Eljutott hozzánk például a felcsíki elöljárók és az ottani közbirtokossági vezetők rosszallása, hogy mindig és mindenki – a különböző hatóságokat is beleértve – „szentegyházi jelenségként” beszél a témáról, holott szerintük már régen túlnőtt Szentegyháza határain az ügy. Az állítás igaznak bizonyult, olyannyira, hogy a rákosi Pogányvár Közbirtokosság elnöke, Sárosi Béla konkrét esetről is beszámolt, amikor összeakasztották a bajszukat a fatolvajokkal. Az elmesélt történet a hollywoodi filmalkotók akciófilmjeivel vetekszik. Röviden: a területet őrző erdész arra lett figyelmes, hogy az erdei út kátyúiba általa elrejtett „traktorcsapdákat” gondos kezek kigereblyélték a tócsák mélyéről. Ebből arra következtetett, hogy éjszaka komoly csapat készül az erdőbe lopni. Gyanújáról értesítette a közbirtokossági vezetőket, azok pedig őrszemet küldtek az erdőirtás feltételezett helyszínével szembeni hegyoldalra, ugyanakkor beavatták a rendőrséget is.
– Az első láncfűrész éjjel negyed kettő tájban szólalt meg, majd másik három csatlakozott hozzá. Azonnal hazaszóltunk, hogy futás a helyszínre, mert itt vannak – emlékezik az őrszem.
A közbirtokosság terepjárója rögvest elindult a megyeszékhelyre, ahol a rákosi rendőrökhöz egy csíkszeredai csapat is csatlakozott, akik – mint mesélik az erdőtulajdonosok – komótosan készültek, több mint fél órába telt, amíg összeállt az erősítés, illetve jármű is került számukra. Innen lóhalálában Szentegyházára hajtottak, ahol a helyi őrsről újabb rendőr csatlakozott az üldözők csapatához, a „terepismeret” miatt. Ezt követően lesben álltak azon a két úton, ahol a lopott faanyag a településre érkezhetett volna.
Időközben elkövették azt a hibát, hogy a rendőrautót megtankolták a szentegyházi kútnál, a terepjáró kíséretében levő hatósági jármű bizonyára feltűnhetett a tolvajok „szemeinek”, akik értesíthették az erdőben munkálkodó társaikat, mert csak valamikor hajnalfelé érkezett egy autó a figyelt úton, benne öt munkaruhás, fenyőgyantás személlyel, akiknél persze semmi kompromittáló eszközt nem találtak a hatóságok. Az említett autó utasai azt vallották, hogy a menedékházban söröztek. Később érkezett egy másik gépjármű is, ebben négyen ültek, az előzőkhöz hasonlóan öltözve, és az utasok saját bevallásuk szerint szintén a menedékháznál söröztek.
– Az elején azt mondták, nem ismerik egymást az előző társasággal, aztán kiderült, mégis, egyszóval össze-vissza hazudoztak – meséli Sárosi.
A levágott, nem akármilyen szálfák az út mellett elhagyva kerültek meg a későbbiekben, másnap a nyomokból arra lehetett következtetni, hogy az üres traktorokkal Zetelaka felé menekültek dolguk végezetlen a tolvajok.
– A csattanó ezután jött, ugyanis a szarkák szokásait jól ismerő helyiek figyelmeztettek, hogy az út mellett heverő faanyagot sürgősen értékesítsük, mert a tolvajok visszatérnek és továbbviszik. Öt szentegyházi fűrészüzem-tulajdonost kerestünk fel, megvételre ajánlva a kiváló minőségű rönköket. Először mindannyian vásárlási szándékot mutattak, később meggondolták magukat. Néhányan tisztán megmondták, hogy fenyegető telefonokat kaptak, hogy ez és az történik velük, ha meg merik vásárolni a fát – folytatja a sztorit a Pogányvár elnöke.
Egyébként roppant „érdekes”, hogy a „felvásárlók” iránt valamiért nem érdeklődnek a hatóságok, pedig felvevőpiac hiányában nem lenne erdőlopás.
– Néhány évvel ezelőtt a téli ünnepek körül 16 hektár erdő tűnt el egyszerre. Ez több vagon fűrészárut jelent, mégsem csíptek el a hatóságok egy szál deszkát sem, nemhogy kamionnyit a lopott fából. Valaki fehérre mossa a feketét valahol, mert nem marad Székelyföldön a faanyag, az biztos – találgatnak a károsultak.
A madéfalviak és a csicsóiak mind önkormányzati, mind közbirtokossági szinten megerősítették a rákosiak által állítottakat. Mint mondják, nap mint nap maguk is szembesülnek hasonló helyzetekkel. A jogos tulajdonukért aggódók közösen megfogalmazott kérdése: A rendszer rossz, vagy rosszul működtetik?
Hompoth Loránd
Hargita Népe