem kell ide, nem természetvédelem, hanem őrzővédelem – jegyzi meg enyhe malíciával az erdészetvezető. – Ma már a fatolvajok nemcsak az apraját viszik el, hanem a legszebb egyedeket vágják ki. Amit otthagynak, annak az értéke pedig csekély. Ráadásul a kiritkított, elbozótosodott állomány felújítása vagyonokat emészt fel.
Egy erdésznek az a lélekemelő, ha látja felcseperedni az erdőt. Itt sajnos erre nincs alkalma. Pedig jó a termőhely, csodálatos makkvetéseink vannak, de mire igazi erdőkép alakulna ki, már azt is kibarmolják. Ebbe a sziszifuszi munkába lelkileg is belerokkan az ember.
Eközben az ártatlan mobiltelefon majd összeroppan erős markában.
– Az erdészettörténeti adatok szerint erre a területre az első üzemtervek 1930-37 között készültek – lapoz föl egy régebbi üzemterv kötetet Csomós János.
Az akkori szakemberek az üzemtervekben három üzemosztályt jelöltek meg. Az elsőt 80 éves vágásfordulóval és szálerdő üzemmódban kezelték, de a véghasználatot erdőrészenként tarvágással írták elő. A főfafajok kocsányos tölgy, kőris és szil. A letermelésre előírt erdőrészletet 150 öles parcellánként vágták le. A letermelt anyagot – általában szerfát – árverésen értékesítették. A vágásterületet felesben kituskóztatták, majd a fakitermelő munkással egy évig szántóként műveltették. A laza, nitrogéndús talaj kiválóan termett. Egy év múlva csemetével vagy makkrakással újítottak fel, és két-három évig köztes művelést folytattak: a csemete sorok között mezőgazdasági növényeket neveltek. A feljegyzések szerint az erdőfelújításokat minden esetben elvégezték, sőt, új erdőket is telepítettek.
A két évtizeddel ezelőtti, az 1989-es adatokat tartalmazó, 1990. évi üzemterv szerint ennek az erdőtömbnek az 1H jelű, 2,8 hektáros erdőrészlete például 47 éves kocsányos tölgy állományról szól, amely átlagosan 20 méter magas és 26 cm mellmagassági átmérőjű. A lombkorona záródása 70 százalékos. Az erdőrészlet fakészlete mintegy 567 köbméter. A megjegyzésben az olvasható, hogy erősen legyengült állomány, és egészségügyi termelést írt elő az erdőtervező. Ugyanez az állomány a 2000. évi üzemterv alapján átlagosan 22 méteres, az átmérő pedig 35 cm. A záródás már csak 40 százalékos, a fakészlete pedig 297 köbméterre csökkent. A megjegyzésben ez olvasható: erősen kilopott állomány.
Néhány száz méterrel arrébb, DK-i irányban, az 5A, 4 hektáros erdőrészlet története az utolsó két évtizedben ezt mutatja: kétkorú (67 és 32 éves), kétszintű (23 és 17 méteres) magaskőris állomány, a mellmagassági átmérő 34 és 19 cm. A jól (80 százalékosan) záródott erőteljes állomány fakészlete 1236 köbméter. Tíz év múlva a magasság még mindig csak 23 méter, a mellmagassági átmérő pedig 36 cm. A záródás pedig csupán 25 százalékos. A 2000. évi üzemtervi adatok szerint a fakészlet már csak 184 (!) köbméter, de 2001-ben csupán 44 köbmétert tudtak kitermelni.
A jelenlegi üzemtervek nehezen tudják kezelni a falopást. Erre nincs külön rubrika. „Egyéb” fakitermelésként lehet számon tartani, illetve a szöveges megjegyzések között szerepel az erdőtervező kommentárja, hogy az adott erdőrészletben már megelőzték a fakitermelőket.
Így múlik el egy szép erdőrészlet dicsősége.
Természetesen nem magától, hanem illetéktelen kezek beavatkozásától.
Októbertől márciusig napi 24 órában kellene őriztetni az erdőt legalább négy, kutyás járőrrel. Az őrzésvédelem óránkénti díja 650 Ft. És ez csak a sajóládi erdő, amely nincs egyedül a fenyegetettségben.
– A természetvédők feljelentése nyomán került az érdeklődés középpontjába ez a terület, de mi nem most kongattuk meg a vészharangot – emlékeztet Posta János.
Az erdészeti társaság természetesen az esetek többségében megteszi a rendőrségi följelentést, de ennek általában nem sok foganatja van. A legtöbb ügyirat így kezdődik: Határozat nyomozás megszüntetéséről. Lopás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen a –i Rendőrkapitányságon … számon folyamatban lévő bűnügyben a nyomozást megszüntetem. A nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény stb. A határozat ellen panasz tehető az ügyészségen.
A tények fölsorolása így folytatódik: „Az Északerdő Rt. sértett tulajdonát képező Sajólád 2d jelzésű erdőrészben kivágott és eltulajdonított 8 db különböző méretű 8,1 köbméternyi kocsányos tölgyet összesen 101.360 Ft értékben. R. L. kerületvezető erdész elmondta, hogy ismeretlen személyek lovas kocsival és kerékpárral szállították el a fákat, mivel erre utaló nyomokat találtak a bűncselekmény helyszínén. Mivel a helyszínen több nyom volt látható, nem volt megállapítható, hogy ugyanaz vagy több személy tulajdonította el a fákat.”, stb., és ad acta.
Falopási ügyben még nem hallottak panaszról. Zétényi Zoltán