Ahol a tűzifa „terem” (Magyar Mezőgazdaság)

2012. március 14. - Harminc centi hó, farkasordító hideg – folyik a fakitermelés a hazai erdőkben A Pilisi Parkerdő Zrt. Pilisszentkereszti Erdészeténél szállunk át Boros Attila erdőgondnok terepjárójába, s tesszük meg a kanyargós utat a télen is csodaszép Pilisben a szentléleki községhatárba eső erdőrészletig. Bekanyarodunk az erdei útra, felérünk egy magaslatra, s onnan már gyalogszerrel folytatjuk utunkat a tett színhelyére. A harminc centis hó a meredek hegyi úton még az összkerék-meghajtású terepjárónak is nagy feladvány, s nem akarja az erdőgondnok, hogy szégyenszemre a közelítő traktor legyen a mentőangyalunk.
Egyelőre munkának nyomát sem látjuk-halljuk, de amint beljebb hatolunk az erdőbe, harsány kiáltozásra figyelünk föl: Neee!, Hóóóó!.
Jó helyen járunk, a Fekete-hegy északi oldalán, egy olyan erdőrészletben, ahol elsősorban bükk és kőris alkotja a mintegy 70-80 éves állományt.
– Négy éve kezdtük a beavatkozást – magyarázza az erdőgondnok, miközben fel-felharsannak a fogatosok lóvezérlő csatakiáltásai. – Ez a második belenyúlás, szálalással. Ha a hagyományos vágásos gazdálkodás szerint dolgoznánk, akkor ez a növedékfokozó gyérítés volna.

Vágásterület többé nem lesz

– Az új erdőtörvény lehetővé teszi a szálaló üzemmódot, így már átsoroltattuk ezeket az erdőrészleteket. Ebben az üzemtervi ciklusban ez az utolsó beavatkozás, legközelebb öt év múlva fogunk visszatérni.
– Mekkora fatömeg kerül ki most innen?
– Terv szerint 25-30 köbméter hektáronként. Maximum az ötéves gyarapodást vehetjük ki. A kitermelésre tervezett mennyiség ennek a fele. Most az a célunk, hogy megjelenjen az újulat, ezzel elkezdjük az erdőt többkorúvá alakítani. Az erdő szerkezetét itt csak óvatosan lehet megbontani, nehogy a zúzmara vagy a szél kárt tegyen benne. Célunk, hogy a szép törzsű, jó alakú fák minél jobban „hízzanak”, valamint hogy változatos legyen az erdő. Ebben a részletben találunk hársat, fűzet, rezgőnyarat is. Az erdőrészlet két különböző termőhelyű területet tartalmaz, az egyik része meredek hegyoldalba megy át. A laposabb rész nagyon jó bükkös termőhely. Itt vágásterület már nem lesz.

Ez a mondat riportunk kulcsmondata: vágásterület nem lesz. Megvalósul minden zöldek álma, folyamatos marad az erdőborítás. Persze ettől még a harcos „zöldharisnyák” bizonyára fölkapják fülüket, fejüket, ha a téli erdőben járva meghallják a motorfűrész összetéveszthetetlen hangját. Mert fakitermelés továbbra is lesz.

– Milyen technológiával folyt a fakitermelés?
– Egy-egy fának igyekszünk óvatosan nagyobb növőteret biztosítani, hogy hadd hízzon. A kijelölt fákat letermeltük, a nagyobb törzsekről levágták a koronarészt, és az 5-7 méteres törzseket, az úgynevezett hosszúfákat erőgéppel, Forwarderrel vittük az útra, tehát nem vonszolva, hanem keréken. Most pedig a maradék faanyagot, a kisebb törzseket közelítjük ki a lovakkal. Ha engedi a terep, akkor traktorral, ha nem akkor maradnak a lovak. Egy másik brigád majd feldarabolja, sarangba rakja, készletezhetővé, mérhetővé teszi. A koronarészeket pedig holtfaként itt hagyjuk. Legkésőbb március 31-ig, a vegetáció beindulásáig végezhető munka az erdőben, illetve amíg a talajállapot engedi. Nekünk is az az érdekünk, hogy minél előbb piacra kerüljön a fa.
– Milyen választékot, értékesíthető faanyagot kapnak?
– A kitermelt választék jelentős hányada tűzifa, mivel a kedvező adottságú fáknak itt még növekedni, erősödni kell. A kitermelt mintegy 500 köbméter talán tíz százaléka lehet majd ipari fa.

A lovak bíztatása félreérthetetlen velejárója ennek a munkának.
Aztán föltűnik a két páros, az ember és a ló. A csaknem félméteres hó mindent befedett, fehér lepel borítja az utat, a kidöntött fákat, és az alattomos mélyedéseket, köveket, gallyakat. Mintha a természet eleve meg akarná nehezíteni a termés betakarítását. Ragaszkodik ahhoz, amit produkált.
Messziről szinte könnyűnek tűnik a munka, a lovak szinte ügetnek lefelé a lejtőn mázsás terhükkel. Aztán, ahogy közelebb érünk, már látható, hogy az izmos hidegvérűek hosszú szőre csatakos az izzadságtól. Egy-két perc szusszanás-pihenés az út mellett, amíg leér a gazda, leakasztja a fatörzset a láncról, s már fordulnak is vissza, föl a hegyoldalba. Ez sem könnyített séta, súlyosbítva a lábközépig érő hóval, az aljnövényzet rejtett hurkaival, a hó alatt megbúvó kövekkel. Fönn, a vágásterületen folytatódik a munka. Emberünk kinéz egy első pillantásra szabadon álló, nem beakadt törzset, megkeresi a hó alatt a vastagabbik végét, és megpróbálja a kampós végű láncot átdugni a törzs alatt. Persze nem csak ennyiből áll, hisz tanult munkatársát, a lovát is a megfelelő helyre kell kormányoznia. Ez a művelet harminc centis hóban és mínusz öt fokban nem valami prémiumfeladat. Az sem árt, ha a ló nyugodt, mondhatni hidegvérű, nem rángat, nem mozog, ha nem mondják neki. Ellenkező esetben gazdája kezének annyi, a lánc és a fatörzs között. Védőkesztyű van, de már átázott, csak a munka melege miatt nem fagy rá a kezére.
Ha sikerült áthúznia a láncot a törzs alatt, és még egyszer átvetni a törzsön, beakasztja a kampót és elvileg kész a vontatmány. Elhangozhat a startkiáltás: Neeee! A jószág nekifeszül, a hám alól szinte csorog az izzadság, a hóból szinte kipattan az istráng, csikorog a lánc, meghajlik a hámfa, és szerencsés esetben megmozdul a fatörzs. A ló a magas hótakaró leplével fedett akadályokon botladozva, erejét megfeszítve húzná tovább a törzset. Ám valami nem enged: egy másik fa koronája marasztalja a fát. Elő a motorfűrészt, villámgyors berántás, és a fogatos gyors vágásokkal kiszabadítja a beakadt törzset. Újabb nekirugaszkodás, feszülés, és a szerelvény megindul a hegyoldalon lefelé. A fogatos majd háromméteres száron vezeti a lovat, kell is ekkora rátartás, mert bármikor meglódulhat a fa – lovastul. Majd, amikor biztosnak tűnő egyenesbe kerül a menet, a szárat rádobja a paci hátára és sorsára bízza. A ló pedig szinte örömmel galoppozik mázsás terhével az út széléig.

Lenn, az út mellett zihál a két négylábú, orrlikaikból dől a pára. Érkezik a gazda, és leakasztja a terhet. Az egyiknek nem igazán akaródzik visszamenni a hegyoldalba, nyilván még jól emlékszik az imént átélt helyzetre. Most szerepcsere következik, a fogatos húzza a lovat, ami nem éppen könnyített menet. Végül megesik a lószív a gazdán, és két menetben sikerül a korábbi magasságba küzdeniük magukat.

Boros Attila szerint a ló csak kiegészítő munkaerő, de kíméletesebb, mint a traktor. A hó pedig jótékony paplannal védi az újulatot, a növekvő új generációt. Ez nem költségkímélés, mert az LKT-traktor is ugyanennyibe kerülne.
Csendesen lobog a tűz az út mentén, mellette hevenyészett ülőalkalmatosság a gumikerekű szekér ülésdeszkájából. Odébb két kobak, ha netán fennakadt fát kellene letessékelni. Még nem jött el az ebéd ideje, de a lángok biztatóan nyaldossák a hasábokat, valami finomság fő majd fölötte. Zétényi Z.