2009. augusztus 19. - Sopronban vagy fúj a szél, vagy harangoznak – tartja egy régi mondás. Mikor a napokban Sopron Polgármesteri Hivatalának és a soproni Erdélyi Kör meghívott vendégeiként Dimény Zoltán berecki polgármesterrel arra jártunk, hogy a városi erdő Ojtoz fasorában álló Honvédemlékmű felavatásának 75. évfordulójára szervezett gyönyörű ünnepségen részt vehessünk, az ezt követő napon pedig három, a múlt évben megjelent könyvemet, köztük az Ojtoz-völgye a hadak útján címűt a soproniaknak bemutassuk egyszerre harangoztak és a szél is fújt. Az ünnepség emelkedettségét dúcolta alá és a megemlékezés hangulatát emelte a százados fák koronája fölé mindkettő.
Dr. Úry Előd, az Erdélyi Kör elnöke szúnyogtámadás elleni kenceficét is hozott, arra az alkalomra, ha a szél az estébe hajló ünnepségen eláll, s a szúnyogok vérszívó portyára indulnak. Az apró figyelmességek sokszor a lényeg nagyobb tömbjeit görgetik elő, mint most is ez a szúnyog elleni balzsam jelzi, hogy a jó soproniak három napig kényeztettek bennünket olyan program kavalkáddal, amely megerősítette azt az érzést, hogy Sopron és Ojtoz, a történelmi Magyarország eme két, egymástól 900 kilométerre található pontja között az egymásra találás és az együvé tartozás gondolatát illetően nincs is távolság, sőt a kettő kiegészíti, sok szempontból fedi egymást.
Sopron, a Leghűségesebb Város Trianon után népszavazással küzdötte vissza magát Magyarországhoz. Most is a fülünkbe csengenek soproni baráti kalauzunk városnézés közben elhangzott szavai, amint azt a német ajkú polgárt idézte, aki német nyelven bejelentette – magyarul nem tudott -: „magyarok maradtunk”. Kőoszlopszerűen kemény magva és tanulsága ez annak a történetnek, hogy a soproniak egységes honmentő akarata diadalmaskodjék, s ekképpen „csak” egy országnyi távolságra kerüljenek attól az Ojtoztól, amellyel nem csak lelkileg, hanem a fizikai-földrajzi válóságban is együvé tartoztak egykoron.
Egyébként ez az együvé tartozás volt a kulcsszava együttlétünknek. Firtl Mátyás országgyűlési képviselő szépen pallérozott megemlékezésében ennek azzal is nyomatékot adott, hogy ünnepi beszédének pántjait és az egybefogó abroncsokat egy, a Háromszékben 2003-ban közölt írásból vette át, miszerint „Sopronból Ojtozba látni”. Erre a láttatásra akkor az adott alkalmat, hogy a Soproni Erdélyi Kör abban az évben határozta el, hogy az 1917-es, négy napig tartó hősies harcokban elesett több száz soproni katona emlékére Honvédemlékművet állítsanak, amelyet már 1918-ban barbár módon elpusztítottak, s amelynek mását 1934-ben Sopronban újra felállították, szóval ekkor döntötték el, hogy a soproni emlékmű kicsinyített mását visszajuttatják Székelyföldre, amelyre rangos és népes soproni részvétellel 2007-ben került sor. Ez az emlékműsors fogalmaztatta akkortájt egyik írásunk élére ezt a címet: Az ojtozi Honvédemlékmű cikkcakkos útja Szent István országában.
Sopronban most jó volt újra látni azokat a hölgy- és férfiarcokat, akik jelenlétükkel 2007-ben bennünket Ojtozban megtiszteltek. És jó volt megismerkedni új arcokkal is, Abdai Géza soproni alpolgármesterrel, az ünnepség egyik szervezőjével és szónokával, majd az ezt követő könyvbemutató városi tanácsi eseménnyé emelésével, a Honvédemlékmű mását megalkotó Dabóczy István szobrászművész fiával, Dabóczy Andrással, ifjú Sarkady Sándor egyetemi főkönyvtárossal, Nemcsák Károly színművésszel és Tolcsvay Béla előadóművésszel, akik az Ojtoz-sétány műsorát szolgáltatták. Jó volt találkozni a sétányt körülölelő fák sűrűje elé összegyűlt nagyszámú résztvevővel, az erdei könyvstand „üzemeltetőivel”, majd könyvbemutatóra Szombathelyről, Bécsből és Sopronból összesereglők csapatával.
Sopron Trianon után a felvidéki Selmecbányáról idemenekített erdő, bánya- és kohómérnöki akadémia – ma Nyugat-Magyarországi Egyetem – befogadó szállásadója. Az itteni, dr. Úry Előd vezette Erdélyi Kör több száz tagja egy nyugat-magyaroszági szigetet képez. Az elnök úr ősei alsócsernátoniak, a család innen származott Besztercére, majd innen telepedett át Sopronba. Megismétlődött tehát az a história, amikor az ország egyik pereméről – gyepűjéről – a másikba áramlottak ugyanahhoz a közösséghez tartozó emberek.
Az erdélyi származású soproniak igen aktívak és összetartók, külön érdekesség, hogy a népszaporulati mutatók is magasabbak a helyi átlagnál, maga a város egy oktatás-, tudomány-, katonatörténeti és építészeti ékszercsoda a műemléképületek és országos hírű kulturális és tudományos intézmények sorával. Tizenötezer hektárnyi erdejével is modell értékű Európa egésze számára.
Turistaparadicsom.
Sopronban vagy a szél fúj, vagy harangoznak. A városmag köveinek keménységét a hatalmas erdőkoszorú kontrasztja emeli ki, amelyek kövezetén a nyugati Sopron-csodálók cipősarkai kopognak, s a városi zajt tompítják és elnyelik a parkerdők százados faóriásai. Sopron a környezetkímélés, sokféleségében – divatos szóval – a biodiverzitás gyönyörűsége.
Vendéglátóink mesélték, hogy az erdélyiek Sopron-környéki vonzódása is a táj és a soproni lélek mágiájára vezethető vissza.
Igen, mert mi is lehetnénk Erdélyben egy kis Helvécia, akárcsak Sopron az Alpok alján – csak ehhez jobban kellene vigyáznunk értékeinkre, lelkünk és környezetünk tisztaságára. Sylvester Lajos
