2011. április 08. - Borbély László környezetvédelmi miniszter csütörtökön, a Hargita megyei Borszéken kijelentette: javasolni fogja, hogy minden erdőlopást bűncselekménynek minősítsenek, és szabadságvesztéssel büntessenek, függetlenül a kivágott fa mennyiségétől.
Mik József, Borszék város polgármestere csütörtökön arról tájékoztatta a
Hargita megyei látogatásra érkezett Borbély László környezetvédelmi
minisztert, hogy a település környékén levő erdők napról napra
ritkábbak.
„Az elmúlt időszakban egyre több erdőt vágnak ki Borszék környékén. Nem
beszélhetünk még olyan arányú jelenségről, mint a megye más részein, de,
ha most nem teszünk valamit, később arra ébredhetünk, hogy nincsenek
már erdőink”– mondta Mik József.Borbély elmondta: szándékában áll
szigorítani a falopásért járó szankciókat.
„Világosan el kell mondanom, hogy elégedetlen vagyok. Tavaly
szigorítottuk már az erdészeti kihágásokért járó szankciókat, tehát
sokkal nagyobb bírságot kell fizetniük azoknak, akik törvénytelenül
vágják, vagy lopják a fát az erdőből. Ugyanakkor azt észleltem, hogy a
legtöbb jegyzőkönyvben 4,8, illetve 4,9 köbméter lopott fáról szól, és
megkérdeztem, hogy miért. Megtudtam, hogy 5 köbméter fölött
bűncselekménynek minősül a falopás. Van egy javaslatom, remélem, hogy a
következő két hétben a kormány asztalára kerül, mely szerint bármilyen
kis mennyiségű fa lopását szabadságvesztéssel büntetnénk” – fejtette ki
Borbély.
Szerinte egyetlen hatóságnak sem kellene közömbösen viszonyulnia a
kihágások növekedéséhez az erdészeti ágazatban. Nem elég razziákat,
ellenőrzéseket tartani, mentalitásváltásra is szükség van, hogy az
emberekben tudatosuljon, hogy a falopásért börtönbüntetés jár – fűzte
hozzá.
A környezetvédelmi miniszter szerint szükség van az erdőkivágási
terveket szabályozó normák újragondolására is, amelyek fél évszázadosak,
„Hruscsov idejéből származnak”.
„Új szabályozásra van szükség, rugalmasabbnak kell lennünk, nyitnunk
kell Európa felé. Ezeket a szabályozásokat örököltük, de meg szeretnénk
változtatni, mert jelenleg hatszor, tízszer több pénzt szánunk
erdősítésre, de hiába ültetjük el a fákat, ha jönnek mások, és kivágják
azokat. Ebben sokkal határozottabbaknak kell lennünk” – szögezte le
Borbély.
A tárcavezetővel lezajlott találkozón részt vett erdészek üdvözölték a
kezdeményezést, szerintük a fokozott szigor mind az erdőtulajdonosoknak,
mind az erdészeknek hasznukra válik.
Borbély László környezetvédelmi miniszter csütörtökön Hargita megyébe
látogatott. Elsőként Borszékre ment, bemutatta azokat a projekteteket,
amelyekre finanszírozást biztosított, majd meglátogatta azt a területet,
ahol zöldövezeteket készülnek kialakítani, és megtekintette azt a
telket, ahol új kezelőközpontot akarnak létrehozni.
Borbély: minden erdőlopást börtönnel büntessenek! (Erdély.ma)
- Főszerkesztő
- Hírportálok
- Találatok: 600