KÖLTSÉGVETÉSI KÉNYSZEREK A TERMÉSZETVÉDELEMBEN
Veszélyeztetheti a nemzeti parkok védett értékeit az erőltetett ütemben bővített állattenyésztés, amelyet az Európai Unió is támogat.
Aggódnak egyes természetvédők amiatt, hogy túl gyorsan terjed az állattartás az alapvetően a természeti értékek megőrzésére létesített nemzeti parkokban. Mert bár a legeltetés természetvédelmi érdek is, az állattartás felfuttatására nem emiatt, hanem anyagi megfontolásokból szánták rá magukat. A természet védelme ugyanis inkább csak viszi a pénzt, ezzel szemben az állattenyésztés az uniós agrártámogatások jóvoltából némi hasznot hozhat. A brüsszeli fonások az idén például már megközelítőleg pótolják azt a bő 1 milliárd forintot, amennyivel 2003 óta a védett természeti területeket kezelő kilenc igazgatóság éves állami támogatása leapadt. Csakhogy a pillanatnyi költségvetési érdek nemcsak a természetvédelmi szempontokat írhatja felül, hanem olyan fejlesztésekbe is belehajszolhatja a nemzeti parkokat, amelyek a brüsszeli agrárpolitika megváltozásával fenntarthatatlanná válnak.
A döntően agrármérnökök által diktált növekedés mellett az az érv, hogy az elmúlt csaknem két évtizedben az állatállomány a felére csökkent, ráadásul a nemzeti parkokban olyan szabadon tartott ősi magyar fajták élnek, mint a szürkemarha, a bivaly, a racka juh vagy a hucul ló, amelyeknek a génmegőrzése is kiemelt feladat. Csakhogy télen nekik is szénára van szükségük - veti ellen sok ökológus -, ahhoz pedig a parkokban kaszálni kell. Márpedig a védett növény- és állatfajok többsége azokon a gyepeken él, amelyek takarmányként is szolgálnak, vagyis a jó minőségű állati eledelt előteremtő nyár eleji kaszálás éppen a növények virágzását, a madarak fiókáit veszélyezteti, következésképp a védendő fajok szaporodását. Magasabb fűben, lucernában költ például a hazai puszták néhány évtizede még jellegzetes madara, a túzok, amelyből az utóbbi években már csak 1200 egyedet számláltak, vagy a nedvesebb rétek szárnyasa, a haris, amelynek állománya ma már néhány száz párra csökkent. Szakmai berkekben egyetértenek ugyan, hogy június 15-e előtt nem szabad kaszálni, ám minél nagyobb az eltartandó állatállomány, annál nagyobb a szükség a több és jobb eledelre. Az állattartás 30-40 százalékos bővítése ugyanakkor a felettes szerv, a környezetvédelmi tárca elvárása is, és Haraszthy László szakállamtitkár szerint éppen a gyepek rendben tartásához van szükség az állatállományra. A nemzeti parkok szeptemberben elfogadott, 2016-ig szóló vagyonkezelési tervei - a parkok eltérő adottságaira ügyet sem vetve - egytől egyig az uniós pénzekre alapozott állattartásra építenek. Annak ellenére ezt teszik, hogy a nemzeti parkok költségvetési szervezetként a kedvezőtlen adottságú területek támogatásából már az idén kiszorultak, és bizonytalan a részesedésük az egyszerűsített területalapú támogatást 2009-től felváltó egységes uniós gazdaságtámogatásból is. Ráadásul 2013 után az unió agrárpolitikája és költségvetése is várhatóan gyökeresen megváltozik.
A két legnagyobb területű és hagyományosan is állattartó vidék, a hortobágyi és a kiskunsági nemzeti park például többszörösére növelné állományát. A Hortobágyon a bivalyállományt 72-ről 540-re bővítenék, a Kiskunságon pedig a már most is 1300 egyedet számláló szarvasmarhagulya 4300 tagúra szaporodna. A trendtől a többiek sem akarnak eltérni: az aggteleki nemzeti park területén a 65 egyedből álló marhaállományt 335-re növelnék, a bükkiek pedig 2008-2009-ben több mint 100 millió forintot terveznek csaknem hétszáz állat beszerzésére fordítani. Az állattartás persze eszköz- és munkaerő-igényes tevékenység. A Hortobágyon például tíz újabb állatgondozóra lesz szükség, Aggteleken tíz év alatt 60 millió forintos beruházási igénnyel számolnak, a Duna-Dráva mentén a pajták, hodályok kialakítására és gépek beszerzésére több mint 100 millió forintot költenének, a Duna-Ipoly nemzeti parkban pedig 400 millió forintot fordítanának az állattartáshoz kötődő beruházásokra, döntően az Új Magyarország fejlesztési terv környezetvédelmi forrásaiból.
A költségeket azonban még az uniós támogatásokkal együtt is alig tudják kigazdálkodni. A Duna-Ipoly nemzeti park például az idei nullszaldóról 2016-ra a gyepkezelés és az állattartás miatt már veszteséges lesz, a hortobágyi vagyonkezelési terv pedig „az agrártámogatási rendszer ismeretlen változásai miatt" 2009-től már nem is számol az uniós forrásokkal, s „emiatt a gazdálkodás mérlege erősen negatívba fordulhat". Ennek ellenére védelmébe vette az állattartás ösztönzését a hortobágyi nemzeti park igazgatója, Sándor István, mondván, a legeltetés a természetvédelmi kezelés leghatékonyabb módja, és bár a kaszálás miatt néhány élőlény biztosan megsemmisül, nem tud olyan fajról, amely emiatt pusztult volna lei. Arra a kérdésre viszont, hogy a vagyonkezelési tervek miért nem számolnak idegenforgalmi bevételekkel, az igazgató azt válaszolta, a minisztérium az agrárgazdálkodással összefüggő vagyonkezelési terveket kérte, ezért ezt dolgozták ki. Pedig több olyan park van, ahol a bevételek egyharmada - sőt a Baradla-barlangnak köszönhetően Aggteleken annak 60-65 százaléka - a turisztikai hasznosításából származik. A Hortobágyon az idén már 26 millió forintot hozott az idegenforgalom, szemben a három évvel ezelőtti 1,5 millió forinttal.
Az állattartás ösztönzése máris beindította a maga növekedési spirálját. A szaporodó állomány takarmányozásához a Duna-Ipoly nemzeti parkban például földet kell vásárolni, ahhoz pedig, hogy a beszerzett gépeket és a felvett gondozók munkáját ki tudják használni, még több állatot érdemes tartani. Ráadásul a nemzeti parkok a következő években növelni akarják a saját hasznosításban tartott földek arányát, holott több olyan igazgatóság akad, ahol a gazdák már a parkokkal versenyeznek a legeltethető, kaszálható területekért, így például a Balaton-felvidéki nemzeti park már többször is visszautasította a haszonbérletre jelentkezőket. Pedig ha a gazdálkodást a piac iránt fogékonyabb gazdák végeznék - akár a parkoktól bérelt földterületeken -, nekik kellene megvalósítaniuk a szükséges fejlesztéseket, övék lenne azok kockázata. Igaz, őket illetnék meg az agrártámogatások is. Ebben az esetben a parkok ellenőriznék a természetvédelmi szempontok betartását, és ők kapnák meg a bérleti díjakat.
Saját vágóhíd létrehozását is fontolgatják a napi fogyasztásban kevéssé divatos ősi fajták vágásához és értékesítéséhez a zöld tárca szakértői, igaz, szigorúan non-profit alapon. A nyereséget visszaforgatnák ugyanis a természetvédelmi feladatokra, amelyekre 2008-ban csak azért lehet az ideinél többet fordítani, mert az új miniszter, Fodor Gábor kijárta, hogy az igazgatóságok az elmúlt évek leépítési hulláma után a természetvédelmi őrszolgálat létszámát jövőre nyolcvan fővel bővíthessék. Ehhez azonban a parkoknak a saját bevételükből kell előteremteniük a pénzt 15 új munkatársuk foglalkoztatására. A zöld tárca sikere az is, hogy tavaszra visszakapja önállóságát az őrségi nemzeti park, amely 2007. február 1-jétől - spórolásból - társbérletben élt a fertő-hanságival.
Már csak az a kérdés, marad-e elég vagyonuk a nemzeti parkoknak a tőlük elvárt, mintegy 2 milliárd forintos bevétel kitermelésére. A kormány ugyanis október elején egy rendelettel újabb bizonytalansági tényezőt csempészett a nemzeti parkok életébe. E szerint a januártól felálló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) megtagadhatja a vagyonkezelési szerződés megkötését az egyes költségvetési szervezetekkel, így például a nemzeti parkok igazgatóságaival, ha az adott vagyon nem valamilyen jogszabály alapján került állami tulajdonba. Márpedig országosan több tízezer hektárra tehető az olyan védett természeti terület, amely például állami gazdaságokból vagy vásárlással került a nemzeti parkokhoz, és amelyet most egy tollvonással magához vonhat, majd más gazdálkodó szervezetnek adhat tovább az MNV. Ilyen az egykori hortobágyi állami gazdaságból kihasított Hortobágyi Halgazdaság Zrt. is, amelynek 6500 hektárjából 1600 eddig a nemzeti park kezelésében volt. Miután a halgazdaságot nem sorolták a tartós állami tulajdonban maradó társaságok közé, körülötte máris önjelölt privatizátorok bukkantak fel. A gyanút az sem oszlatta el, hogy november elején Gyurcsány Ferenc a helyszínen cáfolta a halgazdaság magánosítását - a föld sorsáról ugyanis a kormányfő nem beszélt, így az elvileg kikerülhet a nemzeti park kezeléséből.
Kétséges annak az ezer hektárnak a jövője is, amelynek 25 éves haszonbérletére
még a kilencvenes évek elején kötött szerződést az állami vagyonkezelővel a Debreceni Agrártudományi Egyetem Tangazdaságának jogutódja, az Agrárgazdaság Kft.
Utóbbi ma már a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés egyik szocialista tagjának, Forgács Barnának a többségi tulajdonában van, a hortobágyi nemzeti park pedig azóta sem tud hozzáférni a védett természeti területhez. SZABÓ YVETTE