2009. június 20. - Április közepén részt vettem a Pápán megrendezett II. Magyar Agrárakadémián, mint családi gazdálkodó, a Fidesz gazdatagozatának volt alapító elnöke (a pártból közben kiléptem) s a Nemzeti Összefogás a Falvak és a Gazdák Védelméért (Falugazda) Egyesület megalakítója. A tanácskozás óta érlelődik bennem néhány gondolat, amit szeretnék a Szabad Föld olvasóival megosztani, remélve, hogy mások véleményét is megismerhetem. Pápán időszerű agrár- és vidékpolitikái szakmai kérdésekről hallottunk színvonalas előadásokat. Azt hittem azonban, hogy falvaink ezernyi gondja nagyobb hangsúlyt kap. Hiszen a válságuk egyre mélyül, de erről mintha nem venne eléggé tudomást a politika. Nem csoda, hogy „jobbról" és „balról" egyaránt adós a gyógyírt hozó megoldásokkal is. A válság pedig ma már minden jelentősebb egyéni és társas gazdálkodónak is egyik legsúlyosabb gondja. Főként azért, mert az elsorvadó, elöregedő falvakból nem lesz munkaerő-utánpótlás. Azt hiszem, hogy utat tévesztettek a rendszerváltás óta regnáló pártkormányok. Netán éppen a megosztó pártpolitika fogságában vergődik a magyar mezőgazdaság és a falvak többsége? Főleg azok a milliók, akiknek csekélyke birtokuk sincs. Ugyanígy munkahelyük sem. Bezárják az óvodákat és a kisiskolákat. Ezért néptelenednek el a falvaink? Avagy inkább azért zárják be azokat, mert nincs elegendő gyermek? Azért nincs, mert nincs megélhetés. Akkor viszont elmennek a fiatalok, s a faluba már nem óvoda és iskola kell, hanem öregotthon. Ám ha teljesen elöregszik a falu, ki ül a légkondis gépekre, akár a nagybirtokokon is? Budapestről vagy Brüsszelből hozzák ingázva a fiatal, hozzáértő munkaerőt? (És azokat a nemzeti hagyományokat is, amelyeket évszázadokon keresztül a mai napig elsősorban a magyar falvak hordoztak és őriztek?)
A Kádár-rendszer annak idején nem azért jött létre, mert erre vágyott a nép, s főleg a gazdák. Ám az adott körülmények között később megélhetést nyújtott. Az akkori mezőgazdasági nagyüzemek, vagyis a termelőszövetkezetek és a hozzájuk illeszkedő háztáji gazdaságok együtt megteremtették a földből élő emberek, a falu létalapját. Nem lehetett volna azokat támogatni és korszerűsíteni, s együtt egy újkori piacgazdasági integrációba átmenteni? Hiszen a háztáji gazdaságoknak nagy szerepük volt pl. falu önellátásában, sőt jelentős árualapot is produkálták. Nem ezekben volt az abrakfogyasztó állatállomány több mint fele? S nem ennek a megfogyatkozása borította fel később a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyát?
Vidékfejlesztés nem képzelhető el mezőgazdaság és gazdák nélkül - jelentette ki Jean-Luc Demarty, az Európai Bizottság francia mezőgazdasági főigazgatója az Agrárakadémián. De vajon gazda-e a több száz vagy több ezer hektáros részvénytársaság? Elfogadható-e, hogy Magyarországon túlsúlyban vannak a kisüzemekhez képest a megabirtokok? A jelentős EU-forrásokkal támogatott öko-, bio- és agrár-környezetgazdálkodáshoz a háztáji, a családi gazdaságok a legalkalmasabbak. Egészséges élelmiszer főként innen várható.
A falu, a vidék nem lehet a politikai hatalmi játszmák színtere, mert az további sorvadásához vezet. S ahogy mezőgazdaság és gazdák nélkül nincs életképes falu, a falvak válsága tovább mélyíti a mezőgazdaság válságát.
Nagy a tét tehát, hisz a falu, a vidék sorsától az egész ország sorsa függ. Szép szavakból, nagy ígéretekből a rendszerváltozás óta egyik kormány idején sem volt hiány. Úgy gondolom azonban, hogy valódi változásra csak akkor számíthatunk, ha a pártkormányokat fokozódó ellenőrzés alatt képes tartani a civil társadalom, számon kérve az ígéreteket. Európában mindenütt. Magyarországon különösen... Faludi Sándor
