2013. június 13. - A Schweighofer jótékony szemléletváltást idézhet elő
1996-tól hat évig Kézdivásárhely alpolgármestere, majd nyolc éven át polgármestere volt, 2008 júniusa óta azonban visszafogottabban szerepel a közéletben, a Kovászna Út és Híd Rt. kereskedelmi igazgatója. Török Sándor ez utóbbi minőségében, gazdag önkormányzati tapasztalatára hagyatkozva, nem utolsósorban pedig közgazdászként fejtette ki új szempontokra is rávilágító véleményét a Rétyre tervezett Schweighofer-beruházással kapcsolatosan. Báthor Zsolt
– Először is mint a Kovászna Út és Híd Rt. kereskedelmi igazgatóját kérdeznénk azzal kapcsolatban,hogy a rétyi Schweighofer-beruházás miatt, legalábbis a tervezett fafeldolgozó üzem ellenzői szerint tönkremegy a megye úthálózata. Tényleg fennáll ez a veszély?
– Amennyiben a vállalkozás beindul, a jelenleginél határozottan nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve Háromszék útjai, de veszélynek nem. Ugyanakkor a mostaninál lényegesen több pénz fog rendelkezésére állni a megyének az úthálózat karbantartására, javítására. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az üzemtervekben kitermelésre előrelátott, illetve kivágott famennyiséget jelenleg is a megye útjain szállítják Brassó vagy éppen Onyest irányába, az osztrák vállalkozó pedig vasúton kívánja termékeit elszállítani a rétyi üzemből. Tehát az útjaink „féltése” miatt nem szabad hátráltatni ezt a beruházást. Amikor egy ilyen horderejű kérdés kerül terítékre, minden oldalról meg kell vizsgálni, nemcsak egy-két negatív szempontot kiemelni. Természetesen, az esetleges velejáró veszélyforrásokat fel kell térképezni, ki kell iktatni, de a pozitív hozadékát is elemezni kell, azt megvizsgálni, hogy milyen lehetőségeket rejt magában, amelyeknek kiaknázása kizárólag rajtunk, helyieken múlik.
Elősegíti a fenntartható erdőgazdálkodást
– Maradjunk egyelőre a negatívumoknál, mert inkább ezekről esik szó mostanában. Az ellenzői főként azt vetik az osztrák befektető szemére, hogy miatta belátható időn belül erdő nélkül marad Székelyföld…
– Nem vagyok erdész, de mivel Kézdivásárhely több száz hektár erdővel rendelkezik, gazdálkodik, annak idején, polgármesterként alaposan beástam magam a témába, így felelősségteljesen kijelenthetem, hogy ez a veszély egyáltalán nem fenyeget bennünket. Sőt, meg vagyok győződve arról, hogy szigorított felügyeletre fogja sarkallni a hatóságokat, és mind az erdőtulajdonosokra, mind a kitermelőkre ráerőszakolja a fenntartható erdőgazdálkodást. Mert az elmúlt évtizedben, illetve azóta, hogy az erdőterületek jelentős része visszakerült a magántulajdonba, folyamatosan beszélünk erről, de – a kevés kivételtől eltekintve – egyelőre konkrét eredmény, azaz kézzelfogható haszon nélkül. A szakemberek véleménye szerint is gyors szemléletváltásra van szükség, amit éppen a Schweighofer idézhet elő.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy visszaszorítja a fa-maffia térnyerését?
– Nem az én tisztem a famaffiáról véleményt mondani, viszont úgy vélem, a fenntartható erdőgazdálkodást pozitívan elősegíti ez a beruházás, illetve hozzájárul annak fejlődéséhez, megerősödéséhez, hiszen egy olyan technológiát, üzemmódot honosít meg, amit az elmúlt években nem gyakoroltak a mi környékünkön. Lehetőséget nyújt arra, hogy próbáljunk meg úgy gondolkodni és úgy dolgozni, ahogyan azt évtizedek óta Nyugat-Európában teszik, és amiről csak irigykedve szoktunk beszélni.
Az üzemtervet kell betartani
– Az ellenérvek között az szerepel, hogy a létesítendő üzem kapacitása (800 ezer köbméter évente) eleve indikálja a nagyobb volumenű kitermelést.
– Ne felejtsük el, hogy a Schweighofer nem fakitermeléssel, hanem fafeldolgozással foglalkozik, tehát felvásárolja a nyersanyagot az erdőtulajdonosoktól, akik üzemterv szerint termelhetik ki a fát, és gondoskodniuk kell az újratelepítésről. Az üzemtervet pedig nem a Schweighofer dolgozza ki. De megközelíthetjük a kérdést úgy is, hogy mi történik akkor, ha például a szomszédos Brassó megyébe telepíti az üzemét? Oda nem székelyföldi fát vásárolna? A háromszéki erdőkből most is viszik a fát, akár a Schweighofer szászsebesi telepére, akár egyenesen Konstancára, ahol hajóra rakják, és Kínába szállítják a fenyőrönköket. Tehát meggyőződésem, hogy abból csak hasznunk lehet, ha valamilyen formában itt lesz feldolgozva a fa, és feldolgozott formában kerül hajóra. Ez egy olyan lehetőség, amit vétek lenne nem megpróbálni kihasználni. A székelyföldi erdőkben rejlő üzleti potenciál előbb-utóbb úgy is felkelti valakinek vagy valakiknek az érdeklődését, ám számunkra nem lehet közömbös, hogy ki és – főleg – mikor fog lépni.
– Tizennégy év önkormányzati – vezetői – tapasztalat birtokában rálátása van arra, hogy egy 150 millió eurós beruházás, 650 új munkahellyel milyen hatást képes gyakorolni a megye gazdasági fejlődésére, az életszínvonal emelkedésére. Az anyagiak mellett mit tart a legnagyobb hozadékának?
– Röviden úgy fogalmaznék: hozzájárul ahhoz, hogy az álmainkból, elképzeléseinkből többet valósítsunk meg, mint amennyit nélküle tudnánk. Amikor kilépünk a családi ház kapuján, és közterületre érünk, mindnyájunkban akaratlanul is megfogalmazódnak olyan gondolatok, amelyek azt a célozzák, hogy miként tehetnénk szebbé, jobbá a környezetünket, életterünket. Elmondjuk, mi mindent és hogyan kellene megvalósítani. Egy ilyen beruházás, egy ilyen üzem, egy ilyen energiaforrás egyfajta katalizátorként működik, újabb kapukat nyit meg, és a sok ötletből néhány pluszba megvalósulhat. Ugyanakkor az erdőgazdálkodással, egyáltalán fafeldolgozással kapcsolatos szakoktatás is visszakaphatja valamikori rangját, becsületét. Ennek például Kézdivásárhelyen szép hagyománya van, de két évtizede folyamatos sorvadásnak indult, és ebben a pillanatban nem is létezik. Ez fontos a székely ember számára, hiszen nagy ívű gondolatokat szőve beszélünk az erdő fontosságáról, viszont az ezzel kapcsolatos gazdálkodásnak a módja, annak elsajátítása Háromszéken alig kitapintható.
Százötvenmillió euró sok pénz
– A szakoktatás hiányáról e tekintetben eddig nem esett szó, annál inkább arról, hogy a létesítendő 650 munkahely mellett sokan el is veszíthetik az állásukat.
– Erről eddig még nem készült hatástanulmány, s nem is látom, hogy miért okozna számottevő leépítést a megyében. Inkább arra gondolok, hogy sivatagban sem kizárólag felhőkarcolót építenek, az csak kisebb épületek közül tud kiemelkedni. Azaz a közvetlenül foglalkoztatottak mellett egy ekkora üzemnek beszállítókra, bedolgozókra lesz szüksége, a munkásoknak el kell jutniuk az üzembe, keresetükből többet tudnak fordítani szórakozásra, művelődésre, sportolásra, tehát valamilyen szinten a gazdasági és társadalmi élet minden ágazatát érinti egy ilyen beruházás. És akkor még nem beszéltünk a képzett szakemberek iránti igény megnövekedésről, de arról sem, hogy a Schweighofer jól csengő név a nemzetközi üzleti életben: ha itt megtelepedik, mások is könnyebben kapnak hozzá bátorságot.
– A környezetünkhöz felelősen viszonyulókat, így például engem is aggaszt, hogy az új üzem közel esik a Rétyi Nyírhez. Ebben sem lát veszélyforrást?
– Tanulmányoztam a beruházás tervét, és nem találtam benne olyan elemet, ami veszélyt jelenthetne a környezetünkre, természeti értékeinkre, de hát végül is a környezetvédelmi hatóságok feladta alaposan megvizsgálni ezt a kérdést. Számomra meggyőző, hogy például a hulladékból villamos energiát állít elő, többet, mint amennyire szüksége lesz. Meggyőződésem, hogy senki nem tud ekkora beruházást eszközölni anélkül, hogy minden apró részletre ki ne terjedjen a figyelme, hiszen ha bármit elmulasztott az érvényes jogszabályok szintjén, az bármikor veszélybe sodorhatja a befektetett pénzét. Biztos vagyok abban, hogy környezetvédelmi szempontból is maximális követelményeket támasztott a tervezővel szemben, és ugyanúgy a helyi közösségnek is az engedélyeztetési folyamat során a maximális elvárásai lesznek, amit teljesítenie kell. És a beruházó teljesíteni fogja, mert a 150 millió euró sok pénz, ami azt jelzi, hogy hosszú távra tervez, nem pár esztendőre.
