Kilenc hónap alatt nyolc veszettségi eset (Erdély.ma/nyugatijelen.com )

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. október 4. - A statisztikai adatok minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a jelenleg Arad megyében egyre gyakoribb sylvaticus-veszettség legfőbb terjesztője és fenntartója a vörös róka.

Az is nyilvánvaló, hogy a rókaveszettségi esetek száma összefügg a rókák sűrűségével és életciklusával. Nyár végén, amikor a fiatal rókák „önállósodnak”, emelkedik az esetszám, a járványgörbe rendszerint év elején, januárban, februárban éri el a csúcspontját. A veszélyt fokozza, hogy ezek az állatok bemerészkednek lakott területekre.

Az Arad Megyei Állategészségügyi Hatóság (ASVSA) újabb sajtóközleményben hívja fel a megye lakosságának figyelmét a fennálló veszélyekre, tekintettel a veszettségi esetek számának gyors növekedésére. Míg 2005-ben és 2006-ban még csak egy-egy kutya veszettségi esetet jegyeztek fel, mindkettőt Pécskán, 2007-ben már négyre emelkedett a szám: veszett róka okozott pánikot Nagyfaluban és Pécskán, majd alig néhány hét múlva feltehetően szintén veszett róka által megmart macska támadt gazdájára Majláthfalván és Pécskán. Ebben az esztendőben, év elejétől október elsejéig megkétszereződött a veszettségi esetek száma megyénkben: egyre több helységbe merészkednek be a veszett rókák: Székesút, Tornya, Pécska után Szemlakon, Szentannán, Szentpálon és október elsején Nagyvarjason támadt egy róka két kutyára. A kutyák megölték a rókát, s a tetem laboratóriumi vizsgálata során kiderült, hogy a vadállat veszett volt.

Dr. Viorel Agud, az igazgatóság ügyvezető igazgatója elmondta: abban az esetben, ha embert is megmart a veszett állat, a sebesült személyt azonnal orvoshoz küldték, megkapta a veszettség elleni oltást, kezelést.

2007 őszén Majláthfalva és Gelu környékén veszettség elleni oltóanyaggal kezelt csalétkeket helyeztek el, a rókák megbetegedésének megelőzése céljából. Évenként, az utolsó negyedévben a veszélyeztetett helységekben beoltották a kutyákat és a macskákat, a súlyosabb esetek elkerülése érdekében. Az oltási akciót idén is folytatják.

Dr. Agud külön is felhívta a figyelmet a veszettség kialakulásával, megjelenésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra. A betegséget a Lyssavírus okozza. A kórokozó ellenálló képessége kicsi, a szokásos fertőtlenítőszerek perceken belül elpusztítják 56 Celsius fok fölött és savas vagy lúgos környezetben sem él pár percnél tovább A beszáradó nyálban néhány napig, az elhullott, rothadó állat agyában azonban több hétig is fertőzőképes maradhat.

Noha a vírus iránt az összes melegvérű állatfaj fogékony, a fogékonyság mértékében jelentős különbségek vannak: a róka, a macska, a prérifarkas, a denevér és a szarvasmarha nagyon fogékonyak, ezeknél kevésbé fogékonyak a kutya, a juh, a kecske és a ló. Legkevésbé az ember fogékony. A madarak az emlősöknél ellenállóbbak a betegség iránt.

A fertőzés terjesztésében a nyálnak van döntő szerepe. A vírus majdnem mindig marás, harapás közben, vírustartalmú nyállal jut be a sebbe, a szövetekbe.

A vírus a harapás, marás helyén először az izomsejtekben jelenik meg. Az esetek többségében 2-8 hétig tartó lappangási idő nagy részében a vírus még a fertőzés helyén marad, de csakhamar a perifériás idegekbe, majd az idegpályák mentén a központi idegrendszerbe jut, ahol a fertőzés helyének megfelelő terület károsodik (leginkább a középagy és a nyúltagy). A kórokozók mind az agyvelőben, mind a gerincvelőben nagymértékben elszaporodnak, innen ismét csak az idegpályák mentén jutnak el a nyálmirigyekbe és a különböző szervekbe.

A lappangási idő tág határok között mozoghat. Az esetek többségében 2-8 hét, de lehet ennél sokkal rövidebb (5 nap) és sokkal hosszabb (akár 200 napon túli) is. Ez függ a fertőzéskor bejutott vírus mennyiségétől, attól, hogy a marás, harapás helye milyen távol van a központi idegrendszertől.

A klinikai tünetek fajokként, sőt fajokon belül fajtánként, ezen belül még egyedenként is változhatnak.

A kutyáknál a betegség „szabályos” formájában három szakaszt különböztetünk meg. Az első, 1-3 napig tartó időszakban megváltozik az állat viselkedése, de néha csak annyira, hogy még a gazdájának sem tűnik fel. Egy-egy kutyán azonban már ebben a szakaszban is megfigyelhető a nyálfolyás, a nehézkes nyelés és a víziszony.

A második, nagyjából 1-2 napig tartó szakaszban növekszik a reflexingerlékenység, az állat sokkal nyugtalanabb, idegesebb, ez az idegesség a dühöngésig fokozódik. Ebben a szakaszban már mutatkoznak a különböző bénulások (szemizmok, gégeizmok, nyelvizmok bénulása). A harmadik szakaszra a teljes tompultság és a bénulások fokozódása a

jellemző. Az állat a betegség 5-8., ritkábban a 12-15. napján lesoványodva, a lélegző-izmok bénulása miatt elpusztul.

A macskánál a kutyáéhoz hasonló tünetek mellett legfeltűnőbb az, hogy az emberrel szemben igen támadó magatartást tanúsít, „fejre támad”, ugyanezt teszi a kutyákkal szemben is. Ez a kifejezetten dühöngő veszettség az esetek többségében 2-4 nap alatt elhulláshoz vezet.

A veszett rókánál az a legfeltűnőbb, hogy az állat elveszíti közismert „ravaszságát”, óvatosságát, megszelídül, bemerészkedik lakott területekre, forgalmas helyekre, utakra, engedi a megfogást, simogatást, félénk, mégsem menekül az embertől. Váratlan hatásokra azonban ez a „csendes veszettség” dühöngésbe csaphat át. Rókán, de egyéb, vadon élő húsevőkben is, bénulások csak ritkán jelentkeznek, ezek az állatok rejtekhelyükre elbújva pusztulnak el.
Az igazgató külön is hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy amint veszettség-gyanús esetet tapasztal valaki, azonnal jelentse a helység állatorvosának vagy a polgármesteri hivatalban. Ha valakit megmart egy idegen állat, késedelem nélkül forduljon orvoshoz! És még valami: tilos elhullt vadállatok megnyúzása és a kutyákkal történő vadászat olyan övezetekben, ahol veszettségi esetek fordultak elő.



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.