Minden füstben áll, semmit se látni (Élet és Irodalom)

 2010. augusztus 13. - Korábban Oroszországban megszoktuk, hogy a leggyakrabban éppen augusztusban következnek be az összeomlások és a robbanások, ezért is nevezték el ezt a hónapot a szerencsétlenségek havának. Tavaly nyár óta majdnem minden hónapban történnek súlyos balesetek, katasztrófák és terrorcselekmények, úgyhogy már senki sem beszél „elátkozott augusztusról". Az országot érő szerencsétlenségeknek majdnem a fele tűzzel kapcsolatos. Égnek idősotthonok, bevásárlóközpontok, katonai raktárak, éjszakai klubok.
A jelenlegi erdőtüzek nem foghatók fel egyszerűen a soros, nagyméretű infrastrukturális zavarként. Legalább két ok miatt kirínak a sorból. Először is tömegeket érintenek, és nagyon látványosak. Másodszor, hosszú időre elnyúlnak: tartanak már néhány hete, és ki tudja, mikor érnek véget. Meglehetősen szimptomatikus jelenség, hogy egy energia-szuperhatalom fővárosát és maholnap a nemzetközi pénzügyi világ egyik központját ellepi a füst, evakuálják a nagykövetségeket, és menekül, aki csak tud.
Azt mondják, az erdőtűz nem más, mint elemi csapás. Így is van meg nincs is. Hogy rendellenes hőség idején tüzek lobbannak fel, az talán igen. A veszteségek azonban, beleértve a tűzben odaveszett több tucatnyi emberéletet, már nemcsak a természet számlájára írandók. A tűzvész csak részben természeti csapás, ráadásul egyáltalán nem olyan meglepetésszerű, mint a katasztrófák többsége; hogy bekövetkezik e, az dönti el, meghozták-e a megelőző intézkedéseket vagy nem, és hogy a rendszer hatékonyan szembe tud-e szállni a természeti erőkkel. Éppen ez utóbbival vannak gondok, habár a tűzoltók helyenként heroikus erőfeszítéseket tesznek. Ugyanúgy, mint a szovjet időkben: egyesek hősiességgel fizetnek a mások tétlenkedéséért és hibáiért.
Lángban áll az ország európai részének több tucatnyi déli és középső régiója.
Most már nyilvánvaló, hogy nem egy-egy polgármester vagy egy-egy katonai bázis vezetője felkészületlen, hanem az ország egésze. Ha egy kormányzóságban falvak égnek le, az a kormányzó felelőssége (meg azé, aki kinevezte?). De ha az egész országban?
A vizuális média arra van beállítva, hogy optimizmust és a hatalomba vetett hitet sugalljon az állampolgároknak: mindkét vezető éberen őrködik, és lelkesíti a mindenféle szintű lusta funkcionáriusokat. Az energikus miniszterelnök végigjárja a régiókat, bizonyítva ezzel, hogy a hatalom gondoskodik az emberekről, és „meghuzigálja a bajuszát" a lomha helyi vezetőknek. Az elnök félelemkeltő hangon utasításokat osztogat, és válogatás nélkül akárkit elbocsát. Ám mindez - éppúgy, mint a csípős válasz, amit Putyin adott egy bloggernek, vagy az, hogy Medvegyev hazatért Szocsiból Moszkvába - csak piár. A hatalom normális és mindenütt érvényben lévő gyakorlata. A kormányzók egy része is megszakította a szabadságát, és most demonstrálja a néppel való egységét. Ennek fényében eléggé meglepő a moszkvai főpolgármesternek és sajtótitkárának a magatartása - utóbbi bejelentette, hogy a füst nem is a városból való, hanem máshonnan. A szövetségi politikusok pedig szinte teljesen észrevehetetlenek.
A lényeg azonban nem a személyek láthatóságában vagy láthatatlanságában rejlik, hanem a mechanizmus működésében. A baj az, hogy a szokványos kézi vezérlés a tűzvészekkel szemben nem ér semmit. A klasszikus korbács és kalács - a csinovnyikok elbocsátása, illetve pénzígéret a károsultaknak - arra valószínűleg jó, hogy segítsen a károk enyhítésében, csak éppen a helyzet egészén nem javít. Mindeközben persze a vezérek népszerűsége egyre nő. Egyelőre. De minél tovább elhúzódnak a tüzek, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a látványosan demonstrált buzgalmuk és az eredménytelenség közötti szakadék láttán az állampolgárok elgondolkodnak azon: valami tán még sincs rendben.
És mi a helyzet a jövőnek szóló tanulságokkal? Ennek legalább három rétege van. Az első magának a tűznek az eloltása, meg az, amit az adott helyeken éppen tenni kell. A második az erdőtörvény és a tűzoltóság állapota. És végül a harmadik: a vezetés - a túlcentralizált és nehézkes vezetés - általános problémái.
A legtöbbet arról beszélnek, hogy a helyi vezetőségek nem voltak felkészülve a tűzesetekre. Meg arról is, hogy feltétlenül szükséges a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumát új tűzoltótechnikával felszerelni, meg még arról is, hogy feltétlenül szükséges újra elárasztani a régi szovjet időkben lecsapolt tőzeglápokat.
Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy az új erdőtörvény elfogadásával - a kormány három éve erőszakolta át sok szakértő és erdőgazdálkodási tisztségviselő kifogásaival mit sem törődve - az állam de facto megszabadult az erdők védelmének és megőrzésének feladatától. Ezen a területen azonban mégiscsak történik valami: most például a kormányzat jóváhagyott egy határozatot az erdőkben felállítandó állami tűzvédelmi felügyelet létrehozásáról.
A három réteg közül az utolsóról esik a legkevesebb szó. Pedig úgy tűnik, éppen itt van a bajok gyökere. A hatalommegosztás hiánya elkerülhetetlenül rendszerhibákhoz vezet, és nem elég egyszerűen csak az esedékes hibát kijavítani: rendbe kell tenni a döntés-előkészítés és a döntéshozás egész rendszerét. Regionális szinten jelenleg hiányzik a megfelelő mértékű önállóság és a forrásokkal alátámasztott felelősség is ahhoz, hogy adekvát módon reagáljanak a helyzetre anélkül, hogy mindenhez a Központ engedélyét kellene kérniük. Még kevesebb lehetősége van az önkormányzati szintnek, ahol mellesleg éppen most a legfontosabb tűzoltási harcok folynak. És amíg a hatalom piramisa fordítva, a csúcsán áll, addig a helyzet sarkalatos változására nem lehet számítani.
A hatalom által kiépített parancselvű irányítási rendszer bénultsága Putyin számára is nyilvánvaló. Ő azonban nem látja más módját annak, hogy intézkedéseit végrehajtsák, mint hogy mindenhová videokamerákat szereltet fel, és beadatja a képet a miniszterelnöki rezidenciába. Felvetődik még jó néhány kérdés: miért nincsenek, többek között, bekapcsolva a dologba a biztosító-mechanizmusok, miért nem működik a biztosítási rendszer; mi a szerepük a helyi közösségeknek a tűzvészek megakadályozásában és a velük folytatott küzdelemben?
Igazán nagyszerű, hogy a Társadalmi Kamara* kezdeményezte a károsultak megsegítésére irányuló gyűjtést, és hogy Medvegyev elnök már utalt valamennyit a számlára a magánvagyonából. Lehetséges, hogy a TK magára vállalja azt is, hogy helyet ad a vitáknak, elemzi és közvitára bocsátja az egész kérdéskört, a tűzvészekhez vezető problémákat csakúgy, mint azokat, amelyek a leküzdésük során merülnek fel? NYIKOLAJ PETROV
 (A szerző politikai elemző, a moszkvai Carnegie Központ vezető kutatója. Forrás: grani.ru. Fordította Goretity József.)

* A törvény-előkészítést, illetve a szövetségi és helyi törvényhozások, valamint kormányzatok munkáját ellenőrző testület. Tagjainak egy részét az elnök jelöli ki, más részét összoroszországi, regionális és régióközi társadalmi szervezetek delegálják. (A szerk.)