A Bolívia északkeleti részén, az Amazonas vízgyűjtő területén található Noel Kempff Mercado Nemzeti Park a Föld erdeinek megvédésére indított új típusú erőfeszítések modellterülete.A parkot, amelyben jaguárok, tukánok és ritka folyami vidrák élnek, egészen napjainkig erdőirtások fenyegették. A mostani úttörő jellegű természetvédelmi konstrukcióban a bolíviai kormány környezetvédő szervezetekkel és amerikai befektetőkkel együtt dolgozik azon, hogy megőrizzék az erdő legértékesebb kincsét, a benne megkötött szén-dioxidot.
1997-ben a koalíció megvásárolta a park fakitermelési jogait, majd a környezetvédők bennszülött csoportokkal együtt azon kezdtek dolgozni, hogy a fakitermelés helyett fenntartható megélhetést biztosítsanak az őslakosoknak, és megduplázzák a védett terület nagyságát. „Összességében a projekt rendkívül sikeres, nagyszerű példája annak, hogy a szegény és gazdag országok hogy tudnak együtt dolgozni az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, úgy hogy közben megvédik a biodiverzitást, és biztosítják a bennszülöttek földhasználati jogait – mondta William Powers, a New York-i székhelyű World Policy Institute főmunkatársa, aki a bolíviai Fundación Amigos de la Naturaleza csoporttal együttműködve a Noel Kempff projekt közösségi vonatkozásain dolgozott.
A siker ellenére a bolíviai vezetők a közelmúltban ellenezték azokat a terveket, amelyek a hasonló szén-dioxid kibocsátás csökkentő projekteket kiterjesztenék a Föld más trópusi területeire is. A tervezet „az erdőirtásból és erdő tönkretételéből adódó kibocsátások csökkentése”, rövidítve REDD néven vált ismertté. A kritikusok szerint ezek a programok megfoszthatják a fejlődő országokat attól a képességüktől, hogy saját erdeikkel rendelkezzenek. William Powers a bolíviai választ nyugtalanítónak tartja. „Az ellenkezésnek nincs ésszerű oka. A REDD-ből mindenki csak nyerhet. A tiltakozóknak nincs elég információjuk arról, hogy mi a program lényege. Persze ha Bolívia megszállásának történetére gondolunk, akkor aggodalmuk és gyanakvásuk érthető. Ezen a vidéken a 18. század óta folyamatosan megerőszakolták a természeti erőforrásokat.”
A klímaegyezményről tárgyalók most arról vitáznak, hogy miként ismételhetnék meg a bolíviai sikert, anélkül, hogy vitát robbantanának ki. A REDD formába öntése valószínűleg az ENSZ decemberi klímacsúcsának egyik legnehezebb feladata lesz. Koppenhágában a Kiotói Egyezményt követő nemzetközi szerződésről döntenek majd. A tárgyalófelek többsége egyetért abban, hogy a Kiotói Egyezménytől eltérően az új egyezménynek tartalmaznia kell az erdők megvédésének ösztönzését. Az ok egyszerű: az egészséges erdők szén-dioxidot kötnek meg. Ugyanakkor az erdők levágása és felégetése kb. 18 %-kal járul hozzá az emberi eredetű üvegházgáz kibocsátáshoz, ez pedig több mint amit a világ összes járműve a légkörbe juttat.
Ennek ellenére bizonytalan, hogy a REDD hogyan építhető be a kibocsátás csökkentő mechanizmusokba – ha ez egyáltalán megvalósítható. A trópusi országok vezetői két táborra oszlanak. A Pápua-Új-Guinea és Costa Rica vezette koalíció azt akarja, hogy a REDD-et integrálják a szén-doxid kvóta-kereskedelem rendszerébe. Ez a megközelítés azt jelentené, hogy saját kibocsátásaik kompenzálására az ipari országok finanszíroznák a REDD projekteket, főképpen a fejlődő országokban.
A Brazília vezetésével működő másik koalíció azt pártolja, hogy az ipari országok inkább közvetlenül támogassák a REDD-et, hasonlóan a nemzetközi segélyekhez. A múlt évben Evo Morales bolíviai elnök azt írta, hogy ezt a megközelítést támogatni tudja. Úgy tűnik, hogy az ipari országok, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió inkább a piaci alapú rendszer mellett állnak. Ám a kérdés az északi féltekén is nagy vitát váltott ki. A Greenpeace International például azt hangsúlyozza, hogy ha új tételként az erdők is megjelennek a kvótakereskedelemben, az a szén-dioxid árát akár 75 %-kal is csökkentheti, így a szennyezők nem kapnak elég ösztönzést a kibocsátások csökkentésére. A Greenpeace szerint a piaci alapú REDD stratégia a fejlődő országokban a szűkös forrásokat elvonná a tiszta energiák fejlesztése elől. Szerintük ezzel a megoldással egyedül Kína évente 10-100 milliárd dollárt veszítene. Ezzel szemben az Ecosystem Marketplace azt valószínűsíti, hogy hosszabb távon a REDD projektek drágábbak lehetnek, mint egyes ipari kibocsátás csökkentések.
A megvalósítás nehézségei még csak ezután következnek. Az erdőirtás szempontjából melyik lesz a bázisév? Milyen szabványok alapján értékelik az erdőterületek változását? Hogy garantálják a bennszülött erdőlakók jogait?
Azok a környezetvédők, akik évek óta küzdenek az erdőirtások feltartóztatásáért óriási lehetőséget látnak a REDD projektekben. Becslések szerint a 90-es években évente 695 millió dollárt fordítottak a fejlődő országok védett területeire – és ebbe nem csak erdők tartoznak. Most, ha a REDD koncepciót valóban sikerülne a nemzetközi karbonkereskedelem részévé tenni, akkor évente 1-10 milliárd dollár állna rendelkezésre az erdőirtások megállítására. Ugyanakkor Kate Horner, a Föld Barátai klímakampányának munkatársa arra figyelmeztet, hogy hiába a sok pénz, a földtulajdon és más jogi kérdések megoldása nélkül nem lehet eredményt elérni. „Az erdőirtások megállítását célzó erőfeszítések sohasem voltak pénz híján. Éveken át rengeteg pénzt költöttünk erre. A jogi és igazgatási kérdéseket kellene megoldanunk, ez a lényeg.” Gadó György Pál