2012. március 14. – A Tápió vidékén, Kóka község határában járunk, ahol még dombok is alig vannak.
Itt mások az erdők, akác és nyár a két főfafaj. Nem olyan varázslatos, mint a Pilis bükkösei.
– Nekünk ez jutott, de mi ezeket az erdőket is nagyon szeretjük – mondja Kiczkó Károly erdészeti integrátor, a terület gondviselője. – Egy huszonkét éves, egykori téesz-akácosban állunk – mutat körbe. – Jelenleg készletgondozó használat folyik. A tulajdonos nem szakmabéli, de van vagy száz hektár erdeje. Odafigyel a vagyonára, őrizteti, mert ezen a vidéken a fa hamar „elindul”. Errefelé úgy mondják, hogy betegségbe esik az erdő, a „hordják” megtámadja. Ebből az erdőből szerencsére alig loptak, valószínűleg a forgalmas út közelsége miatt. Más erdőket viszont oly mértékben megloptak, hogy az erdészeti hatóság felújítási kötelezettséget írt elő. Nagykáta környéke olyan, hogy a rendőrök ki sem mennek a bejelentésre. Arrafelé nem lehet megvédeni az erdőt a tolvajoktól. A minap bukkantunk egy kivágott rakás fára. Tudtam, hogy nem mi vágattuk ki, így azonnal hívtam a tulajdonost, jöjjön és vigye haza, legalább a kivágást megspórolta.
Ebből az erdőből hektáronként harminc köbmétert vehetünk ki – magyarázza az integrátor. – Tíz hektáron folyik a kitermelés. „Lábon” megvettük az erdőt a tulajdonostól, és mi értékesítjük tűzifaként. Az ágfát a tulajdonos ismerősei szedik össze.
Magyarországon a tűzifát mázsára értékesítik, mert a vevő a köbmétert nem tudja ellenőrizni. Így az a rossz gyakorlat alakult ki, hogy a vizet is eladják a fával együtt. Akkora a kereslet, hogy nincs idő kiszárítani.
– Bár az akác nedvesen is ég, azt mondják, hogy „örül, ha éghet”, de a száraz fának más a hatásfoka, könnyebben ég és nem kormoz. Svédországban néhány hónapig kötelező tárolni a tűzifát, s csak azután adható el. S ezt ellenőrzik is – magyarázza Koller Erzsébet erdőmérnök.
Mára megenyhült az idő, nulla fok körüli a hőmérséklet, mégis könnyebb így a munka – gondolhatná az ember.
– Nem így van az – igazít ki Székely Tibor, a tiszasülyi hat fős fakitermelő brigád vezetője, aki egyéni vállalkozó, és a döntést végzi. Most is motorfűrészt lóbál a kezében. – Minden felázott, a gépek nem úgy mozognak, mintha fagyott lenne a föld.
– Az ideális a mínusz 4-5 fok – teszi hozzá Kiczkó Károly.
– Naponta mennyit dolgoznak ténylegesen, fűrésszel a kézben? – kérdem a brigadérost.
– 5-6 órát. Ennyi idő alatt lesz meg az a teljesítmény, amennyi egy napra kell.
– Mennyit lehet havonta keresni?
– Változó, átlag kétszázezer forintot.
– A mai válságos időkben…
– A válság nekünk nem ártott, mert kevesebb a brigád, de nekünk több a munka. Sokan abbahagyták, mert nyáron nem volt munkájuk. Szerencsére nekünk akkor is volt.
– Nyáron fakitermelés nincs, akkor mit dolgoznak?
– Olyankor gyérítés és tisztítás van soron.
Mint kiderül, a családjában volt több favágó, s már iskolás korában az erdőt járta. Volt tehát kitől tanulnia az erdei munkát.
Közben az MTZ-traktor megfordult, a kivonszolt fákat feldarabolták a „munkapadon”, felkészítették a rakatba. Visszaengedem interjúalanyomat a munka frontjára, hogy folytassa az alászorult egyedek döntését, rakományt biztosítva a markolóval ellátott erőgépnek.
Két motorfűrésszel dolgoznak, az egyikkel döntenek, a másikkal darabolnak. Naponta 10-12 liter benzint „eszik meg” a két gép.
– A jó fakitermelőket megbecsülik az erdőgazdálkodók – erősíti meg Koller Erzsébet. – A jó együttműködésnek a bizalom az alapja. Ők megbíznak Kiczkó Károlyban mert késedelem nélkül fizet nekik, cserébe megbízható, pontos munkát végeznek. Nem kell naponta felmérni a mennyiséget, csak küldi a szállítót, s a fa hiánytalanul annyi, amennyit megbeszéltek.
Székely Tibor olyan jó szakember, hogy az erdész rábízhatja a gyérítés „jelölését”, a kivágandó egyedek kiválasztását. Tudja, hogy a hálózat milyen legyen, és a vékony, görbe, alászorult egyedeket kell kivenni.
– Ültetvényben, kultúrerdőben az új erdőtörvény szerint nem kötelező a jelölés – teszi hozzá Kiczkó Károly.
A főnök egyébként fakitermelő verseny második helyezettje, és azóta egy vágásbiztos nadrág tulajdonosa.
Jó étvágyat kívánva elbúcsúzunk, a brigád nekilát az ebédnek, a menü füstöltszalonna savanyúsággal.
Zétényi Zoltán
Fotó: ForestPress