Kaló Imre, erdész, borosgazda (Demokrata)

2004. december/ 51.sz.

- Édesanyja tanult valamit?

- Mint egyedüli gyermeknek, minden lé­pését a szülők figyelme kísérte; taníttatták, mérlegképes könyvelő lett belőle. Téesz-ben dolgozta le az életét, szinte hozzánőtt az az életforma, de most, idős korában már látja, milyen álságosak voltak az értékek, amelyek alapján az a világ működött Nem szolgáltak másra, mint hogy tévútra vezes­sék az embereket, így jutottak oda, hogy ma természetidegen módon a csodára vár­nak, ahelyett hogy a két kezük munkájá­ban, a maguk erejében, tudásában bízná­nak. Amikor ő gyerek volt, a föld minden négyzetmétere még volt művelve gépek nélkül, kézzel, minden talpalatnyi terület szorgos kezek munkája nyomán értéket termett A napokat nem a médiából áradó művilág töltötte ki; az emberek átjártak egymáshoz esténként, beszélgettek, meg­kóstolgattak egymás borait, színjátszó kö­rökbe jártak Békében, nyugodtan éltek, ahogyan évezredeken keresztül Ma a bé­kességnek legfeljebb a nyomait látjuk. Ma már azt sem tudják a népek, hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Az én fiatal koromban még apám is rengeteg nótát tudott és dalolt is gyakran. Akkor azt mondtam neki, hogy ez már elavult, de 6 csak mosolygott ezen. Ma már tudom, milyen igaza volt Az a nóta a folytonosság, az élet Amit pedig én akkor újnak és jónak hittem, csupa álság, amibén ma fulladozunk. A természetidegenség foj­togat minket.

-A család meg tudja védeni az embert?

- Ma már látom, milyen fontos a szerepe. Egészséges család nélkül a gyerek torz világban nő föl, természetidegenné válik és, értelmezhetetlen lesz számára a környezet. Ezért állandó feszültségben él. Az én gyerekkoromban a családok többsége úgy élt, hogy a szülők el voltak foglalva a kenyérke­resettel, ezért a gyerek leggyakrabban a nagyszüleivel volt szinte ők nevelték - így volt ez nálunk is. Rengeteg szeretetet kap­tam a nagyszüleimtől, szüleimtől pedig a kőkemény helytállást tanultam. Õk ma már nem értik, mit csinálok, de én most is meg­értem őket. Nem tudják, miért fordulok azokhoz a csillagokhoz, amelyek még a nagyszüleim idejében minden ember életét irányították. Nem a múltat sírom vissza, ha­nem azt a tisztességet, amelytől vezetve az ő nemzedékük fenntartotta az életet úgy­mond szegényen, de tisztán. Ma az embe­rek az üresség felé fordulnak, a mindenna­pi könnyű győzelmek felé, várják, hogy egyszer csak bejön a lottó ötös és azzal megoldódik minden. Az ilyen embereknek, mindig azt szoktam mondani, hogy még so­hasem láttam olyan szőlőtőkét, amely azért nőtt volna, mert pénzt adtak neki. Olyan sokpénzű embert sem láttam még, alá ma­radéktalanul boldog lett volna. Nem a sze­génységet prédikálom én, csak azt akarom mondani, hogy az értelem, amit az ember a mindennapok fáradságával megszerezhet ' magának a földön, sokkal több értéket kí­nál, mint amennyi örömet a mai élet alapján remélhet valaki. Ezek éltették évezredeken keresztül ezt a népet, amely a munkabírásá­ról, a hangyaszorgalmáról mindig is híres volt. És itt eszembe jut egy mese, amelyet mindannyian nagyon jól ismerünk a tücsök­ről és a hangyáról. Ahogy én látom a vilá­got ma csak a tücskök szaporodnak, már­pedig mindenki eszik valamit mindenki iszik valamit és lehajtja valahova a fejét. Az én világképemben nincs helye az erőszak­nak, azoknak az indulatoknak, amelyek az értéket pusztítják, nincs helyük a talmi, könnyű győzelmeknek, amelyeket hiába is várnak az emberek, mért ezek valójában so­hasem fognak eljönni.

- Mi védhet meg egy népet?

- Egy nép csak akkor maradhat fent, ha tiszta marad, ez pedig nem jelent mást mint egyetlen íratlan törvény követését hogy senki sem élhet a másik rovásara. Ez min­denkire vonatkozik, vallástól, politikai állás­tól függetlenül. Aki ezt megérti, jó irányba f ordíthatja a képességeit ráléphet arra az útra, amelyen haladva megvalósíthatja ön­magát Ezt jelenti nekem a szőlő, a bor.

- Csak ezen a borvidéken tudja elképzelni az életét?

- Mindenféle emberi hiedelemtől függet­lenül ez a föld nem 22 borvidékre oszlik, hanem egyetlen borvidéket alkot, és ez a Kárpát-medence. Ezen belül  számtalan csodálatos termőhely van. Amikor ezeket lát­juk, akkor értjük meg, hol is élünk. De az ember nem véletlenül születik valahova. Igazán nagyot csak ott tehet, ahova az Isten rendelte. Mi lehet szebb annál, mint, hogy valaki ebben a környezetben, a két keze munkájával olyasmit hoz létre, amivel em­bertársainak is örömet szerezhet. Termé­szetesen ezt csak akkor tudja megtenni, megtanul beszélni a szőlőnövénnyel.

- Hogyan lehet megtanulni ezt a nyelvet?

- Évről évre figyelni kell, hogy ő hogyan viselkedik, amikor megmetszem vagy talajmunkát végzek, hogyan viselkedik a zöldmunkák során, amikor permetezem, hogyan hat rá a szüreti időpont megválasz­tása. Ez az élet rendje szerint minden év­ben ismétlődik. A szőlő minden fontosat el­mond nekünk a maga nyelvén. Ez a nyelv a természetből következik, és arról beszél. Ha képesek vagyunk megérteni, akkor a borok évről évre jobbak, finomabbak lesz­nek. Ez a tudás sem az ablakon nem repül be, sem egyik napról a másikra nem költö­zik belénk, hosszú idő alatt lehet megsze­rezni. Sok nehéz munkával, csendes odafi­gyeléssel. Meg kell tanulni együtt élni a nö­vénnyel, és ha ezt megérzi, hálás lesz érte, olyan borokkal fizet, amilyeneket ebben a pincében is kóstolhattak. Tudni kell példá­ul, hogy a társbérletet nem szereti. Arisztokratikus természetű. Voltak idős tanító­im, akik korán; felhívták erre a figyelmemet, és ezt az igazságot _az életben sokszo­rosan megtapasztaltam. Nem szeret keveredni idegen fajokkal, a gaz lehúzza. Fontos szabály az is, hogy lehetetlen egyszerre sokat is, jót is várni tőle, mint ahogy az életben mindennel így van. Hiszen vagy a mennyiség, vagy a minőség uralkodik, a kettő egymással ellentétes. De azzal a szemlélettel szőlőt nevelni, hogy gyomos is legyen, sokat is teremjen és még hosszú ideig is éljen, végképp lehetetlen. Ezért olyan gyakori ma, hogy 20-30 évesen ki­pusztulnak a szőlők. Ha szépen gondozzuk, legkevesebb hatvan évig terem. A könnyű győzelmek kora ránk erőltette a nagyüze­met a technológia mindenhatóságát, és mindazt, amit az ember kitalált azért, hogy a fizikai munkát száműzze, pedig e nélkül nincs eredmény. Közel kell lenni a szőlő­höz, szinte testi kapcsolatban állni vele, ha az ember jót akar. Nem világmegváltó ál­modozásra van szükség, amely a technoló­gia mindenhatósága révén ember nélküli világot erőltet az életre. Hatvan évvel ez­előtt az ország lakosságának 10 százaléka élt a bor ágazatból. Ma hányan élnek ebből? Kevesen az igazak közül és sokan a hazugok közül. Azok, akiknek a sánta ösztöne kacagva mondja, jó munkát végeztünk, nincs már magyar szőlő, nincs már magyar bor és nem is engedjük, hogy legyen. Olyan adminisztrációs csapdákat építettünk ki, amelyek csak hazugsággal kerül­hetők el. És mivel a tiszta ember nem haj­landó hazudni, inkább otthagyja a földjét.
Eltűnt egy korszak, ezzel együtt fontos ér­tékek és ezért a felelősök ők. Ideje lenne már határt szabni nekik. Eljött az idő, hogy félreállítsuk ezeket, tudatosítva, hogy ők ennyit tudtak. Azt tudták, hogyan lehet ezer év értékeit 50-60 év alatt semmivé tenni. Most már azokon a sor, akik még őrzik ezeket az értékeket, képesek szép borokat
készíteni, amelyek élményt és örömet szereznek mindazoknak, akik kóstolják. Akkor nem az ihatatlan borokkal lesznek tele a boltok polcai. A jót arról lehet fölismerni, hogy mindenki bántja. De aki bánta, az is pontosan tudja, hogy bár a jó sohasem fog visszaütni, mégis övé lesz a győzelem.
Azoknak az embertársaimnak, akik a hitetlen sokaság részei, akik átadták magukat az álságnak és a mindennapok észrevehe­tetlen pusztulásában tájékozódni nem tud­va, nap mint nap kalapolnak annak, aki tönkreteszi őket, azt szoktam üzenni, hogy még vagyunk. És amíg vagyunk, addig nincs baj, mert addig minden újraéledhet.
Lehetnek még tiszta források, szép mezők, lehetnek gyümölcsösök, csodálatos gabonaföldek, melyek újra olyan gabonát teremhetnek, amely Európa legjobbja volt valaha. Legelhetnek még állatok a magyar dombokon és bizony még lehetnek szép erdeink.
- Ön főállásban erdész. Hogyan talált rá a borra, amellyel igazán komolyan nem is
olyan régen, tizenegy éve kezdett foglal­kozni?   
- Akkor nőttük ki a családi pincét. Erre­felé a családi méret 5 és 15 hektó között van, nekünk is három 5 hektós hordónk volt. De már a nyolcvanas években megalázónak tartottam azt az árat, amit akkor a szőlőért fizettek. Gyerekkoromban olyan világban nőttem föl, ahol azokat, szólták meg, akiknek nem volt rendesen megművelve a földjük. Egyszer csak olyan világ lett, ahol azokat kezdték megszólni, akiknek a földje a környezethez képest műveltebb volt. Itt nálam is szokták mondani olykor, hogy túl nagy a rend a szőlőben – azok többet nem is jönnek, nem ide valók. Az ilyen emberekkel nem az a baj, hogy nem azonosulnak ezzel a környezettel, hanem az, hogy éppen azokat az értékeket ta­gadják, amelyek őket is éltetik. Hiszen rend nélkül káosz van. Fájt az, hogy ennyire ki­szolgáltatott helyzetben vagyunk és a min­dennapok biztos megélhetése helyett a mindennapok káosza jut ki, és a családok­ban pár ezer forintokról vitatkoznak. Mi­lyen világ az, amelyben a családok tagjainak nagy része értékteremtő munkával töl­ti az idejét, és ebből nekik csak annyi jut, hogy vitatkozni kell rajta, hogy amit szeret­nének megvenni, megvehetik-e. Milyen vi­lág az, amelyben az értékteremtő munkát évtizedek óta büntetik, ahol azokat dicsérik, meg, akik ebbe a munkába büntetlenül belerondíthatnak. Mindenütt azt látjuk, hogy a természetes renddel, a világ rendjével szemben megy ez az élet, amelyben élni kénytelenek vagyunk. Azt jutalmazza, aki a legtöbbet tudott csalni. Ettől csak úgy tud­tam függetlenítem magamat, az enyéimet, ha a családi méretből komoly pincészetet hozok létre. Mert az a világ, amelyik a ter­mészet rendjével ellentétesen menetel, né­peket tehet tönkre, és mi, magyarok igazán részesei vagyunk ennek 1918 óta. Amikor merjük kimondani, hogy azért is magyarok vagyunk, és ennek jegyében az értékek szolgálatába állítjuk hétköznapi életünket, akkor ezek ujjal mutogatnak ránk és azt mondják, bolond. A természet ezt az abnor­mális irányt nagyon erősen jelzi. Gyerekko­romban még fűzfa-kosárral halászhattam a Szomolyai patakban, mert annyi hal volt benne, gőték, békák és más vízi élőlények sokasága, de a talpamat már szétvagdalták azok az üvegek, amelyek egy új kor eljöve­telét hirdették. Ma már nincsenek a patak­ban élőlények, de többnyire patak sincs. Aki ezekből a jelekből nem képes tanulni, el­vész. Aki azt hiszi, hogy a legfontosabb az, mennyi pénze van, annak fogalma sincs, mi történik vele. De amikor bejön egy ilyen bo­rospincébe, beszélgetünk itt egy-két órát, végigkóstolja a borokat, akkor megdöbben, és vagy elgondolkozik, vagy elmenekül.

- Ilyen szép borokhoz sajnos kevesen jutnak hozzá.

- Sokkal több jó bor tud megteremni, mint amennyi az emberek számára elérhe­tő, és sokkal több embernek járna ki, mint ahány meg tudja venni. A jó bor a szeretetet, a megbecsülést hirdeti. Senki sem látott még olyan embert, aki a legmegbecsültebb borát az ellenségének bontotta volna föl.

-Hogyan születik a jó bor?

- Mindenekelőtt jó élőhelyen, ahol a sző­lő szeret lenni - ezt az embernek fel kell ismernie. Ezután semmi mást nem kell ten­nie, mint szolgálni a növényt, mert a bor 80 százalékban a szőlőn múlik. Ahogy Hamvas Béla tanítja, a józanság legmagasabb foka a mámor, ehhez pedig a jó boron keresztül lehet eljutni. Ez pontosan ellentétes a kábulattal, amely ma oly divatos.

-Az erdészség is, a borászság is a termé­szettel való együttélés. Amikor az ember ezt a két hivatást gyakorolja, a termeszét rendjével, végső soron a világ rendjével kell hogy harmóniában éljen. A borok készítése és fogyasztása közelebb viheti az ember eh­hez a rendhez, végső soron Istenhez?

- Akkor vágjuk ki a fát, amikor nyugalmi állapotban van az erdő, és akkor ültetünk, amikor jön a kikelet. Ezt a ciklikusságot év­ről évre megélve, jön rá az ember, hogy az utána következő nemzedéket jobbá kell tennie, mint amilyen a sajátja. Ezt csak természetazonos gondolkodással lehet elemi, vég­ső soron az isteni rend megtapasztalása ré­vén, hiszen az élet folytonosságát kell szol­gálnunk. És itt kapcsolódik be a bor. Tudni-illik jó bor csak akkor születik, ha valaki mentes az emberi gyarlóságtól. Egyre több olyan fiatallal találkozom, akik nagyon jól ér­tik ezt. Nem sajnálják az időt, a fáradságot, a pénzt, hogy megismerjék ezt a világot, a borok világát. Ahogy Márai írja: „A bor férfi do­log. Csendesen kell beszélni róla, leghelye­sebben egy pohár bor mellett." Ezek a fiata­lok átérzik az ilyen pillanatok nagyságát, te­hát nem hiábavaló küzdeni, hogy a szőlőnk rendben legyen, nem hiábavaló évekig tarta­ni ezeket a borokat, hogy szépen érjenek, mert vannak, akik megtanulják újra azt az utat járni, amelyet őseink jártak és benépe­sítik újra a hazát, hogy magyar daltól, ma­gyar szótól legyen hangos és a magyar kéz munkájának a nyomától szép.