Hágában, a Grote Kerk, a XV. századbeli gótikus katedrális előtt ácsorogva jöttem rá, hogy tennünk kell valamit. Nekünk, normálisaknak, akiknek nincsenek komplexusaink kielégületlen ambícióink miatt, akik szeretjük a természetet, féltjük a Föld jövőjét, de képesek vagyunk racionálisan gondolkodni és látókörünk egy kicsit szélesebb az átlagnál.
Nekünk, akik az egyszerűség kedvéért nevezhetjük magunkat például liláknak, lépnünk kell.
Mi történt ott, az ódon katedrális előtt? Néhány tucat bámészkodó között vártunk a templom nyitására, mert bent éppen Amália hercegnő keresztelője folyt, szűknek mondható családi körben. Egyszerre békaemberek jelentek meg, tetőtől talpig zöld jelmezben, a szükséges felszerelésekkel. Tüntetni jöttek, röpcédulákat osztottak, amelyeken az üvegházhatás, a felmelegedés veszedelmeire hívták fel a figyelmet. Amikor megkérdeztem, hogy mi az összefüggés a kis hercegnő keresztelője és a környezet állapota között, azt a választ kaptam, hogy amíg a kis Amália hercegnő növekszik, addig a dél-afrikai Amália gleccsertó zsugorodik, világos, nemde?
Ez volt az a pont, amikor rájöttem arra, hogyha mi, lilák nem lépünk fel nagyon határozottan az életünket körülfonó, sokszor (de nem mindig!) jó szándékú, ám dilettáns, magukat civilnek mondó szervezkedésekkel szemben, akkor nálunk is e szervezetek veszik át a közvélemény irányítását, és televíziós dobozainkon túl behatolnak családi ünnepeinkre is, és talán az ágyunkba is befekszenek.
Nem vagyunk messze ettől az állapottól. A Bős-Nagymaros-ügyben a főleg humánértelmiségiekből alakult, magukat zöldnek nevezett szervezetek tizenöt éve a rendszerváltó akarat hullámaira felülve nagy győzelmet arattak, többszáz milliárdos kárt okozva az országnak, tönkretéve a Szigetközt, félévekre a dunai hajózást, és elérték, hogy ma a kibővített Unióban az alternatív energiaforrások felhasználásában az utolsó helyek egyikén kullogunk. És itt kell visszatérni a bevezetőben említett holland zöldszervezetre, az ottani Greenpeace-esekre. Ők ugyanis - minden agresszivitásuk mellett - hosszabb távú, valóban fontos érdekért küzdenek: a fosszilis energiaforrások, a szén-dioxid-kibocsátás, a klímaváltozás ellen harcolnak. Javaslataikban a szél- és napenergia, a bioeredetű energiaforrások mellett ott van a vízi energia mint a jövő megmentésének egyik legfontosabb eszköze. A hollandok komolyan veszik a felmelegedést: az ország elöntése a tét, és nem egyes békafajok és moszatok preferálása más békákkal és moszatfélékkel szemben.
A holland Greenpeace-szervezet tehát előbb jár, mint a hazai úgynevezett zöldek, de arra a (már írásban feltett) kérdésre, hogy mi az atomenergiával kapcsolatban az álláspontjuk, azt a választ kaptam még a felvilágosult (és a felmelegedés által legjobban veszélyeztetett!) szervezettől is, hogy ellenzik, mert veszélyes! Arra a kérdésre viszont, hogy mi lesz 50-70 év múlva a foszszilis energiaforrások kimerülésekor, visszamegyünk-e a barlangba, persze nem válaszoltak. A magyar választ ismerjük: takarékoskodni kell! Ennyire futja a szellemi kapacitásból.
A magukat zöldeknek nevező laikus szervezetek, a zöld (vagy más civil) álarc mögé bújó politikai mozgalmak vagy a lakóhelyük nevében az útépítési beruházásokat zsaroló helységek mérhetetlen károkat okoznak az országnak. Gyönyörű példája ez utóbbi típusú "civil" győzelemnek, amikor a Hamzsabégi útiaknak sikerült az Etele és az Andor utcaiakhoz terelni a Lágymányosi híd forgalmát, és az új demokrácia gyengeségét kihasználva a világ talán egyetlen olyan folyami hídját hozták létre, amelyről nem lehet a híd tengelyirányában lemenni. Nemes mozgalom bontakozott ki Törökbálinton is, amikor a lakosok (akik jó része az utóbbi tíz évben települt be) hevesen tiltakoztak egy mozgássérülteknek szánt lakópark megépítése ellen.
Általában: az agglomerációba kiköltözők ahogy letelepednek, rögtön minden további parcellázást, útépítést elleneznek, mert ők már jól érzik magukat és azonnal félteni kezdik a helység rurális jellegét. Hogy ők családonként két autóval terhelik a budapesti bevezetőutakat? Az persze jár nekik. Amikor a társadalom enyhíteni próbálja a bevezetőutak és a városokon átmenő forgalom rettenetes állapotát és körgyűrűt épít a forgalom elterelésére, egyenletesebbé tételére, akkor jönnek a helyi érdekvédőkön kívül az újabban megjelent öncélú fontoskodók ostoba teóriájukkal, a forgalomgenerálás fogalmával, mely szerint az elterelő-, megkerülőutak tulajdonképpen károsak, mert többletforgalmat indikálnak. Ami persze igaz, mert az elterelő-, gyűjtőutak, amikor kivezetik a városból a forgalmat, kényszerűen hosszabbak, mint a legrövidebb, agyonzsúfolt meglévők, viszont a sebesség megtöbbszöröződik, a fogyasztás és így a szennyezés töredékére esik az új hálózatokon, összesítve a mérleget a környezet nyer, nem is keveset. A falusias, csendes környezetet szerető kitelepedő persze igényli a jó utakat (ki szeret félóra alatt megtenni öt kilométert a Szentendrei úton), de az ő háza előtt ne menjen autó egy se, építsenek még egy utat, hogy akik az új utat használni akarják, kerüljék el még az ő környékét is. Dupla nyereség! És ezt mi, a közvélemény komoly képpel kell hogy lenyeljük, a nevünkben alkudoznak a hatóságok és számolatlanul szórjuk a pénzt ilyen egyedi, néhány embert kedvezményező elterelőutakra. (Mellesleg a Londonban bevált gyakorlat, miszerint napi öt font befizetésével lehet csak a belvárosba kocsival bemenni, Pesten is megfontolandó...) Az autópályát ellenzők figyelmébe pedig annyit: a hidrogénüzemű autóknak is tér kell majd...
Most is egy "helyi érdekű" mozgalom látszik győzelmet aratni a Mecsekben, amikor egy növényfaj féltése ürügyén próbálják a nagyhatókörű lokátor elhelyezését megakadályozni, ami nemcsak a katonai légelhárítást szolgálná, de egyben a polgári légi irányítást is, és ugye csak egy-két éve történt, hogy az Alpokban kényszerűen szétaprózott irányítás hibája miatt hatvan gyermek pusztult el. Nekünk, liláknak egy gyermek élete is fontosabb kell hogy legyen, mint bármilyen növényfaj esetleges visszaszorulása. És a felnőttek élete? Amikor hamarosan egyetlen csökött agyú politikus dönthet (egy perc alatt!) egy lokátor- vagy rádióhiba, bármilyen légi tájékozódási probléma esetén egy polgári repülőgép lelövéséről! Akkor mégiscsak a lokátor a fontosabb, mint a helyiek parciális érdekei, nemde? Semmi másról, mint értelmetlen ellenállásról, közösségellenes magatartásáról van szó. Miért nem a polgári gépek levadászhatósága ellen tüntetünk inkább?
Nagyon sokan, elsősorban félrecsúszott pályájú értelmiségiek ezekben a civilnek és zöldnek nevezett szervezetekben élik ki aktivitási, fontoskodási igényüket, amelyet a régi rendszerben csak pártgyűléseken, termelési- és szakszervezeti üléseken, netán sportkörökben élhettek ki. Új rendszer, korlátlan beleszólási lehetőségek, ez az igazi demokrácia, az egyén diadala a többség ellenében.
Különösen kellemes dolog az, ha jó szándékú, egyszerű emberek adófelajánlásait, és nem utolsósorban költségvetési támogatásokat is meg lehet szerezni, és így a fontoskodó akadékoskodást kvázi főállásban is lehet végezni!
Mégis, az ügyek ügye, a legképtelenebb eset a 4-es metró építésének kálváriája. Az az abszurdum, hogy jogszabály ismeri el a civil szervezetek jogát, hogy félként vegyenek részt a környezetvédelmi hatósági eljárásban. Amíg a parlament nem ébred fel és nem zárja ki a különféle partizánszervezkedéseket a hatósági eljárásból, és nem állítja helyre a normális állapotot, mely szerint az építéshatósági eljárásban ügyfél csak a szomszéd lehet a tulajdonosokon kívül, addig Magyarországon közintézmény, infrastrukturális beruházás normális mederben nem épülhet meg, mert politikai célzattal vagy egyszerűen exhibicionizmusból két-három vállalkozó szellemű kalandor az evidens közérdek ellenében is el tud húzni bármilyen beruházást. Persze nem azt állítom, hogy a lakosságot, az esetleges civil szervezeteket nem kell tájékoztatni egy tervezett létesítményről, felvetéseiket komoly formában az eljárás folyamán nem kell megvizsgálni. De csakis a lakossági bejelentésekre vonatkozó szabályok szerint és nem pedig ügyfélként, illetve a bíróságon félként, megtöbbszörözve ezzel az ügymenet egyébként sem rövid procedúráját.
Egy példa: egy benzinkút létesítéséhez jellemzően négy hatósági engedélyt kell beszerezni: az építés-hatóságin kívül vízjogi, műszaki biztonsági és útügyi engedélyt is. Mind a négy engedélyező hatóság az engedély kiadásához beszerzi a környezetvédelmi hatóság szakvéleményét, tehát igencsak van lehetőség a környezeti szempontok érvényesítésére. Az építkezés befejeztével, a használatbavételi engedély kiadása előtt a szakvéleményezési procedúra megismétlődik: van még mód ekkor is a felmerülő kérdések megoldására. Mi szükség van laikus személyek ad hoc bekapcsolására, kvázi szakhatósági jogosítványokkal történő felruházására?
Nekünk, liláknak az egyik legfontosabb feladatunk a törvénykezés helyes mederbe terelése, a dilettánsok kizáratása ezekből az eljárásokból.
Az álzöld és álcivil szervezkedések által okozott, fentiekben részletezett károknál is lényegesebb, veszélyesebb a figyelem elvonása a valóban lényeges és fontos környezeti problémákról. A bevezetőben már érintettük a felmelegedés-problémát, a kőolaj-, földgázkészletek gyors csökkenésének perspektíváját. (Most ül autóba négyszázmillió kínai!) Mit tesznek ezzel szemben a hazai zöldek a szél- és napenergia felhasználásáért, a hőszivattyúk elterjesztéséért? Milyen eredményt tudtak felmutatni az előző kormány alatt a rákospalotai szemétégető füstszűrője szabotálásának ügyében? Semmilyet, és emlékezetem (meg az interneten hozzáférhető adatok szerint) még csak tüntetésre sem került sor. Pedig ott dioxinról volt (van) szó, emberek statisztikailag kimutatható rákbetegségéről, nem egy virágfajta életkörülményeiről. Most pedig állandóan tüntetünk. Nincs itt valami aránytévesztés, tisztelt ún. zöldek és civilek, na meg ombudsman úr és a kormánya, valamint a törvényes engedély mögül gyalázatosan kihátráló miniszter úr!? Vagy csak arról van szó, hogy ennyire buta ország vagyunk? Hogy a politika enynyire mindent átitatott, amúgy értelmes embereket is elhülyített? Ébresztő, tisztelt elvbarátaim, lilák és más normálisak. Nekünk kell átvenni a kezdeményezést!
A megalakítandó Lila Mozgalom a Dédunokákért egy hosszabb távú, szélesebb látókörű "zöld" kezdeményezés legyen, amely a hétköznapok kisszerű csatározásain felülemelkedve legalább 70-100 éves perspektívában gondolkodik. Fő célkitűzései között kell hogy szerepeljen
- az ésszerű jogi szabályozás gyors megteremtése, a dilettánsok kizárása a hatósági eljárásokból, és egyidejűleg az épülő létesítmények kárvallottjainak kártalanítása a polgári jog szabályai szerint, gyors eljárásokban;
- a hosszú távra történő előretekintés az energetikában: az alternatív energiaforrások (EU-konform) támogatása és az (ideszámítandó) atom- és vízi energia elkerülhetetlen térnyerésének újragondolása, társadalmi elfogadottságának erősítése.
Párhuzamosan ezzel az energiatakarékosság általános serkentése is: hőszigetelések, hatékonyságfokozás a tüzelésben, a tömegközlekedés preferálása, ideértve persze a vasutat, a metrót és az autópályákat is;
- a hulladék-újrafeldolgozás radikális növelése, magas termékadók, illetve ösztönző támogatások alkalmazásával. A fölöslegesen előállított termékek (pl. önálló reklámanyagok) kemény megadóztatása. (Az eddigi totyogás e téren szánalmas!);
- a károsanyag-kibocsátás drákói szigorral történő üldözése, ugyanakkor a zöldfelületek csökkenésének megakadályozása és általános, intenzív erdőtelepítések.
Körülbelül így foglalható össze a lilák programja. Mi, lilák, vagyunk az igazi zöldek, mert a jelenlegi zöldmozgalmak inkább csak a középosztály (értelmetlen túlfogyasztása miatti) rossz lelkiismeretének megnyugtatását szolgálják, és nem valamiféle távlatos koncepciót.
Ezért bizonyára sokan állnak majd a lilák mögé.
Bauer Péter