Egy magyar és angol kutatók által végzett tanulmány szerint csakúgy, mint az embernél, a madaraknál a magára maradt szülő is megpróbálja ellensúlyozni a másik szülő hiányát, bár nem annyira, hogy teljesen pótolni tudja a kiesett gondoskodást.
A kutatókat már régóta foglalkoztatja, hogy egyes madaraknak, halaknak és emlősöknek miért éri meg a párzás után együtt maradni, és közösen felnevelni az utódokat. Mindkét nemnek alapvető érdeke, hogy minél több utódja legyen, és ez a hímek esetében általában azt jelenti, hogy akkor járnak a legjobban, ha minél több nősténnyel párzanak, míg a nőstények esetében úgy valósulhat meg, ha peterakás után elhagyják a hímet, és új petéket hoznak létre.
Az emlősök esetében a szoptatás miatt a nőstény kénytelen a kölykökkel maradni, ezért rá hárul azok felnevelése. A csontoshalaknál egyes családokban a hímek azok, amelyek az utódokkal maradnak, különösen igaz ez a territoriális hímekre, s a magyarázat is valószínűleg ebben rejlik: szorosabb a kapcsolata az utódokkal, mivel az ő területén vannak.
Az említett állatcsoportok közül a madarak azok, ahol a leggyakrabban előfordul a közös gondozás. Bizonyos fajok, például a csüllő (Rissa tridactyla) esetében a kialakult párok éveken át együtt maradnak, aminek előnye, hogy ismerik egymást, nem kell évente új párt keresni, és a régebbi párok utódainak nagyobb a túlélési esélye, mint az újonnan összeállt párok fiókáinak. A gyümölcs- és magevő madaraknál azonban a hím többnyire továbbáll, mert nagy az esélye, hogy képes más nősténnyel újrapárosodni, a táplálékbőség miatt pedig egyetlen szülő, azaz a tojó is fel tudja nevelni a fiókákat. A madaraknál tehát akkor éri meg együtt maradni, ha ezáltal a tojások túlélési esélye jelentősen megnő.
Csonka családok
Egy magyar és angol szakemberekből álló kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan hat az utódaikat közösen gondozó fajokra, ha a szülők közül az egyik kevesebbet vállal vagy teljesen kiesik az utódgondozásból. Az elemzéshez több mint 50, különféle madárfajokra kiterjedő, utódgondozással kapcsolatos korábbi kutatás adatait használták fel, azt keresték, felfedezhető-e esetleg valamilyen közös jellemző a vizsgálatokban. A kutatások egy részében mesterségesen eltávolították az egyik szülőt, másik részében pedig gátolták az utódgondozásban, például plusz súlyokat helyeztek rá, hogy megnézzék, változik-e erre a másik szülő gondozó viselkedése. A Journal of Evolutionary Biology szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerzői között két magyar biológus is szerepel, a Bath-i Egyetemen dolgozó Székely Tamás, valamint Barta Zoltán a Debreceni Egyetemről.
Az elvégzett összegző elemzés, metaanalízis eredményei azt mutatják, hogy a madarak máshogy reagálnak azokban az esetekben, amikor az egyik szülőt eltávolították, mint akkor, amikor csak csökkent mértékben tud hozzájárulni az utódgondozáshoz a különféle manipulációk miatt. A teljesen magára maradt szülő ugyanis több energiát fordítt a fiókák etetésére, bár nem tudja teljesen pótolni a másik szülő hiányát. Úgy tűnik továbbá, a nőstények jobban kompenzálják a hím kiesését, mint fordítva. Bizonyos esetekben azt tapasztalták, hogy azokban a párokban, ahol a tojót súlyokkal látták el, a hímek több energiát fektetnek a fiókák etetésébe, mint akkor, amikor másképp manipulálták a nőstényt, például megnyírták a tollait. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a nagyobb tojó láttán a hím azt gondolhatja, hogy az készen áll egy ismételt tojásrakáshoz, ezért intenzívebben eteti a fiókákat, hogy biztosítsa, ő lesz az apja a következő fészekaljnak is.
A madarak családi élete számos megmagyarázatlan kérdést vet fel. Székely Tamás és munkatársai korábban több önálló vizsgálatot végeztek a széki lilék (Charadrius alexandrinus) utódgondozásával kapcsolatban. A széki liléknél a különféle tényezőktől függően előfordulhat, hogy csak a hím vagy csak a nőstény, esetleg mindkét szülő együttesen neveli fel a fiókákat. Abban az esetben, ha valamelyik szülőnek nagy esélye van az újrapárosodásra - például több a hím, mint a nőstény, így a lányok könnyen találnak maguknak másik párt -, akkor elhagyja az utódokat, míg szűkösebb időkben, amikor kevesebb a táplálék, együtt maradnak, és közösen nevelik fel a fiókákat.
Barta Zoltán professzor (Debreceni Egyetem) a Bristoli Egyetem kutatóival közösen elméleti módszerekkel vizsgálja az utódgondozást. Kimutatták, hogy ha a gondozás jelentősen csökkenti a szülők kondícióját, akkor a nőstények tartalékaik alacsonyan tartásával kényszeríthetik a hímeket arra, hogy velük maradjanak, ellenkező esetben az elsőként döntő hímek elhagyják a később tojást rakó vagy költő nőstényeket, amelyek így kénytelenek az utódokkal maradni. Jelenleg a szülők közötti együttműködés és a köztük meglévő vonzódás összefüggéseit tanulmányozzák zebrapintyeknél, és arra keresik a választ, hogy az egymáshoz jobban vonzódó madarak jobban kooperálnak-e a fiókák nevelése során, mint az egymásnak kevésbé tetsző egyedek. Egy genetikai modell segítségével pedig azt vizsgálják, milyen esetekben választják a nőstények a kevésbé "mutatós", ám jól gondozó hímet a "szép fiúkkal" szemben.
Az utódgondozással kapcsolatos irodalmi adatok zöme madarakon végzett vizsgálatokról szól, és kevés olyan kutatás történt, amely más állatcsoportokra irányult. "Majmoknál és a legtöbb emlősnél a családi életet és a szülők közti együttműködést nem lehet vizsgálni, mert rendszerint csak a nőstények gondozzák az utódokat. Az embernél - a madarak nagy többségéhez hasonlóan - a szülők együtt gondoznak, ezért fel tudjuk deríteni, mikor kooperálnak, és mikor van közöttük konfliktus" - mondta el az [origo]-nak Székely Tamás.
A jelenlegi eredmények Barta Zoltán elmondása szerint segítenek tisztázni, milyen körülmények esetén alakult ki a természetes szelekció révén a kétszülős gondozás az állatvilágban. Hozzájárulhatnak annak tisztázásához, hogy az embernél is fennállnak-e ezek a körülmények, vagyis az embernél is sejthetően hasonló okok játszottak-e közre a biparentális gondozás kialakulásában, mint a kétszülősen gondozó fajok nagy többségében, vagy más, főleg kulturális tényezőknek van-e szerepe fajunk esetében a kétszülős gondozás kialakulásában. Molnár Orsolya
A két magyar kutató által javasolt további cikkek a témában:
Barta, Z., A. I. Houston, J. M. McNamara & T. Székely. 2002. Sexual conflict about parental care: the role of reserves. American Naturalist 159: 687-705.
Harrison, F., Z. Barta, I C Cuthill & T. Székely. 2009. Conflict and cooperation between parents over care: a meta-analysis. Journal of Evolutionary Biology (in press).
2009. 09. 20. - A kétszülős utódgondozás viszonylag ritkának tekinthető az állatvilágban, az egyik szülőnek ugyanis általában jobban megéri, ha továbbáll, és újra párosodik.