Bulvárhírek tudatták a minap: Stohl András kiszáll a kereskedelmi médiából. Valójában csak a reggeli műsorvezetéssel hagy fel. Tíz év után. Negyven felett ennyi „engedményre” hajlandó a színészetért cserébe. Amelyben most olyan szerep találta telibe a Nemzeti Színház Jászai-díjas művészét, mint Móricz Zsigmond Úri murijának Csörgheő Csulija.
„Helló, bébi”, „szevasztok”, „csáo”.
Tegeződik büféslánnyal, műszakkal, öltöztetővel, kollégával, ahogy végigrobog a Nemzetin. A Katona József Színházban iskolázódott, ahol a színibölények is beálltak untermannak, ha a fiatalabbaknak jutott a salto mortale. Új iskola volt akkoriban, amely nem tűrte a hierarchiát.
Stohl András messziről érkezett oda.
Már a főiskola előfelvételis növendéke volt, amikor a honvédségnél társaitól megtudta: Székely–Zsámbéki az két Gábor, nem egy hosszú nevű osztályfőnök. Édesanyjával, aki bankban volt pénztáros, azon szurkoltak: a szintén osztályt indító Szinetár Miklóshoz kerüljön. Civilek számára mégis híresebb rendező, hiszen a Csárdáskirálynőt is jegyezte.
„Helló, bébi, szevasztok.” Nem nyegle. Közvetlen. Egyben van önmagával. Mindkét énjével. Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Önjellemzés – negyven felett már elvárható.
Hajdani félszegségének semmi nyoma. Húsz-egynéhány évvel ezelőtt találkoztunk először Kautzky Armandék Lenin körúti lakásának konyhájában. Másfelől akkor már mind a főiskola előszobájában voltunk, vagy kicsit beljebb. Stohl fürkészett minket. Armand nagy barátja lett egy időre. Az idő sodorta szét őket, nem a karakterkülönbségek. Azokra ma is fütyül.
Stohl András édesapja gépészmérnök volt, ő kapatta rá a vadászatra. Hétköznapokon Stohl a Köztársaság téren bandázott, vagy rögbiedzésre járt. A tévésorozat Petrocellije miatt akart ügyvéd lenni, az erdőjárás miatt zoológus, eszébe jutott még a régészet is. Ha más nincs, akkor a Testnevelési Főiskola.
A Vörösmarty Gimnázium általános tagozatára járt. Mint a suli ügyeletes jó fejét kérték meg a „drámaisok” harmadévben, amikor a főszereplő lebetegedett, ugorjon be egyik színészvizsgájukba. Rossz volt a szerepben, de a drámatanár, Sugár Rózsa látott benne valamit. Stohl András felvette a drámatárgyakat fakultációnak. Inkább, mint a spanyolt, matekot. Ráadásul a drámai az olyan csajozós fakultáció.
A főiskolán elsőévesként első helyzetgyakorlatában betörőt adott. Eljátszotta az ablakot, függönyt, nachtkasztlit. Osztályfőnöke, Zsámbéki Gábor mondta: remek, de nála ilyen tetszetős külsőségekre semmi szükség. Stohl akkor elkezdett melózni. Azt mondja ma is, ha van némi képesség, akkor a szakma tényleg nagyjából ennyi: meló, meló, meló – ami meghozza az eredményt. Meg még annyi: érezd, hogy mit érez a figura a többi iránt. És ha csak annyit mond is így a színpadon, hogy „jó napot”, a néző érezni fogja az egyebeket.
„Szuttyogtasd meg”, vagyis smárold le, adta az instrukciót Zsámbéki Gábor Stohlnak első katonás feladatában. Básti Julit kellett „szuttyogtatni”, aki akkoriban Übü mamát játszotta, meg Mását a Három nővérben, a polgármesterné asszonyt a Revizorban. Voltak görcsök, le lettek küzdve. Meló, képesség.
Érkezésekor fontosak voltak a fiatalok a pesti művészszínháznál. Stohl része már a „kaptárnak”, nagy szerepek vannak mögötte, amikor öt-hat évvel később új fiatalok lesznek igazán fontosak.
Akkor hívja az RTL-től Kőváry Zoltán producer: az anyakarakterű Szily Nóra, az értelmiségi, mamák kedvence Alföldi Róbert mellé kellene egy igazi „kan” a kertévé reggeli műsorába. Akire gerjednek a csajok.
Stohlnak tévés kanként hirtelen megugrik az ismertségi és egzisztenciális mutatója. Jól adja a jó dumás, kíváncsiskodó vérbohócot is, nemcsak a Shakespeare-eket, más magas művészetet.
Három évig még megmarad a Katona József Színház tagjának.
Persze már az elejétől megy a zrika a tévés cucc miatt. De nincs min vitázni. Huszonöt évesen nősült, egy évvel később huszonnyolc négyzetméteres majdnemszuterénbe érkezett az első lánya. Filmes melónak köszönhette aztán az ötven négyzetméteres újpesti panelt. A fóti házra tévézve mert hitelt felvenni, már két gyerek apjaként.
Úgy látja: színházcsinálói szempontból Zsámbéki Gábornak igaza volt, amikor végül elbúcsúztatta társulatától. Családfenntartóként pedig saját magának is igaza volt. A nézőket meg senki nem kérdezte. Akik amúgy sem akkor, sem azóta nem keverik össze a figuráit. Oké, a gyerekek néha felszólnak a színre, a műsorvezetőt sziázzák – hiába, nagy tévés show-kat is árultak már az arcával –, de ők is kinövik ezt.
Stohl András egy év szabadúszás után ment Schwajda György hívására az új Nemzeti Színházhoz. A Viharban debütált, pár nappal Az ember tragédiájának színháznyitó bemutatója után. Azóta is a Nemzeti tagja.
Amikor ügyvezető igazgató vette át a teátrumot Schwajdától, Stohl éppen kórházban feküdt második autóbalesete után. Annyit kért: az új direktor érkezéséig ne vegyék le a társulati listáról. Nem vették le, Jordán Tamás pedig csont nélkül hosszabbította meg szerződését.
A balesetek, egyebek persze benne voltak a váltásban. Abban, hogy a kissé szektás színházcsinálás után a megélhetés is érdekelni kezdte. Nem a lazaság miatt, éppen a túlhajtás okán. Hajnalban kelt, műsort vezetett, forgatott, este játszott, éjszaka forgatott megint, próbált közben családapa is lenni. Fegyelmezetten, kedvesen, összeszedetten. Ezért tudták, tudják szeretni. Ettől fut a szekér. De néha ki kell engedni. Ha mód van rá, erdőmélyi vadászházban. De ott nagyon. Ma is van rá hajlama, nem titok. Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Ők ketten gyűrik egymást a balesetek, magánéleti ügyek miatt. Művészi hitele bánná talán, ha próbálná rejteni azt, amire a bulvár fókuszál.
Persze nem könnyű része ez az életének. Kómában feküdt még, amikor édesanyját felhívta egy ismeretlen. Hosszan beszélgettek, aztán az idegen annyit mondott: jobb lenne, ha Stohl kimúlna. Más szót használt persze.
Előző felesége, két lányának édesanyja Stohl András halálközeli kalandjaiból kettőt élt meg. Egyebekről nem is szólva. Ilyenekről nem volt szó anno. Jelenlegi párja, másfél éves lányának édesanyja táncművész, a Nemzetiben ismerte meg Stohl. Már tudta, mire számíthat. Bár azért Stohl is lassul, már ami az elhajlásokat illeti. Meg aztán az össznemzeti internetes, bulváros fikázások, a privát élet valós, metaforikus karamboljai sem csupán karcolták, de sebezték is.
Azért köszöni, jól van. Színészként biztonságban, és a kollégák, közönség által szeretve a Nemzetiben. A jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert régi barát. Aminek persze az a hátulütője, hogy kicsit nehéz olyankor, amikor a társulat tagjai a direktor némelyik döntését ekézik. Pláne, amikor a társulat tagjainak van igazuk. De ezt ő nem dörgölheti a barátja orra alá. Egyrészt mert az is öntörvényű. Másrészt: minek menne csínbe két kvalitásos ember? És hát van elég baja a Nemzetinek is mint színháznak – en bloc. A kritika szerint jó előadás kevés született benne. Pedig hát...
Macerás, maszatos világ. Minden összekeveredik.
Aki például csak a bulvárcímeket olvassa, mostanában azt gondolhatja: Stohl kiszállt a kereskedelmi televíziózásból. Holott egy frászt. Csak a reggelekbe fáradt bele. Nehéz volt már télapósapkában sztriptíztáncosnőkkel dumálni. De csak fárasztó, nem ciki. A színészek fizetése, meg persze a tanároké, orvosoké, buszvezetőké a ciki. Nagy tévéshow-k még jöhetnek, jönnek is az életébe. Akit zavar, az majd kinő belőle.
Stohlnak így sincs testes bankszámlája. Nagy a család, sok a gyerektartás. Amúgy arany okleveles adófizető lehetne. Naná, majd pont ő trükközne, állandó fókuszban.
A világot a Katona József Színházzal utazta be. Családilag még sehol nem járt exkluzíve. Síelni Szlovákiába viszi a gyerekeket. Igaz, ott aztán azt kérhetnek, amit akarnak. Így mulat egy magyar úr. A színész pedig, amit lát, amit megél, abból építkezik. És bízik benne, jövőképként kívánja: legyen egészség, jókedv, egyszer majd Kossuth-díj.
Stohl András most a Nemzeti Színház kilenc darabjában játszik. János vitéz, a Holdbeli csónakosban Vitéz László, Orgon a Tartuffe-ben, Wolf A parkban, Pálfi Tibor a Hermelinben, Berzsián, a költő a Berzsián és Didekiben. A nagy kedvenc pedig most Csörgheő Csuli az Úri muriból.
Még a büfében is átszellemül, ahogy megidézi a karaktert. Azt mondja: egyfelől veszélyes szörnyetegnek tűnik szélsőséges dumáival, végtelen indulataival, de olyan, aki közben szívből siratja a leölt disznót. Ravasznál okosabb, aki jobb világot akar a tébolyban is, aztán persze belepusztul. Míg a többiek táncolnak az égő nádasban.
Stohl András korábban azt hitte, Móricz Zsigmond darabja kissé ódivatú népszínmű. Most úgy látja: korszerű. Mély, örök érvényű. Tisztára vagy inkább kőkeményen csehovi. SZTANKAY ÁDÁM írása.