2013. július 3. - Az Európai Bizottság nemrég kezdeményezte a
bioüzemanyagokkal kapcsolatos direktíva felülvizsgálatát, amelynek
részeként visszavágnák az ún. első generációs bioüzemanyagok
részarányát.
Magyarország kifejezetten jó adottságokkal rendelkezik a kukorica alapú etanoltermelésre, így a módosítás komoly csapást jelentene a hazai etanolgyártásra, és ezen keresztül a magyar gazdaságra - véli Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. A Portfolio.hu az etanolgyártással kapcsolatos kérdésekről, bizonytalanságokról és lehetőségekről kérdezte a szakmai szervezet vezetőjét.
Portfolio.hu: Az elmúlt évben ismét a figyelem középpontjába kerültek a bioüzemanyagok, miután az Európai Bizottság kezdeményezte, hogy vizsgálják felül a 2020-ra vonatkozó biomassza-felhasználási célszámokat a közlekedésben. Milyen hatásai lehetnek ennek a lépésének a bioüzemanyagok terjedésére?
Héjj Demeter: Amióta az Európai Unió létezik, mindig is voltak olyan közösségi jogszabályok, amelyek vagy a járművek károsanyag-kibocsátásán vagy az energiatakarékosságon keresztül az üzemanyag-felhasználásra vonatkoztak. Ez a folyamat már a 70-es években elindult a városok rossz levegőminősége miatt, de az olajválságok is a szorosabb a szabályozási felügyelet felé vitték az üzemanyag-ellátás területét.
A bioüzemanyag szabályozási szempontból sokszorosan terhelt terület, gyakorlatilag az összes olyan ágazat metszéspontjában van, amelyet az Unió hajlamos túlszabályozni: közlekedés, üzemanyagok, megújulók, mezőgazdaság.
A politikusok egyre inkább szeretnek kiállni a zöld értékek mellett, aminek folyományaként 2009-ben két megújuló energetikai direktíva is napvilágot látott Európában, meghatározva a 2020-ig mutató zöldenergia-forrásokkal kapcsolatos célkitűzéseket. Az egyik ilyen direktíva általánosan az összes megújuló energiaforrást szabályozta, míg a másik külön csak a bioüzemanyagok jövőképét vázolta fel. Habár ezt a lépést lehetne úgy is értékelni, hogy az EU kiemelt figyelmet fordít ennek a területnek a többi felhasználási módhoz képest, a valóságban ez a "figyelem" egyértelmű túlszabályozásként értékelhető, és inkább gátolja a szektort a normál működésben.
A Bizottság legutóbbi akciója egy tehát olyan direktívát érint, ami hosszas, több éves vitát követően 2009-ben jelent, és mindössze 2020-ig mutat. Most 2013-at írunk, a hatályos direktíva alapján beruházási tervek készültek, számos üzem felépült, amelyeket mind érint a módosítási szándék. Nagyon visszásnak találom, hogy az EU ilyen lépéseket tesz, miközben minden más esetben a kiszámíthatóság fontosságát hirdeti. Normál helyzetben már a 2020 utáni időszak kérdéseiről kellene vitát folytatnunk, hogy hogyan tovább, mik az újabb prioritások, ehelyett most a meglévő rendszert bolygatják meg.
P.: Milyen aggályokat fogalmazott meg az Európai Bizottság, miért érzik szükségét a direktíva módosításának?
H.D.: Az elmúlt években nagyon sokan "rászálltak" arra a témára, hogy az ún. első generációs bioüzemanyagok, amelyek alapvetően mezőgazdasági terményekre épülnek, élelmezési problémákhoz vezetnek. Sokan kampányoltak azzal, hogy eltankoljuk az élelmiszert, vagy hogy a bioüzemanyagok miatt növekszik az élelmiszerek ára.
Ezzel szemben a FAO adatai alapján a világ jelenlegi élelmiszer-termelése mintegy 14 milliárd ember étkeztetését tenné lehetővé, ami egyértelműen rámutat, hogy nincs a világon élelmiszerhiány. A bioüzemanyagok minimális hatással vannak csak az élelmiszerpiacokra, hiszen a gyártás mellékterméke állati takarmányozásra alkalmas. Az Európai Bizottság megújuló energiajelentése szerint a bioüzemanyagok maximum 4%-os hatással vannak az élelmiszerárakra.
Szintén a sokat hangoztatott állításokat cáfolja Brazília példája, amely az elmúlt években az egyik legjobb példát mutatta fel a fenntartható etanolgyártásra. Az ország az elmúlt években 76%-kal szorította vissza az erdőirtást, ami mellett megduplázta etanoltermelését és élelmiszerexportját.
Gyakran felmerül az is vádként, hogy a bioüzemanyagok elveszik a területet az élelmiszer-termelés elől. Ezzel összefüggésben érdemes megnézni, hogy mekkora földterület van parlagon jelenleg az Unióban, és akkor arról már nem is beszélek, hogy egyes tagállamok arra is adnak támogatást a gazdáknak, hogy ne vessék be a területüket. Az eredeti, jelenleg is érvényes 10%-os bioüzemanyag-cél elérése kb. 1,8 millió hektár termőterületet igényel, miközben a bevetetlen termőföldterület 11-12 millió hektárra tehető. Globális szinten pedig a becslések 445 millió hektárnyi bevetetlen termőterületet jeleznek.
Azt gondolom, hogy e számok tükrében nehezen igazolhatók a bioüzemanyagokkal szemben hangoztatott vádak, és nagyon felelőtlen lenne pusztán a hírekben megjelenő kijelentésekre, illetve a mögöttük fellelhető lobbiérdekek miatt feje tetejére állítani egy ilyen fontosságú EU-s jogszabályt.
P.: Pontosan min szeretne változtatni az Európai Bizottság?
H.D.: A bizottsági javaslathoz nagyon sok módosítót nyújtottak be, amik miatt nehéz átlátni pontosan a kérdést, de az alapvető elgondolás szerint az elsődleges bioüzemanyagok arányát befagyasztanák a jelenlegi 5%-os szinten, míg a fennmaradó részt már valamilyen fejlettebb technológiát alkalmazó eljárással kellene előállítani. Szintén látszik a szándék arra is, hogy ez utóbbiakat valamilyen módon premizálják, tehát például egy adott típusú újgenerációs bioüzemanyagot többszörös szorzóval vegyenek figyelembe az elszámolásnál, aminek eredményeként kisebb mennyiségű biokomponens kerülne az üzemanyagokba. Ez azt jelenti, hogy valaki csinál valamilyen bioalapú hajtóanyagot valamiből, ami nem élelmiszernövény, és azt négyszeres szorzóval beszámítják. Ezzel egy Excel-táblában megoldották a globális felmelegedést, azonban az effektív szén-dioxid-megtakarítás érdemben nem változott.
A biodízel kérdése nem tartozik szorosan a szövetségünkhöz, de azt azért látjuk, hogy a módosítási szándék jelenleg ismert formája egyik napról a másikra "kikészítené" az európai szereplőket, mivel egyrészről nagyobb teret engedne az indonéz pálmaolaj importjának, másrészről pedig az imént említett szorzóknak betudhatóan senki sem lenne érdekelt az elsőgenerációs biodízelek gyártásában.
Nem utolsó sorban, a módosítás eredményeként senki sem építene már első generációs bioüzemanyag-gyárat Európában, és legalább ennyire meglepő lenne, ha ilyen szabályozási környezetben bárki érdemi pénzt fektetne egy második generációs üzembe, amikor azok a technológiák még csak az alapkutatásnál tartanak.
P.: Ennyire távol vannak még a nem élelmiszeripari alapanyagokhoz köthető bioüzemanyagok?
H.D.: Jelenleg még igen. Sok elgondolás, technológia van kiforróban, de ezek többnyire még csak egyetemek vagy a kutatóintézetek hétköznapjaiban léteznek. Folyamatosan lehet hallani újabb technológiai sikerekről, de fontos látni, hogy nagyon messze vagyunk még a kereskedelmileg is érett termékektől. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy önmagukban még az első generációs üzemanyagok sem versenyképesek jelenleg a kőolajalapúakkal.
Félreértés ne essék, az európai etanolgyártók sem úgy képzelik a jövőjüket, hogy örökre kukoricából fognak üzemanyagot készíteni. Ők is érdekeltek az újgenerációs eljárásokban, és aktívan segítik is a kutatásokat. Normál esetben azonban, ha egy új szektort akarok létrehozni, akkor ennek úgy kellene működnie, hogy először hagyom, hogy az új szereplők 10-15 év alatt fejlődjenek, megerősödjenek, és ezt követően saját maguk lépjenek át egy magasabb gyártási szintre. Ehelyett most azzal találkozunk, hogy alig 3 év után borítanánk mindent, és erőltetnénk egy olyan technológia alkalmazását, ami még nincsen, és a fejleszteni kívánt szektort sem hagytuk, hogy megerősödjön.
P.: A módosítás milyen hatással lenne a magyar etanolgyártásra?
H.D.: Azt kell hogy mondjam, hogy a javaslat egyértelműen hátrányosabban érinti a kelet-közép-európai országokat. Nyugat-Európában állami támogatásokkal már bőven kiépültek a kapacitások, míg a térségükben csak nemrég indultak el a nagyobb gyártelepítések. A tervezett lépés ebből a szempontból bizonyos szinten piacvédő akcióként is értékelhető a nyugat-európai szereplők szempontjából, ugyanis térségünk az adottságai, illetve az azóta fejlődő technológia által versenyképesebben képes az etanolgyártásra. Amennyiben a jelenleg ismertek szerint fogadnák el a javaslatot, akkor bizonyosan nem épülne több bioüzemanyag-gyár sem Magyarországon, sem a régió többi országában.
P.: Amennyiben az EU azt mondaná, hogy "bocsánat, tévedtünk, minden maradjon úgy, ahogy eddig volt", akkor épülhetne valami? Ebben a bizonytalan környezetben kivitelezhető lenne egy új gyáralapítás?
H.D.: A befektetői bizalom valóban megrendült, de a térségben a jó kukoricatermesztési adottságok miatt akkora a potenciál, hogy szerintem egy ilyen forgatókönyv esetén lenne új beruházás.
P.: Magyar szempontból tehát az lenne a legjobb, ha minden maradna változatlanul?
H.D.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a változatlan direktíva kielégítő lenne. Hazánknak kivételesen jó adottságai vannak az etanolgyártásra, így számunkra az lett volna a kedvező, ha az EU még emelt is volna a célszámokon. Jelentős exportőrré válhattunk volna a lengyelek és a románok mellett.
Ma Magyarországon kb. 1,1 millió hektár kukorica és 1 millió hektár búza termőterület van, a repcét kb. 250 ezer hektáron termesztik. Komoly fejlődési lehetőség mutatkozna a kukoricatermesztésben. Az elmúlt években a kukoricatermés átlagosan 7 millió körül alakult, de ez jellemzően 5 és 9 millió tonna között ingadozott. A belső fogyasztás ezzel szemben mindössze 3 millió tonna. Az ingadozás elsősorban a nem megfelelő művelésre vezethet ő vissza, főként az öntözés területén. Az etanolipar biztos felvevő piacként érdekeltté tudná tenni a gazdákat, hogy tegyék meg a szükséges beruházásokat a termésátlagok növelésére, és ezáltal a mezőgazdasági szektor is fejlődhetne.
A mi álláspontunk szerint évi 1 millió tonna bioetanolt gond nélkül lehetne gyártani Magyarországon, ehhez még kellene további egy vagy két etanolüzem. Tudom, hogy ilyenkor előjön a kisüzemek és a nagyüzemek problematikája. Sajnos mivel jelenleg a térségben a szabályozás semmilyen módon nem támogatja a kisüzemeket, és a jövedéki adó szabályozás sem kedvez az etanoliparnak, a gyártás csak nagyüzemi méretek mellett kivitelezhető üzletileg versenyképesen. Az Egyesült Államokban ez kevésbé kulcskérdés, hiszen van olyan állam, ahol nincs is adó az üzemanyagon, de az európai rendszerben és különösen nálunk az etanolgyártáshoz nagyon komoly szabályoknak kell megfelelni, ami ellehetetleníti a kisüzemi előállítást. De egyébként, ha azt vesszük alapul, hogy az etanolnak az olajiparral kell versenyeznie, akkor nem marad más megoldás, minthogy mind a termesztés, mind pedig a gyártás ipari méretekben történjen.
P.: Hogy látod, milyen irányba mozdulhat el a direktíva?
H.D.: Jelen esetben nagyon nehéz még csak megbecsülni is a végkimenetelt. Az látszik, hogy bizonyos lobbik nagyon hatékonyan dolgoztak, hiszen az Európai Bizottságnál sikerült elérni a módosítási javaslat megalkotását. Mi, és az európai ernyőszervezetünk mindent megtesz azért, hogy megmentse az európai bioüzemanyag-piacot. A leselkedő veszélyt egyébként egyre több ország ismeri fel, a magyar kormány mellett a régió többi országa is elkezdte hallatni a hangját a kérdésben, és Franciaországban is mintha kezdenék felismerni, hogy a direktíva megváltoztatásával ők is csak maguk alatt vágnák a fát. Patkó Gábor
