2011. október 19. - Az ENSZ 2011-et az erdők nemzetközi évévé nyilvánította. Nem hallották? Nos, polgártársaink túlnyomó többsége bizony nem hallotta. Ezért pedig nem nekünk kell szégyenkeznünk! Még van négy hónapunk az évből; jobb később, mint soha. Gyermekkoromban, a 40-es évek végén, az 50-es években, ha elindultunk a kék túraösvényen az erdőben, Sopronnál úgy tudtunk végiggyalogolni az országon Vásárosnaményig, hogy gyakorlatilag nem jöttünk ki az erdőből. Nem volt olyan része az országnak – az Alföld bizonyos részeit leszámítva –, ahol ne találtunk volna összefüggő erdőterületet. Az erdők kivétel nélkül népjóléti célokat is szolgáltak. Gondozott, megbízható turistautakkal, pihenőkkel, tűzrakó helyekkel, kutakkal, forrásokkal, olcsó és tisztességes turistaházakkal. Jártuk is az országot gyalog mind a négy évszakban. A Rákosi-korszak legszegényebb éveiben sem hanyatlott a bakancsos túrázás. Az én általános iskolámban – jórészt a cserkészből lett úttörővezető tanárunknak köszönhetően – az ötvenes évek végéig bejártuk az egész országot gyalog. A túrázás egyet jelentett az erdőjárással. Rengeteget láttunk és tanultunk az erdőben. Megtanultuk, hogy az erdő az élet háza, az erdő élő organizmus, amelynek szervei az őt felépítő növény- és állatfajok sokasága. Számunkra sokáig az erdő magát a természetet, a természeti környezetet jelentette.
Mára a kép jelentősen megváltozott. Az erdőt szerető és tisztelő többség, azok az emberek, akik a fákat érző élőlényeknek tekintik, szomorúak és aggódnak. Úgy látják, hogy egyre kevesebb az erdő, a fával borított terület a környezetünkben. Hatalmas foltokban végeznek tarvágást. Erdőterületek szakadnak el egymástól. Még nemzeti parkjainkat sem kíméli a „tűzifaéhség”. A Bükki Nemzeti Park területéről százezer köbméteres nagyságrendben tüzelik el az erdőt hőerőműben. Olyan fákat, amelyeken még a kerecsensólyom fészkelt. Az országutak mentén évről évre kevesebb a fa. Pedig már az ókorban az államok kötelességüknek tekintették az utak védelmét fasorokkal. Sőt a római császárkorban néhány császár felismerte a környezeti katasztrófa veszélyét, megtiltotta bizonyos erdők kivágását. Például a libanoni cédrust is védetté nyilvánították, miután látták a görög területeken végrehajtott, évszázadokig tartó erdőirtás negatív következményeit. Görögország a hajóépítés miatt kivágott erdők hiányaképpen sivár, köves, karsztos pusztasággá változott. Ezt látjuk ott mind a mai napig, miután az erdőpusztítás irreverzibilis természetkárosodást eredményez. Eltűnnek a növények és az állatok.
A napjainkban felgyorsuló klímaváltozás még inkább figyelmeztet bennünket erdeink sorsára. A tévéhíradóban látunk egy falut, amelyet földig rombolt a kis patak. Ez a kis patak évszázadokig csendesen folydogált. A falu dísze volt, a kacsák uszodája. Most a lezúduló felhőszakadás néhány perc alatt „láncát letépő őrültté” változtatja. Házak, kertek tucatjait semmisíti meg. Az ott élők nem értik, hogyan is történhetett ez meg.
Amikor a kamera távolabbi képet is mutat, ekkor látjuk, hogy a környező dombok és hegyoldalak kopárak. Ahol évszázadokon keresztül erdő volt, ott most egy szál fát sem látunk. Kivágták. Az ok-okozati összefüggés egyértelmű. Hasonló a helyzet a Tiszával is. A vízgyűjtő területén az előző évtizedek rablógazdálkodása kiirtotta az erdőket. A vizek akadálytalanul száguldanak.
Polgártársaink azon része – érzékelhetően a kisebbség –, amelyik deszkában érdekelt, nem látja ilyen borúsnak erdeink helyzetét. Az Állami Erdészeti Szolgálat erdőről alkotott fogalmai is eltérnek az általánosan elfogadott definíciótól, a tudományok által használt fogalmaktól. Például erdőnek tekintik a tarra vágott meredek domboldalt – akár itt, Zalában is –, ahol már láthatók a talajerózió nyomai, ahol a hatalmas erdészeti gépek sokszor 80-100 centi mélységig minden élőhelyet elpusztítottak a talajban. Elpusztult a hóvirág, a keltike, a tőzike, a lónyelvű csodabogyó, az erdei ciklámen és sok-sok állatfaj élőhelye. Így aztán érthető az Állami Erdészeti Szolgálat adata, miszerint az ország területének 20,66%-a erdő. De a szolgálat saját adatbázisában olvasható tény, miszerint az 1 922 108 ha erdőterületből mindössze 21 402 ha erdő szolgál egészségügyi-szociális és turisztikai célokat, önmagában is tragikus.
Ausztria teljes területének 47 százalékát erdő borítja a FAO adatai szerint. Ezen belül Stájerország területének több mint 60 százalékát, ahol három másodpercenként fejlődik egy köbméternyi fa. Ausztria erdeiben évente 31 millió köbméternyi fa fejlődik, s ebből mindössze 19 millió köbméternyit vágnak ki.
Ez az erdőgazdálkodás – főleg a ki nem vágott és gyarapodó erdőterület – jelenleg is csak Stájerországban 60 ezer embernek ad munkát és megélhetést s biztos, prognosztizálható jövőt a tartomány számára. A munkát nem a fakivágás, hanem a -telepítés, a fagondozás, az erdei gyümölcsök és gyógynövények, gombák gyűjtése, a vadgazdálkodás és elsősorban a turizmus adja. A turista- és tanösvények gondozása, építése, információkkal való ellátása. A síösvények és sípályák építése, valamint az összhangba hozása az erdőkkel, az erdőnek mint turisztikai célpontnak a propagálása.
Még van négy hónapunk az erdők nemzetközi évéből. Adjon ez alkalmat, hogy össztársadalmi, nemzeti szinten figyeljünk jobban erdeinkre. Tekintsük erdeinket közös nemzeti kincsünknek, és lássuk meg, hogy az élő erdőnél nincs nagyobb természeti érték. Hiszen ez nálunk fejlettebb környezeti kultúrájú országokban már régóta köztudomású.
