2010. július 11. - Idestova három héttel a nagy áradások és
földcsuszamlások után már tudjuk, hogy a víz nemcsak vagyonban okozott
maradandó károkat, hanem az emberi kapcsolatokban is Rokonok, szomszédok, falusi közösségek vesztek össze, váltak életre szóló haragosokká az igazságtalanul, hanyagul szétosztott kártérítés miatt, vagy mert a döntéshozók az egyik utcán védőgátat építettek, a másikat elárasztották, egyik patakpartra zsákoló katonákat is küldtek, a másikra még homokot sem.
Jellempróba és kampányfogás
Mint minden baj, az árvíz is sokat megmutatott az emberi jellemből, tettrekészségből, de legfőképp abból, mennyire tehetetlen, kapkodó és részrehajló ilyenkor a hatalom. Amely adott ugyan segélyt, sőt épp választási kampánya lévén, rekordsebességgel, csakhogy épp ebben az esetben nem volt érvényes a kétszer ad, aki gyorsan ad elv. Várni kellett volna inkább egy-két napot, felmérni a tényleges károkat, szakembereket küldeni az elöntött házakba, és aztán küldeni a pénzt – mindenkinek, aki rászorul. Nem csak azoknak, akik a katasztrófa közepén, éjnek idején is oda tudtak figyelni arra, hogy reggelre be kell nyújtani a kárlistát a községi hivatalban; mert bizony az állami gyorssegélyben részesültek közt sokan voltak olyanok, akiknek bár a kertjében, pincéjében állt a víz, azért fejük fölül a tetőt mégsem vitte el. Azok, akiket földönfutóvá tett, valószínűleg puszta életük és maradék ingóságaik mentésével voltak elfoglalva ahelyett, hogy a veszteségeiket vették volna számba, és így sokan lemaradtak a segélyről. Csak később, amikor a kisebb kárt szenvedő szomszéd már megkapta a maga 800 euróját, kezdtek csodálkozni és haragudni – egymásra. Teljesen tévesen, mert bár nem kizárható, hogy voltak a kárpótoltak között haszonlesők, akik visszaéltek a lehetőséggel, mégsem őket kell okolni, hanem azokat, akik ezt lehetővé tették. A politikusokat, akik a még megszerezhető voksok reményében egyetlen éjszakát adtak az önkormányzatoknak, hogy begyűjtsék a kárpótlási igényeket, és szíre-szóra osztották a pénzt mindenkinek, aki a markát tartotta. Senki sem látott és ellenőrzött semmit, ennélfogva senki sem tudja, hogy valóban azok kapták-e a legtöbb pénzt, akiknek sem egy ruhájuk, sem betevő falatjuk nem maradt, vagy olyanoknak is bőven jutott, akiknek épphogy a veteményesüket tette tönkre az ár.
Sok az ígéret, kevés a segítség
A hivatalnokoknak fogalmuk sincs minderről, de a falubeliek tudják. Azt is, hogy kinek hozott a postás kártérítést, azt is, mennyit, és azt is, mekkora volt a kára. Érthető, ha azokban, akik semmit sem vagy kevesebbet kaptak, egyre nő a düh és a keserűség: hiszen fűt-fát ígértek nekik, mégis magukra maradtak a bajban. A távozó kormány tagjai, természetesen, még ellenzékből is sokáig fogják emlegetni, hogy haladéktalanul 25 millió eurót szavaztak meg a károsultaknak, sőt a pártok támogatását is lefaragták. Arról azonban, hogy mindezt teljesen szervezetlenül és meggondolatlanul tették, mert a szemük előtt egyetlen cél lebegett: a szavazatszerzés, már nem lesz szó. Még ebben a mások szerencsétlenségén való élősködésben is külön fejezet az MKP ötvenmillió forintja – pontosabban az a pénz, amelyet a párt egyik kampányrendezvényén ígért a magyar kormány nevében a szlovákiai károsultaknak Heizer Antal nagykövet. A pénz azóta sem érkezett meg, sőt úgy tűnik, az illetékes budapesti hivatalokban nem is tudnak róla. „Utánunk az özönvíz” – gondolhatják ők, de azoknak, akik ott maradtak a megrepedt házfalak, elázott bútorok között a sártenger közepén, és kimaradtak a véletlenszerű segélyszórásból, addig is élniük kell, amíg megérkezik az újabb támogatás, vagy az új kormány kitalál egy remélhetőleg ésszerűbb kárpótlási rendszert. Olyat persze nem tud, mert nem is lehet, amellyel mindenki elégedett lenne. De olyat lehet és kell is, mely átlátható, ellenőrizhető, nem csak papírra vetett, hanem tényleges károkhoz kötött, amely meg is érkezik, nem csak hangzatos ígéret, választási csalétek marad – és amely valóban azokért van, akik kapják, nem pedig azokért, akik adják. Addig maradnak a segélyszervezetek, a jó szándékú emberek és a remény, hogy a katasztrófából végre okulnak azok, akiknek az árvíz elleni védelem és a vészhelyzetek kezelése volna a dolguk.
Ha jön a víz
Kapcsoljuk ki az áramot, zárjuk el a gáz- és vízcsapot,– fogjuk iratainkat, gyógyszereinket, hívjuk a 112-es számot. A gyerekeknek adjunk egy cédulát, amelyre felírtuk a szülők nevét és telefonszámát.
Az elöntött – kertekből semmilyen terményt ne fogyasszunk, az elöntött kútból ne igyunk. A kutak vizét átszivattyúzás és fertőtlenítés után meg kell vizsgáltatni a regionális közegészségügyi hivatalban.
Minden élelmiszer, amelyet a víz– elöntött, szennyezett: fogyasztásra alkalmatlan. Még a konzerveket és befőttes üvegeket is fertőtleníteni kell.
Az elárasztott házba csak fertőtlenítése– és teljes kiszárítása után lehet újra beköltözni.
Nagyon fontos a– rendszeres kézmosás – tiszta, palackozott vízben –, a tetanusz elleni oltás, takarításkor a gumikesztyű és gumicsizma viselése, továbbá a folyamatos szellőztetés.
A gátak nem érhetnek az égig
Szlovákiában eddig egyetlen kormánynak sem volt árvízvédelmi koncepciója, s egyik sem ügyelt arra, hogy a környezetvédelmi szakemberekkel egyeztetve hosszú távú környezetvédelmi terveket dolgozzon ki.
Gátak mindig ott épültek, ahol a vízgazdálkodási vállalat mindenkori vezetősége épp jónak látta – függetlenül attól, hol volt rájuk a legnagyobb szükség, és attól is, hogy a világban már nem ezt tartják a legjobb, az egyedüli megoldásnak. A gátak ugyanis nem érhetnek az égig – bármilyen magasra építjük is őket, végeredményben magunk ellen dolgozunk, mert a víz valahol mindig utat tör magának. Szivárog, buzgárokat képez, az alacsonyabb gátakkal védett településeket árasztja el, ráadásul ha mégis áttör a gáton, visszatérni sem tud a medrébe. Környezetvédelmi szakemberek és természetvédők évek óta hangoztatják, hogy a természet csak azt bosszulja meg rajtunk, amit vétettünk ellene. Kiirtottuk az ártéri erdőket, lecsapoltuk a mocsarakat, kivágtuk a folyóparti fűzfákat, egyenesre szabályoztuk a kanyargós folyókat, és még a lejtőkön is függőlegesen szántunk, szabad utat engedve a víznek. Elég egy nagyobb eső, tavasszal a megolvadó hó, s máris zúdul a víz, mert nincs, ami megkösse, felfogja, raktározza az aszályos időkre. A bennünket körülvevő tájnak már akkor is kevés köze van a természethez és a természeteshez, ha egyébként fa, fű, rét, szántó, patak és folyó is van benne, mert minden túlságosan szabályozott és az emberi elképzeléseknek alárendelt. Itt volna az ideje, hogy végre megtanuljuk: a természetet nem lehet megtörni, mert fellázad.
Zsolnát védték legjobban az árvizek ellen
Ahogy Szlovákiában lenni szokott: az árvizek katasztrofális következményei miatt is mindenki mást okol. A kormány illetékesei a polgármestereket, azok a vízgazdálkodási vállalatot, utóbbi pedig – ugyancsak bevett szokás szerint – hallgat. Mit is mondhatnának a vezetői azon kívül, hogy fittyet hányva az évszázados veszélyeztetettségi mutatókra, az utóbbi négy évben Zsolna és Csaca környékén építették a legtöbb védőgátat? – szám szerint tizenhatot. A magyarázat roppant egyszerű: a vízgazdálkodási vállalat az elmúlt választási időszakban a Szlovák Nemzeti Párt trafikja volt, és úgy sáfárkodott az árvízvédelemre szánt állami pénzzel, ahogy nem szégyellt. Székhelyét Selmecbányáról Zsolnára költöztette, a vállalat élén a szakembereket politikai kegyencekre váltotta, a rendelkezésre álló pénznek pedig mindössze nyolc százalékát fordította a kelet-szlovákiai gátak építésére. Szakértők szerint a meglévő keret hetven százalékát kellett volna keleten felhasználni, mert az árvíz által leginkább fenyegetett vidékek Tőketerebes, Eperjes, Varannó és Vízköz (Svidník) környéke. Utána Párkány és Léva vidéke, Szakolca és Miava, a Rimaszombati járás következik, s a Tátra alja Poprádtól Ólublóig. Találgatni sem kell, hogy 2006-tól 2010-ig mindezek közül Párkány és Rimaszombat környéke kapta a legkevesebb állami támogatást – árvízvédelemre is.
Lebetonozott árkok, beépített hegyoldalak
Az árvizek okozta pusztítások nagy részének elejét vehetnénk, ha jobban odafigyelnénk arra, hová építkezünk, hogyan csatornázunk, tisztítanánk az árkokat, és nem betonoznánk le minden talpalatnyi földet. Ľubomír Andraško, a Nyitrai Területi Útkarbantartó Vállalat igazgatóhelyettese azt látja a legnagyobb gondnak, hogy minden településen túl sok a sima, leaszfaltozott, lebetonozott felület, amelyeken a víz akadálytalanul zúdul lefelé. A hatalmas mennyiséget gyakran az árkok sem bírják felfogni, vagy azért, mert nincs pénz a tisztításukra, vagy mert a lakók – törvényellenesen – saját csatornáikat is ide vezetik. Sokan a házuk előtti árkot betemetik, bevetik fűvel vagy lebetonozzák, és ott parkolnak – aztán nem győznek csodálkozni, amikor a víz elönti az udvarukat.
A természeti adottságok semmibevétele okozza azt is, hogy esőzések, árvizek után annyi ház megy tönkre a földcsuszamlások következtében. Szlovákiában mostanáig nem volt kötelező az építési engedély kiadása előtt geológia szempontból is felmérni az adott területet. Magyarán: mindenki oda építkezett, ahová akart, akár árterekre, mocsaras területekre, csúszásveszélyes lejtőkre, és ha jött a vész, még kártérítést is kapott. Ezt a gyakorlatot szünteti meg a földtani törvény módosítása, amely már kötelezővé teszi a terep stabilitásának vizsgálatát. A felelősséggel és meggondoltan építkezők persze már azelőtt is utánanézhettek annak, hogy mennyire biztonságosak a festői lankák és napsütötte domboldalak: az Állami Földtani Intézet honlapján – www.geology.sk – megtekinthető az ország stabilitási térképe.
A biztosítók is óvatosak
A szélsőséges időjárás a biztosítókat is arra készteti, hogy átértékeljék eddigi magatartásukat, és ne kössenek szerződéseket környezeti katasztrófák esetére olyan területekre, ahol azok rendszeresen ismétlődnek. A májusi és júniusi árvizek után a szlovákiai biztosítók több mint tízmillió eurót fizetnek ki ügyfeleiknek, és biztos, hogy a következő hónapokban mind módosítani fogja a szerződési feltételeit. Azokon a vidékeken, ahol gyakoriak az áradások, csak jelentős felárral lehet majd árvíz esetére biztosítást kötni, és akit többször is kiöntött a víz, az egyáltalán nem köthet ilyet. Az ingatlanbiztosítások összege a veszélyeztetettség mértékétől függően vidékenként is változik.
