A természet kényszerítő ereje és a társadalmi változások lehetőségei (klimabarat.hu)

2011. december 23. - Nehéz időszakban tarjuk meg a Szövetség 5. konferenciáját. Közgazdasági szakkifejezésekkel van tele a sajtó és már mindennapi beszélgetésükben is egyre gyakrabban fordulnak elő közgazdasági szavak, fogalmak és összefüggések. (árfolyam, kamat, költségvetés, adósságállomány…) Ezért javasoltam, hogy ma a Tisza című verset olvassuk fel a konferencia elején. A közgazdaságtan és az ehhez kapcsolódó gondolkodásmód úgy törte át a társadalom védőfalait, mint amikor egy folyó töri át a gátakat, ahogy ezt Petőfi Sándor egy tiszai árvíz után leírta:
„Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!”
A piacgazdaság növekedési kényszere nemcsak a társadalmi, de a természeti korlátokat is áttörte már és egyre jobban látjuk, hogy „el akarja nyelni a világot.” Most azonban önmaga is súlyos válságba jutott. Mindez fenyegető jövőt sejtett és egzisztenciális bizonytalanság érzést kelti az emberek jelentős részében. Mindez egyben azt is jelzi számunkra, hogy milyen nagy mértékben elszakadtunk a természettől. A mindennapi létfeltételeink legfontosabb feltételeinek biztosítása - megint egy költői szavaival: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad!” (József Attila)- ma elsősorban nem a saját munkánktól, az időjárástól és az éves terméstől alakulásától függ, hanem sokkal inkább nehezen átlátható, érthető és egyre bizonytalanabb pénzügyi feltételektől Az ország ebből a szempontból meglehetősen rossz helyzetben van. Hasonlóan rossz helyzetbe került az önkormányzatok többsége, a civil szervezetek és a családok egy része is. Az ugyanabban az időben a természetben történő változásokról pedig ennél sokkal kevesebb szó esik. Pedig 100 év óta nem volt ilyen száraz az idei ősz, a Dunában és a Tiszában pedig olyan alacsony a vízállás, hogy ez már a vízellátás biztonságát fenyegeti. Arról pedig még ennél is kevesebb szó esik mostanában Magyarországon, hogy a rendkívüli időjárási jelenségek és a piacgazdaság növekedési kényszere között milyen az összefüggés van.
Mi, akik az éghajlatváltozással már évek óta komolyan foglalkozunk, jól tudjuk, hogy a természet is gyorsan változik és ezt a változást a fogyasztás növekedése és a népesség növekedése tovább gyorsítja. Már közel negyven éve – „A növekedés határai” című könyv megjelenése óta (1972) - közismert, hogy a gazdasági növekedésnek természeti korlátai vannak. Ennek ellenéra a legtöbb ország vezetője/ vezetői továbbra is a gazdasági növekedést tartják az egyik legfontosabb célnak. Egyre többen tudjuk azonban, hogy a gazdasági növekedés csak egy „a természet ellen folytatott háborúval” érhető el. Azt is egyre többen tudjuk, hogy ezt a „háborút” minél előbb be kell fejezni, mert ezt a háborút elvesztettük! A természet erői előbb-utóbb arra kényszerítenek mindenkit, hogy „letegye a fegyvert”. Erről a szükséges radikális változásról beszélt Bencsik János Tatabányán november 18-án egy  konferencián. A klíma- és energiaügyért felelős államtitkárral ezekről a kérdésekről korábban személyesen is beszélgettünk és jelentős üzenetnek tartom azt, hogy Bencsik János ezekről a kifejezetten nehéz kérdésekről most államtitkárként nyilvánosan is beszélt.  Most mindössze néhány fontos gondolatot emelek ki ebből a közel két órás előadásból:
A romlás/ a pusztítás folyamata megállíthatatlan és ezért a várható változásokhoz való alkalmazkodásra kell felkészülnünk.
A CO2 kibocsátás folyamatosan nő.
2030-ben az olajkitermelés már csak a közel a fele lesz a mostaniak és az energiaellátásban más zavarok is számítani kell.
Az éghajlatvédelem valójában önvédelmet jelenet.
Merőben új gondolkodásra van szükség és új etikai kultúrát kell kialakítani.
Korszakváltás előtt állunk.
(Az előadás kivetített képei Tatabánya város honlapján megtalálhatók:
http://kornyezetunk.noco2.hu/dok/bencsik-janos-eloadasa.pdf)
Ezek az egész ország jövőjét meghatározó figyelmeztető szavak – a közgazdasági üzenetektől eltérően – nem jutnak el mindenkinek. Többek között ez a mi feladatunk, hogy ezt az üzenetet felerősítsük és minél több emberhez eljuttassuk azért, hogy és minél több önkormányzat és helyi közösség fel tudjon készülni a várható változásokra.
De mit is jelent a „korszakváltás”, vagy tudományos megközelítésben másképp kifejezve a paradigmaváltás? Erről a kérdésről több könyvet írtak már és számos tudományos konferenciát szerveztek, de mindennek a lényegét elmondja nekünk egy irodalmi alkotás rövid részelte.
Gárdonyi Géza „ Az én falum” című könyvében leír egy történetet arról, hogy Borza János, az öreg juhász, miért nem akart megtanulni olvasni.
„A múlt nyáron sokszor meglátogattam. Kedvem volt volna rá, hogy megtanítsam olvasni. Azonban ő csak a fejét rázta rá.
- Nem akarok pap lenni – mondta -, elég nekem a magam két könyve.
- Micsoda két könyv?
- A nappali meg az éjjeli.
- Micsoda nappali meg éjjeli?
- Nappali könyven a mező. Az éjjeli a csillagos ég.
Aztán ő tanított engem olvasni a maga két könyvéből. Megismertette velem a vérfüvet, amelytől kinyílnak a bilincsek. A Mária könyvét, amely örökké remeg a fűszálak között. A temondádfüvet, amelynek a gyökerét mindenkinek a nyakán kellene hordania. A föld füstit, amely a kopaszságról használ. A szerelem almáját, amelynek piros a virága. Szent Antal virágát, amely esőt jósol. A Boldogasszony haját, a Salamon pecsétjét és tömérdek más titkait a földnek, úgyszintén az égnek is, ahol minden csillagnak neve van; s a csillagok között táltosok meg garabonciás diákok kóborolnak. Beszélt az öreg az éghasadásról is, amikor az ég megnyílik és az ember bepillanthat a mennyországba.” (31. old.)
Számos más példát tudunk arról, hogy Gárdonyi Gézához hasonlóan az „írni és olvasni” tudó emberek felismerik, hogy a természet közelében élő emberek olyan tudás birtokában vannak, amely az élet fenntartása, a természet és a társadalom közötti harmónia kialakításba és az élet értelmének megtalálásban nagyobb segítséget nyújtanak az embereknek, mint az egyetemeken szerzett tudás. Ezek közül most csak néhány hazai példát említek meg, pedig hosszasan sorolhatnánk a hazai és külföldi példákat egyaránt. Az orvostudomány területén Oláh Andor volt az egyik olyan orvos, aki a népi gyógyításban rejlő tudás értékét felismerte és annak megőrzéséért és elterjesztésért is sokat tett. A zenében Kodály Zoltán és Bartók Béla ennek a szemléletnek a legismertebb hazai képviselői. Daczó Árpád pedig papként döbbent rá, hogy milyen különleges ereje van a népi vallásosságnak és arra, hogy ebben milyen fontos szerepe van a természetnek és az emberek és a természet különleges kapcsolatának. Erről a felfedezéséről számos előadást tartott és 2000-ben egy könyvet is írt. A paradigmaváltás az én megközelítésben azt jelenti, hogy a mai uralkodó, a természetet pusztító paradigmák helyett tudatosan keressük és tanulmányozzuk azokat a paradigmákat, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a természet és a társadalom között újra harmonikus kapcsolat alakuljon ki. Ebben segíthetnek minket azok az emberek, akik így élnek/éltek és azok is, akik ennek az életmódnak a kutatói.
Hogyan segíthetjük elő mi a szükségesnek tartott paradigmaváltást? Minden településnek és minden helyi közösségnek azt javasoljuk, hogy ők maguk keressék a választ a következő kérdésre: „Itt és most mit tudunk tenni a kialakult veszélyes helyzetben?” Mi abban tudjuk segíteni az egyes településeket és közösségeket, hogy azokat a válaszokat, amelyek véleményünk szerint mások számára is hasznosak lehetnek, minél szélesebb körben bemutatjuk. Ez a mai konferencia elsőszámú célja. Nemcsak a jó válaszok bemutatására törekszünk azonban, hanem annak bemutatására is, hogy a jelenlegi körülmények között is van lehetőség a társadalmi változásokra. Természetesen a legújabb tudományos eredmények ismertetésével is szeretnénk hozzájárulni megfelelő helyi szintű válaszok kidolgozáshoz és a társadalmi változások elindításhoz. Ez egyik ilyen fontos eredmény, hogy az élet minden területén kulcsfontosságú kérdés, hogy milyen emberkép alapján keressük a választ a kialakult válságos helyzet megoldására. A mai uralkodó paradigma emberképe a homo oeconomicus, a közgazdaságtan emberképe. A homo oeconomicus a saját érdekeinek érvényesítésére törekszik és a „pénz és a még több pénz megszerzése” a legfontosabb számára. A természetre és egymásra is jobban figyelő emberek többsége a tudományos kutatások eredményei alapján más értékrend szerint éli az életét és nem csak anyagi érdekei, hanem lelki és szellemi céljai is vannak. A szemünk előtt, napjainkban alakul ki az új emberkép – a homo oecologikus – amely esélyt kínál számunkra a szükséges változások eléréséhez. A homo ecologikus számára a tudomány, a művészet és vallás holisztikus megközelítése egy fontos szempont, mivel a „az igazság, a szépség és a jóság” együttes megvalósításra törekszik. Akkor van esélyünk a szükséges társadalmi változások elindításra és megvalósításra, ha minél többen felismerik az uralkodó emberkép korlátait és minél többen tudatosan törekednek a holisztikus célok személye és közösségi megvalósításra.
Bízom benne, hogy az a mai konferencián bemutatott három klímabarát településen a természet várható változásaraira kidolgozott válaszok (Tatabánya – hőség és UV riadó terv, Pomáz- vizes stratégia, Pilis – klímabarát üzletek) és a délután bemutatásra kerülő helyi szintű megoldások (Bükk-Mak Leader program, Pázmánd és Rozsály konkrét, már megvalósított megoldásai**) minden résztvevő számára nyúlt olyan célt, amelyet a saját településén is - nemcsak anyagi hanem holisztikus szempontból is - megvalósíthatónak tart és ennek megvalósítását el is kezdi. Ha ezt a célt legalább részben sikerül elérni, akkor nem hiába szerveztük meg ezt a konferenciát. Antal Z. László
*A Klímabarát Települések Szövetségének 5. konferenciáján (Budapest XII. kerület, 2011. december 1. ) elhangzott előadás szerkesztett változata.