Mint elmondta, ki szeretné vágatni a törvények szerint visszakapott erdejének egy részét, ám ez a pillanatnyilag Romániában érvényes erdőgazdálkodási törvények szerint egyszerűen lehetetlen. Még akkor is az, ha erdészeti szempontból nemhogy lehetséges, de egyenesen szükséges lenne a szóban forgó erdők kivágása.
Dormány Sándor elmondta, családi okok miatt döntött úgy, kivágatja erdejének egy részét, s mivel úgy tudta, ehhez minden joga megvan, megkereste az Erdészeti Főfelügyelőséget, hogy engedélyezzék 1,8 hektárnyi terület tarvágását. Ezek a fák már elérték azt a kort, mikor ki kell dönteni őket, s mivel minden tulajdonjogot bizonyító igazolása rendben volt, a köbölkúti gazdát teljesen megdöbbentette, mikor közölték vele: szó sem lehet arról, hogy kivágassa erdejét, s ha mégis megteszi, komoly büntetésre számíthat.
„Az erdészeti hivatal azt állítja, semmi jogom a saját tulajdonomhoz!” – magyarázza felháborodottan Dormány. – Tehát van is erdőm meg igazából nincs is, s ha jól értettem, valójában máshoz sincs jogom, mint hogy egy hektárról egy köbméternyi tüzelőt hazavigyek. A főerdész arra hivatkozik, hogy nincs olyan törvény, ami alapján az emberek érvényesíthetnék tulajdonjogukat, de ennek miért én vagy a többi erdőtulajdonos igya meg a levét? Úgy vélem, mégsem a mi dolgunk életképes törvényeket hozni! Azt pedig nagyon szeretném, ha valaki megmagyarázná, hogy az hogyan is lehetséges, hogy Fehér megyében például kivághatja a tulajdonos az erdejét, de én itt Biharban nem tehetem ezt meg?! Mire volt jó az egész visszaszolgáltatási színjáték, ha a saját tulajdonom fölött nem rendelkezhetek se én, se a többi erdőbirtokos? És miért van az, hogy egy Bihar megyei magyar gazda nem vágathatja ki a fáit, de a Fehér megyei román gazda igen?
Dormány Sándor panaszával megkerestük a Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőséget, ahol Szatmári László igazgatónak továbbítottuk olvasónk kérdéseit.
„Meg lehet érteni Dormány úr panaszait is – ismerte el az erdészmérnök. – De neki is elmondtam, mikor pár napja itt járt, hogy a pillanatnyilag érvényes, erdőgazdálkodási törvény értelmében sem neki, sem más olyan tulajdonosnak, akinek nincs meg a fakitermeléshez nélkülözhetetlen erdészeti üzemterve, nincs joga hozzányúlni az erdőhöz, még akkor sem, ha az ő tulajdonában van. Az üzemtervet, mely évekre előre meghatározza egy adott erdőterületen a vágást, ritkítást, ültetést, viszont csak száz hektárnyi vagy ennél nagyobb erdőrészekre állítják ki. S itt van a bökkenő. Dormány Sándornak van pár hektárnyi erdeje, de ahhoz, hogy vághasson ebből, szükséges az üzemterv. Amit viszont külön erre a pár hektárra nem lehet elkészítettni. Talán az lenne talán a megoldás, legalábbis a matematikai, elméleti megoldás, ha több erdőtulajdonos összeállna egy társulásba, hogy meglegyen a száz hektárnyi erdő. Persze ez a gyakorlatban igencsak körülményes lenne, mivel egy társulásba sincs mindig közös megegyezés. A másik felvetés, hogy miért is lehet egyes területeken, itt például a szóba került Fehér megyében, száz hektárnál kisebb területre üzemtervet készíttetni? Azért, mert ezek a zónák úgynevezett hátrányos helyzetű vidéknek vannak nyilvánítva, míg Bihar, ahol a kérdéses erdőrészek vannak, nem számítanak ilyennek. Az erdészeti szlengben ezt nevezik „móctörvénynek”, valószínűleg olvasójuk erre célzott. Dormány esetében az is igaz, hogy amennyiben állítása szerint az erdejében levő fák valóban több mint száz évesek, tényleg ki kellene vágni ezeket, ugyanis korhadnak, öregednek, s nemcsak a belőlük nyerhető faanyag veszít értékéből, de az erdő ökoszisztémája is kárt szenved. Azonban tehetetlenek vagyunk, a törvényeket be kell tartani. Elhihetik, hogy mi erdészek is alig várjuk már az új, módosított, a gyakorlatban is alkalmazható törvényeket. De a már meglevőket be kell tartani és tartatni. Az erdőtulajdonosoknak így pedig van is erdejük, meg nincs is, mindenesetre, ha engedély nélkül vágatnak, akkor megbüntetik őket. Szőke Mária,