2012. szeptember 6. - Környezetvédelmi ombudsman: üzenetértékű távozás A környezetvédelmi tárca tavalyelőtti és az önálló zöld ombudsmani hivatal tavalyi bezárása után távozott tisztségéből a jövő nemzedékek első parlamenti biztosa is.
AZ OMBUDSMANI TISZTSÉG több alkalommal is ugródeszkának bizonyult már a rendszerváltás óta Magyarországon. Polt Péter ombudsman-helyettesből legfőbb ügyész, utódjából, Takács Albertből igazságügyi és rendvédelmi miniszter lett, Lenkovics Barnabás általános biztost pedig ugyancsak menet közben kínálták meg alkotmánybírói stallummal, aminek ő sem tudott ellenállni. Ellenkező irányú mozgásra tavaly volt csak példa, amikor az új alaptörvény ombudsman-helyettessé fokozta le a korábbi teljes jogú kisebbségi és zöld parlamenti biztost. E rangvesztés konzekvenciáit a múlt héten vonta le a jövő nemzedékek érdekeit ellátó biztoshelyettes, Fülöp Sándor, aki azonnali hatállyal nyújtotta be lemondását augusztus végén a házelnöknek.
A hivatalosan vagy informálisan még Sólyom László köztársasági elnök által kiválasztott több mint fél tucat vezető közjogi tisztségviselő közül így már csak hárman vannak hivatalban. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (AB) elnöke mellett e triumvirátus másik két tagja Kállai Ernő kisebbségi ombudsman-helyettes és Szabó Máté általános parlamenti biztos. A most távozott, 55 éves, jogász végzettségű sólyom-boy négyéves működése során a legélesebb vitákat éppen egy másik Sólyom-boyjal, az időközben főnökévé lett, ugyancsak jogász doktor Szabó Mátéval folytatta, leköszönő közleményében azonban nem erre hivatkozott. Múlt heti sajtónyilatkozatában azzal érvelt, hogy apparátusa a korábbinak a tizedére csökkent (mintegy harminc beosztott helyett praktikusan három munkatársa maradt), s hogy az alaptörvényben is szereplő egészséges környezethez való jogot mindmáig nem konkretizálták kellő részletességgel az alsóbb szintű jogszabályok.
A JÖVŐ NEMZEDÉKEK OMBUDSMANJÁNAK működéséhez a hazai zöld mozgalmárok egyik markáns csoportja nagy reményeket fűzött. A várakozást csak fokozta, hogy az 1989-es köztársasági alkotmány által voltaképpen már „beígért" környezetvédelmi biztos munkába állását az új politikai elit ellenállásával szemben részben ugyanazoknak kellett kiharcolniuk, akik korábban az egykori pártállam környezetvédő ellenzékének kemény magját alkották. A magukat 2000 tavaszán a pesti Roosevelt tér fáihoz láncoló „városi indiánok” mellett hamar feltűnt a régi harcostárs, az Alkotmánybíróság alapító elnöke, Sólyom László is: részben éppen ő fogalmazta meg a jövő nemzedékek ombudsmanjáról szóló első törvényjavaslatot. A sokak által erős fenntartásokkal kezelt posztmodern kezdeményezéstől a fogyasztói társadalom hazai kritikusai nem kevesebbet reméltek, mint hogy hasonló szerepet fog majd betölteni, mint a jogállam számára új utakat nyitó AB az 1990-es években. Magyarán, hogy az új ombudsman lehet az az intézmény, amely - Sólyom korábbi ambiciózus kifejezésével élve - kimozdíthatja helyéről a nem fenntartható régi világot.
A több hónapi sikertelen próbálkozás után 2008. május 25-én csak a negyedik nekifutásra megválasztott jövő nemzedékek ombudsmanjának mindvégig megvolt azonban a maga masszív ellenzéke is. A korábbi (2004-2006) közigazgatási kormánybiztos, a technokrata Sárközy Tamás már a kilencvenes évek közepétől kezdve élesen bírálta például az itthon kibontakozott nagyszabású „ombudsman-mozgalmat". Ugyancsak megkérdőjelezte a skandináv államoknál is több parlamenti biztos működésének létjogosultságát két jelenlegi alkotmánybíró, Bihari Mihály és Pokol Béla jogászprofesszor.
„EGYET, DE OROSZLÁNT!" - a változó összetételű magyar parlament különböző frakcióiban sokan vélekedtek így az utóbbi másfél évtizedben, s végűl e megoldást választotta tavaly az alkotmányozó többség is. Az állandó presztízsharc és az elmérgesedett viszony kétségkívül eleve kódolva volt a különböző alkotmányos jogok védelmére felesküdött ombudsmanok között. A kibékíthetetlen értékrendi ellentétekre számos esetben konkrétan is fény derült. Amikor például Demszky Gábor akkori főpolgármester pár éve azt tudakolta, mit tehet praktikusan a szmogriadó esetén, Fülöp Sándor a legszennyezőbb kategóriájú gépkocsik leállítását sürgette. Szabó Máté viszont ugyanezt a tulajdonjog megengedhetetlen korlátozásának tartotta.
A jövő nemzedékek ombudsmanjának hatásköre egyébként nem egészen úgy alakult, ahogy az egykori „alapító atyák" - Karácsony Gábor, Lányi András, Sólyom László és Nagy Boldizsár - elképzelték. Az életformák sokszínűségét védelmező, akár egy-egy művészmozi vagy színház bezárása esetén is fellépni jogosult népügyvéd helyett a zöld biztos végül is csupán klasszikus környezetvédő jogosítványokat kapott, Fülöp több alkalommal így is eredményesen tudott fellépni az erősekkel és a hatalmasokkal szemben a nagyon is véges természeti értékek megóvásáért. Meg tudta védeni a privatizációtól például az érdi génbank gyümölcsöst, rá tudta irányítani a figyelmet az értékes élőhelyeknek számító, zsugorodó méretű tőzeglápokra (amelyek bányászatában a jelenlegi kormányfő családja is érdekelt volt), s eredményesen küzdött a tokaji hegyvidék borkultúráját veszélyeztető szerencsi szalmaégetőmű terve ellen is.
A fontos részeredmények és a gondosan adminisztrált vizsgálódások ellenére Fülöp működése bizonyos hiányérzetet hagyott a környezetvédők egy részében, sőt alighanem a közvéleményben is. Sokan keményebb, harcosabb és koncepciózusabb kiállást vártak volna el a futurisztikus elnevezésű ombudsmani hivatal vezetőjétől, aki működésének négy éve alatt egyetlen emlékezetes kijelentésre sem ragadtatta magát például azzal kapcsolatban, hogy tényleg szabad-e továbbépíteni a Paksi Atomerőművet? Utólag megállapítható, hogy az igencsak nonkonformista feladathoz voltaképpen egy tisztességes és alapos szakhivatalnokot sikerült kiválasztani, akiből hiányozni látszott azonban az az elszántság és szuggesztív erő, ami megteremthette volna itthon a zöld értékrend igazi nimbuszát, akár van éppen erre rendszeresített biztosi hivatal, akár nincs.
A parlament által egy hónapon belül megválasztandó új zöld ombudsman helyettes - Fülöppel ellentétben - már nyilvánvalóan közjogi adottságnak tekinti majd a környezetvédelem jelentőségének állami leértékelését. Vagyis azt, hogy az egészséges környezethez való jog ma már csupán egyetlen tétel az új alkotmány alapjogi katalógusban szereplő mintegy harminc „sérthetetlen és elidegeníthetetlen" szabadságjog között. BABUS ENDRE
