2011.12.04. - Szeged – Az erdők évévé nyilvánította az ENSZ közgyűlése
2011-et, hogy felhívja a figyelmet az erdők megtartásának fontosságára. Magyarország erdői megduplázódtak a trianoni döntés óta: Gaskó Béla biológust erdeink múltjáról és jelenéről kérdeztük. Kiderült: már a középkorban is folytattak erdőgazdálkodást, a huszadik századra kihalt állatok közül pedig több magától visszatelepült.
Az ENSZ közgyűlése az erdők évének nyilvánította 2011-et, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható erdőgazdálkodásra, az erdők megtartásának fontosságára. Csak a növények képesek a napfény energiáját kémiai energiává alakítani, ennek mellékterméke az oxigén: a – pusztuló – tengeri algamezők és az erdők nélkül levegőt sem kapnánk.
Fafelhasználás, vadgazdálkodás, szabadidős szerep – csak néhány erdeink fontos XXI. századi „feladata" közül a „lélegeztetés" mellett. Van is hol kalandoznunk: Magyarország erdei csaknem megduplázódtak 1920 óta.
Mikor alakultak ki mai erdeink? Hogy festhetett a táj ezer évvel ezelőtt? Hogyan gazdálkodtak az erdőkkel a középkorban és később? Annyi bizonyos – legalábbis a történeti természetföldrajz szerint –, hogy ötezer éve a Kárpát-medence nagyobb részét erdő borította, kivéve az Alföldet. Ez a terület klimatikus okok miatt füves síkság volt, kisebb-nagyobb lombos ligeterdőkkel tarkítva. Ekkor még sokkal több a vizes élőhely is: mocsár, láp, tó, patak, a folyók mentén ártéri területek.
Ezer éve formáljuk a tájat
Gaskó Béla biológus, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese Fától az erdőt... címmel a szegedi várban rendezett kiállítást erdeinkről – és mindenről, ami a fával, erdőgazdálkodással összefügg, az építkezésről a törvényeken, oktatáson keresztül az őshonos állatfajokig. A szakértőtől megtudtuk: az utolsó jégkorszak óta eltelt tízezer év alatt erdősebb és fátlanabb periódusok váltogatták egymást a Kárpát-medencében. Az emberi tevékenység mindössze ezer éve formálja a tájat, és vele együtt a növény- és állatvilágot. Olykor pusztítja azt, olykor a rehabilitációhoz segíti hozzá.
Eleink is folytattak okszerű erdő- és vadgazdálkodást, legalábbis ez derül ki a középkori oklevelekben, birtokperek jegyzőkönyveiben talált szövegtöredékekből. A soltészek szervezetbe tömörült, zömmel szász telepesek voltak, akik adományokért, kiváltságokért egy adott területen kiirtották az erdőt, így nyertek területet a mezőgazdasági hasznosításra. A soltészség mellett a Dalmáciából és az Al-Duna vidékéről betelepedett pásztorokból álló kenézség is pusztította az erdőt, legelőszerzés céljából, főként Erdélyben.
Azt, hogy az Alföldön a török idők, a fairtások és a túllegeltetés miatt tűntek volna el az erdők, a szakértő is „urbánus legendának" tartja. Kecskeméttől északra több volt fa az ártereken kívül, többnyire a buckaközi völgyezetekben. Itt mocsári erdők alakultak ki, tölgyekkel, égerrel, kőrissel, szilekkel. A buckatetőn néhol galagonyás vagy borókás fehérnyarasok tenyésztek, máshol homokbuckákat hajtott szél. Ezeken a részeken nem lehetett túllegeltetni, mert nem volt elegendő fű. A mai viszonyokba bele kell számolni, hogy a Kiskunság homokhátsága és a Tisza vidéke drasztikus folyamszabályozáson és lecsapoláson esett át, ezért a talajvíz lesüllyedt.
– Az, hogy ma ennyi erdőt találunk az Alföldön, az erdészek szakértelmét és kitartó munkáját dicséri. A homokfásítás nélkül nem lehetne a homokon gazdálkodni sem – világított rá a biológus. A homok megkötése céljából Szabadka környékén először 1784-ben telepítettek feketefenyőt, a Kiskunság homokhátságán a huszadik század elején az akác mellett erdei és feketefenyőt is ültettek. Őshonos fenyveseink a Dunántúl hűvösebb nyugati peremén, Sopron, Kőszeg környékén és a Vendvidéken kis kiterjedésűek.
Szintén Gaskó Bélától tudtuk meg, hogy az erdőgazdálkodás történetében a Mária Terézia uralkodása alatt, 1769-ben kiadott erdőrendtartás nyitott új fejezetet. Az erdészeti ismeretek tanítását 1770-ben vezették be a királynő által alapított selmeci bányászati akadémián. A következő lépés az 1879. évi első magyar erdőtörvény kidolgozása volt – Bedő Albert országos főerdőmester nevéhez fűződik –, amely a birtokok többségénél mérnökök és szakképzett erdőőrök alkalmazását tette kötelezővé. – Akkor is úgy intézték a törvényeket, mint manapság. Meghozták a törvényt, ám szakképzett erdőőr, képzés híján, még nem volt – idézte fel a régi időket. Ásotthalmon nyílt meg az első erdőőri szakiskola 1883-ban, 1919-ig újabb három szakiskolát indítottak: Temesvár-Vadászerdőn a tölgyrégió, Lipótújváron a fenyvesek, Görgényszentimrén a bükkösök szakemberei számára.
A trianoni döntés gyökeresen új helyzetet teremtett. Korábban harminc százaléknál magasabb volt az erdős területek aránya az országban: ez tizenkét százalék alá csökkent, mindössze egymillió hektár maradt. Az Erdészeti Tudományos Intézet adatai szerint azonban 1920 óta megduplázódott az erdőterületek aránya. Köszönhetően az erdőtelepítéseknek, a fásításoknak, kétmillió hektárra növekedett. Ma hazánk területének mintegy húsz százalékát borítja erdő. A legnagyobb egybefüggő erdőterület az Északi-középhegységben található, utána következik a Vértes és a Bakony térsége, ahol egykor betyárok rejtőztek a rengetegben, majd Somogy, Zala megye.
1945 után állami és szövetkezeti kézbe kerültek az erdők. A szocialista érában zajlott le a Duna–Tisza közi homokhátság erdősítése és a leromlott hegyvidéki erdők felújítása. Ma negyvenhat százaléknál nincs több erdőterület állami kézben, ám a magánszemélyeknek is sok előírást kell betartaniuk, az erdőtervektől eltérni nem nagyon lehet. A jelenlegi szabályozásnak a szakember szerint van jó és rossz oldala is.
Segíti a telepítést
– A 2009-es új erdőtörvény az erdőtelepítést segíti, de a természetvédelmet nem, mert profitorientált. Az erdőt telepíti, mert abban pénz van, ha jól művelik, nem is kevés. Csakhogy egy tölgy vágásfordulója száz év, az akácé, a szürkenyáré mindössze húsz-harminc, ezért zömmel akácot vagy szürkenyárt telepítenek, akáccal elegyesen. Ám a vágásra szánt akácos, nyaras nem erdő, hanem fás ültetvény – foglalta össze. – A teljes értékű erdőnek létezik közjóléti haszna, természeti értékmegőrző és szabadidő-rekreációs szerepe. Ezeknek nincs. Ha valaki elmegy egy körbekerített akácos, cellulóznyaras mellett, nem lesz tőle túlzottan boldogabb.
Őshonos erdőtársulásainkról néhány adat, a teljesség igénye nélkül: az Alföldön honos tatárjuharos lösztölgyes egykor az ország kilenc, ma hét század százalékát borítja. A gyöngyvirágos tölgyes szintén csak a lehetséges élőhelyek töredékén található meg, a víz befolyásolta társulások a nagyobb folyók hullámterébe és néhány kiterjedtebb mocsárba szorultak vissza. A dombvidéki cseres tölgyesek részaránya egykor 19,5 százalék volt, ma 2,5 százalék. A középhegységek gyertyános tölgyesei (400–600 méter tengerszint feletti magasságú helyeken) az ország 2,4 százalékát borítják, 600 méter felett ezeket bükkösök váltják fel.
Magyarország átjáróház
– Bölény, őstulok, valószínűleg jávorszarvas is volt a Kárpátok bizonyos pontjain – kaptuk meg a választ Gaskó Bélától, amelyekre honfoglaló eleink még vadásztak itt, de már régen eltűntek erdeinkből. Az apróbb állatokról, növényekről – mivel ezek kevésbé tűntek fel az embereknek – nem maradtak feljegyzések. Alapvetően azonban hasonló képet mutatott az erdők állatvilága, mint ma. – Magyarország nemcsak a népek, hanem a természet szempontjából is átjáróház, kelet és nyugat, észak és dél találkozik itt. Hódot 1858 után nem láttak, de visszatelepítették az utóbbi években. Szlovákia felől, magától honosodott meg ismét a hiúz és a farkas az Északi-középhelységben. Az aranysakál a Balkánról vándorolt be hozzánk. Feltehetőleg ez a faj lehetett az Arany János Toldijából ismert toportyán (nádi farkas). Érdekesség, hogy a fácánt a rómaiak telepítették be a vidékre, de nem őshonos a dámszarvas sem.
Az olyan állatokkal, amelyek után tudnak települni, nincs baj, de a növény- és rovarvilág nagyon megérzi a változásokat. A természetkárosításnak jelenleg nincs igazi következménye. Jó néhány felszántott Natura 2000-es területnél arra hivatkozott a tulajdonos, hogy nem tudott a védettségről, érvelésüket elfogadva nem is bírságolták meg őket. – A természetkárosítás marginális probléma, mert nem érezzük. Olyan, mint a cukorbetegség, nem fáj azonnal, de ha elhatalmasodik, belehalunk – érvelt Gaskó Béla amellett: ne várjuk meg azt az időt, amikor már nem lesz mit védeni. Farkas Judit
A modern homokfásítás „úttörői"
Kiss Ferenc, Szeged – egy ideig Szeged és Szabadka – főerdőmestere a homokfásítás egy modern változatát teremtette meg azzal, hogy a talajvizsgálatokat rendszeressé tette, és a területen élő növények alapján becsülte fel, milyen termőhelyről van szó, oda milyen növényeket érdemes telepíteni. Kiss Ferenctől függetlenül Illés Nándor is rájött erre a módszerre: sokáig A futóhomok megkötése és fásítása című könyvéből tanulták meg a szakma mesterfogásait az ásotthalmi erdőőri szakiskolások is.
Erdőrezervátumok
Az erdőrezervátum védett erdőterület, ahol minden emberi tevékenységet beszüntetnek, hogy az erdő természetes folyamatai zavartalanul és hosszú távon érvényre juthassanak, tanulmányozhatóvá váljanak. Az 1990-es években hazánkban is megkezdődött az erdőrezervátum-hálózat létrehozása, amely ma 63 rezervátumot foglal magában, látogatásuk engedélyhez kötött.
Mária Terézia és az oktatás
A Mária Terézia uralkodása alatt, 1769-ben kiadott erdőrendtartás új fejezetet nyitott az erdőgazdálkodás történetében, a királynő alapította a selmeci bányászati akadémiát is, ahol először kezdtek erdészeti ismereteket tanítani.
Élőfakészlet és védelem
Az Erdészeti Tudományos Intézet adatai szerint erdeinkben mintegy 350 millió köbméter élőfakészlet található. Évente újabb 13 millió köbméter növedék keletkezik, amelyből 7 millió köbmétert termelnek ki a gyérítések és véghasználatok során. Az erdők egy sor védelmi szolgáltatást is nyújtanak (vízbázisvédelem, biodiverzitás-védelem, talajvédelem, szén-dioxidelnyelés), amelyek társadalmi-gazdasági jelentőségét csak napjainkban kezdjük felismerni.
