Zavarosban halásznak (Index)

A Fidesz szerint a természetes monopóliumokat közösségi tulajdonban kell tartani, ezért kormányra kerülve felbontanák a magánosításról szóló szerződéseket. Egyelőre munkacsoportok gyűjtik a privatizációgyanús üzletekről szóló információkat, és megpróbálják megakadályozni őket.
Ön szerint jogállami megoldás az, hogy deklarálták: fel fogják bontani az elődeik által megkötött privatizációs szerződéseket, ha hatalomra jut a Fidesz?
Szerintem igen, sőt tisztességes és becsületes dolog. A nemzeti vagyon két részből áll: az egyik része vállalkozói, a másik része működtetői vagyon. Az erdő-, a víz- és a földvagyon a működtetői vagyon körébe tartozik, ezek természetes közösségi monopóliumok. Mindig is azok voltak, és ahhoz hogy a közösség erőforrás-gyarapító rendszere fenntartható módon működjön, ezekre szükség van.
A vállalkozói vagyon értékesíthető, és a túlnyomó többségét értékesítették is került a húsz éve tartó privatizációs folyamatban. Ma már a működtetői vagyon értékesítése van soron, ami az állam erőforrás-gyarapító rendszereit veszélyezteti. Márpedig csak azok tudják biztosítani a személyes erőforrások megújítását az oktatáson, az egészségügyön és az alapvető szolgáltatásokon keresztül.
De a magántőke talán racionálisabban működtetné ezeket az ágazatokat is, mint az állam apparátusa.
Racionálisan lehet akkor is gondolkodni, ha közösségi vagyonnal gazdálkodunk állami keretek között. Minél hatékonyabban gazdálkodunk a közvagyonnal, annál többet lehet visszaforgatni a hozadékából az alapvető szolgáltatásokra, míg ha magánkézbe kerül a szolgáltatás, akkor az ott megtermelődő profitot a magántulajdonos a saját érdekei szerint használja fel. Ennek minősített esete, amikor egy szolgáltatási területen külföldi tőkeérdekeltség jelenik meg, és még a nemzetgazdaság berkeiből is elviszi a megtermelt profitot.
Tehát az állam nem feltétlenül pazarló tulajdonos?
Nem feltétlenül. Jelenleg pazarló, és ennek az is az oka, hogy két évvel ezelőtt a nemzeti vagyontörvény elfogadásával kivonták a közösségi ellenőrzés alól az állami vagyon hasznosítását. Ez azt jelenti, hogy a parlamentnek nincs ellenőrzési jogköre, és ami még a hatályos törvénnyel is ellentétes, hogy két év elteltével sincs még elfogadott vagyonhasznosítási stratégiája a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek.
Ez hogyan lehetséges?
Korábban időpont-egyeztetési problémákra hivatkozott a kormány, később azt mondták, hogy a kormány álláspontja eltér a vagyonkezelőétől, és amíg nem tudják szinkronba hozni őket, nem fogják nyilvánosságra hozni a vagyongazdálkodási stratégiát. Holott mindig arra hivatkoznak, hogy a vagyonkezelő stratégiájának megfelelően történik a közösségi vagyon hasznosítása.
Néhány nappal ezelőtt például a tíz állami tulajdonú kastély üzleti célú hasznosításával kapcsolatban is kiderült, hogy van stratégia, csak éppen nem nyilvános. Így nincs lehetőségünk arra, hogy ellenőrizzük, hogy valóban ez-e a leghatékonyabb megoldás.
Ez mulasztás, vagy így könnyebb a zavarosban halászni?
Egyértelműen ki merem jelenteni, hogy az utóbbi megfogalmazás a helytálló, a zavarosban való halászás feltételrendszerét próbálják hatékonyabbá tenni, és nem a közösségi vagyonnal való gazdálkodásét.
Konkrétan kik halásznak a zavarosban?
Én úgy látom, hogy a kormányzat vagyongazdálkodása kétfejű. Az egyik fej a korábbi kormányfő köreihez tartozik, hiszen az előző kormányzati felállásban kinevezett vezérigazgató, Tátrai Miklós irányítja a vagyonkezelőt, aki szorosan kötődik Veres János volt pénzügyminiszterhez. A kormányátalakítással Szilvásy György volt titokminiszter is oda került vezető beosztásba, és ő már az Antall-kormány idején is az állami vagyon lebontásával foglalatoskodott.
A másik oldalon ott a jelenlegi kormányfő és a pénzügyminisztere, akik a nyilvánosság előtt és a parlamentben mindig azt mondják, hogy a közszolgáltatásokkal kapcsolatban nincs privatizációs szándékuk. Közben pedig mintha önállósította volna magát a vagyonkezelő, folyamatosan olyan dokumentumok kerülnek ki ebből az érdekkörből, amelyek azt bizonyítják, hogy kiszervezésekre készülnek.
Tükröződik a konkrét privatizációs döntéseken is, hogy bizonyos érdekköröket előnyökben részesítenek?
Nehéz ezt megítélni. Amikor egy regionális szolgáltatási területen van szó privatizációról, mindenféle mendemondák elindulnak, amelyek nemcsak gazdasági, hanem politikai szálakat is magukban foglalnak. Ezeknek az ellenőrzése bonyolult feladat, ezért is van szükség ezekre a csoportokra, amelyek a begyűjtött információkat elemzik.
Nemcsak arról van szó, hogy a kormányváltás után a Fidesz ezeket a kiszervezéseket vissza akarja csinálni, hanem arra is törekszünk, hogy már most megakadályozzuk őket. Azért kell világosan beszélni, hogy a szakmai befektetők lássák, hogy nincs meg a politikai támogatottságuk ezeknek a változtatásoknak. Persze, mindig vannak olyan pénzügyi befektetők, akiknek a morális ítélőképessége nem éri el az elvárható szintet, ők arra spekulálnak, hogy szerződésbontás esetén is jól járhatnak.
És igazuk is van, hiszen szerződésbontás esetén komoly kártérítésekre számíthatnak.
Ebben a helyzetben a jóhiszeműség megítélése is érdekes. Jogilag kérdéses ennek a relevanciája, de morálisan visszatartó ereje van. Ezért kell világosan elmondani, hogy mire készül a jelenlegi kormányzat és a vagyonkezelő, ezért volt fontos például az észak-dunántúli vízmű esetében felmutatni, hogy milyen módszerekkel kívánják kiszervezni az üzemfenntartási tevékenységeket.
Igaza van a pénzügyminiszternek, amikor azt mondja, hogy ivóvízbázisokat, állami tulajdonú részvénytársaságokat nem privatizálnak, viszont közben a részvénytársaság összes tevékenységét kiszervezik az ott dolgozókkal és a berendezésekkel együtt. Tehát az állami vállalatot kiürítik, és az ivóvízellátást befolyásoló tevékenységei magánkézbe kerülnek. Ebben az esetben ezt sikerült megakadályozni, maga a pénzügyminiszter is elismerte hogy ez talált, és süllyedt.
Milyen bejelentéseket kaptak eddig a munkacsoportok?
A legtöbb jelzés a regionális vízművekkel kapcsolatban érkezik. Transznacionális társaságok sürgölődnek a nemzeti vagyonkezelő, a regionális vízművek és az önkormányzati tulajdonban lévő vízművek környékén, szakítani akarnak maguknak a piacból, mert az ma már mindenkinek nyilvánvaló, hogy az olaj után a víz lesz a legnagyobb érték a következő évtizedekben. A jövőben ez hatalomszervező potenciált fog jelenteni.
Az erdővagyonnál mit kifogásolnak?
Mind a három nagy csoportban két privatizációs technika működik. Az egyik az alulról nyitás, tehát hogy kiszervezik a jól jövedelmező tevékenységeket, az erdővagyonnál ilyen például a vadgazdálkodás. A másik a felülről zárás, a holdingosítás, tehát hogy az azonos tevékenységet végző állami vállalatokat, úgymond, a hatékonyságnövelés céljából összevonják, és ezután a vagyonkezelési jogaikat adják magánkézbe.
Tehát marad állami, közösségi, nemzeti tulajdonban az erdővagyon, csak épp a hasznosítása és a haszna kerül ki magánkézbe, akár harminc–ötven évre. Ezért Fónagy Jánossal olyan törvényjavaslatot nyújtottunk be, ami a vagyonkezelésbe adást is megtiltaná a tartós állami tulajdonban lévő társaságoknak.
Mi a helyzet a földprivatizációval?
Az állami tulajdonban lévő Nemzeti Földalap termőföldjeinek értékesítésénél jól meghatározott érdekköröket is azonosítani lehet. A jogszabály szerint ugyan előnyt élveznek az adott területen már mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó vevőjelöltek, de olyan konzorciumokat hoznak létre, amelyekben egy-egy helyi gazdálkodó egy-két százalékos tulajdonrésszel szerepel, a többieknek semmiféle kötődésük nincs ahhoz a földrajzi térséghez.
Márpedig a földtulajdon az élelmiszer-önrendelkezés alapja, az határozhatja meg az élelmiszer-ellátás piaci körülményeit, akinek nagy mennyiségű föld van a kezében. Ugyanolyan közösségi monopólium, mint az ivóvíz. El is indultak olyan büntetőeljárások, amelyek konkrét esetekkel kapcsolatosak.
Mi az álláspontjuk a külföldiek földvásárlásáról?
A Fidesz nem ért egyet a külföldiek földvásárlásával. Tudomásul vesszük, hogy vannak közösségi jogszabályok, ugyanakkor azt is látjuk, hogy az EU-ban van mozgástér: olyan feltételeket kell szabni, amelyek nem hátrányosak a hazai gazdálkodóknak. Az EU számos tagországában meg tudták ezt oldani, és közel állunk ahhoz is, hogy az EU-ban és az OECD-ben újraértékeljék a tőke szabad áramlásának kérdését. Lesznek olyan területek, ahol ez korlátozottabban érvényesülhet, főleg a természeti erőforrásokkal kapcsolatban. Ez összekapcsolódik a klímakérdés kezelésével is, minden bizonnyal lesz változás.
Az élelmiszer-önrendelkezés, illetve a tőke szabad áramlásának korlátozása globalizációkritikus, zöldmozgalmi követelések. Már a Fidesz is zöldül?
Nem hiszem, hogy ez új dolog lenne, az emberiség történetének kilencvenkilenc százalékában az élelmiszer-önrendelkezés szabta meg a közösség életét, kialakult egy természetes egyensúly a környezettel, és egészséges szimbiózisban élt a vidék a várossal. Majd jöttek azok a globalizációs törekvések, amelyek olyan jogszabályok átvételét írták elő, amelyek elválasztották a természetes kapcsolatban élő városi és vidéki közösségeket. Az utolsó néhány évtizedben borult fel ez az egyensúly, és az én tapasztalatom szerint ennek különösebb előnye nem lett.
De még ma is tucatjával épülnek a hipermarketek, miközben a kis boltok, helyi piacok bezárnak. Gondolja hogy ez a trend megfordulhat?
Az egészséges életösztön ebbe az irányba viszi a fogyasztók egy jelentős részét. Ráadásul óriási verseny fog kialakulni a már bent lévő és a beérkező transznacionális áruházláncok között, nagyon sokan fel fogják számolni a hálózataikat. Vidéki városokban már tapasztalható, hogy bezárnak hat-nyolc évvel ezelőtt épített áruházakat. Közben a magyar kereskedők is rájöttek arra, hogy lehet szervezkedni, és ugyanolyan módszereket alkalmazni, mint a transznacionális láncok, csak többségében magyar alapanyagból készült élelmiszerekkel.
Mit szól ehhez a többi parlamenti párt?
Az országgyűlésben párthovatartozástól függetlenül van erre egy törekvés, nemcsak a GMO-kérdésben, hanem a hazai mezőgazdasági termékek piacra juttatásának elősegítéséről is. Még az úgynevezett vörös bárók is a saját bőrükön érzik, hogy kiszorítják őket a külföldi láncok a piacról, ezért hazai piacvédelmi intézkedésekre volna szükségünk. A Fidesznek eltökélt szándéka az is, hogy újra megteremtse a hazai élelmiszer-feldolgozás bázisát.
Bokros Lajos nemzeti szűkkeblűségnek nevezte a protekcionizmust, szerinte a globalizációban kell sikeresnek lenni, és a multik nélkül nyomorba dőlne az ország.
Ezt neokonzervatív politikának nevezik, ami a neoliberális politika ikertestvére. Mi azt mondjuk, hogy az alapszolgáltatásokat közösségi ellenőrzés alatt kell tartani. A tőkének van egy olyan szegmense, ahol egyértelmű a szabad áramlás elsőbbsége, mert kis ország vagyunk, nyitott gazdasággal, bizonyos területeken be kell illeszkednünk a globális tőke világába, e tekintetben egyet lehet érteni Bokrossal. De vannak olyan termékek, amelyeket a méretgazdaságosság elvét is figyelembe véve érdemesebb nemzeti tőkéből előállítani, ilyen például az élelmiszeripar. Ugyanakkor például a gépjárműiparban jobb, ha a világmárkák is jelen vannak az országban.
Tehát az erősebb nemzetállam mellett azért maradna a multiknak is játéktér. Ön szerint bele fognak ebbe menni?
Ha a tőke azt látja, hogy veszélybe kerülhet a tevékenységéhez szükséges emberi erőforrások megújulása, akkor hajlandóságot mutat arra, hogy újratárgyalja a feltételeket a nemzeti gazdaságpolitika alakítóival. Újra lehet tárgyalni a feltételeket a transznacionális társaságokkal is, csak bátran, világosan, felkészülten kell érvelni.
Nekünk az a dolgunk, hogy a profitból egy kicsit lecsípjünk, és azt a közösségi erőforrás-gyarapító rendszerekbe: oktatásba, szakképzésbe fektessük be. Ez a tőkének is érdeke, mert így hosszú távon is biztosítva lesz az itteni tevékenységének feltételrendszere. De ha ezt nem követeljük meg, nem alkudjuk ki, akkor nagyon rövid idő múlva egy végletekig lepusztított munkaerőpiac és egy roncs társadalom fog kialakulni Magyarországon. Bodoky Tamás