2012.07.16. - Ebben a városban most az a szabály, hogy kevesebb legyen a
fa, és ami van is, úgy nőjön, hogy a szabályhozóknak tessék. Mind másmilyennek látjuk a világot. Az én világomban kevés az ember, több az állat, legtöbb a növény, abból is a fa. Régebb óta lakják a golyóbist, mint mi, kétlábúak, amikor mi odahagyunk egy darabka földet, rögtön megtelepszenek a helyünkön, de ezért rájuk haragudni nem lehet, ez a dolgok rendje. Amikor még sokkal kevesebb ember élt a földön, mind elvette magának, ami kellett, a folyóból a vizet, halat, erdőből a vadat, földből az erdőt. Aztán amikor meghaltak, odaadták a testüket a földnek, a földből kinőtt a fa, lett belőle erdő, élt benne a vad. Így folyt a világ sora. Aztán amikor már a kétlábú többet vett el magának, mint ami kellett, házat emelt neki, hogy legyen miben tartsa a fölöset, árkot ásott, utat csinált, és mire engem megszült ugyanerre a földre az anyám, a sok kétlábú már olyannyira átszabta a golyóbist és úgy veti meg a két lábát mindenütt, mintha nem is ugyanabból a fajból lenne való. Kőházban lakik, eltereli a vizet, némelyikük szabályokat hoz, és azt a többinek követni kell. Ebben a városban sok a szabály, követem is a javát, de nemigen hiszem, hogy sokáig tudom. Nem mehetek szembe a természetemmel, ahogy az ember nem mehet szembe a golyóbis természetével. Ami részt elveszünk magunknak, visszafoglalja a föld. Ha máshogy nem, viharos széllel, a mélység remegésével, perzselő tűzzel, mindent elnyelő vízsodorral. Aki ezt látja, megérti, nem uralhatja a golyóbist és a golyóbis erejét. Az én világomban legtöbb a növény, abból is a fa. Ebben a városban, amiben nevelkednem rendeltetett, most az a szabály, hogy kevesebb legyen a fa, és ami van is, úgy nőjön, hogy a szabályhozóknak tessék. Mert a szabályhozók azt hiszik, átformálhatják ezt is a világban, kedvük szerint, ahogy akarják. Nem hagyják a rakoncátlan ágakat törni az égbe, mert arra emlékeztetik őket, hogy nincs fölöttük irányításuk, és nem hagynak bennünket sem a szabadon, maguk útján növő lombok között élni, mert így elvesznek a valaha volt golyóbisról az emlékeink, és csak így lehet fölöttünk irányításuk. Elmondom most nektek, bősz szabályhozók, és kétlábú favágók: az a város, amiből eltűnik az élet, pusztulásra ítélt. Ha nem marad számunkra semmi jel arról, hogy ennek a silány kis két lábunknak ugyanaz a váza, mint az állatnak, meg a fának, elveszünk. Elhisszük, hogy mindent és mindenkit irányíthatunk, átszabhatjuk a látható világot, és már csak akkor vesszük észre, hogy a golyóbis eljött visszafoglalni, ami az övé, amikor tűzzel, vízzel, széllel, remegéssel jön. Az a város, amiből eltűnik az élet, nem az emberé, nem a tiétek, nem a miénk. Az már a golyóbisé. Czakó Bori
