2014. február 4. - Fenntarthatatlan jóléti álmokat kergetünk
Cristian Claudiu baróti földrajztanárt a nemrégiben tartott Globalizációs felmelegedés című előadása után kértük meg, beszéljen arról, melyek a legnagyobb problémái a mai társadalomnak, azokra hogyan lehetne megoldást találni, ha egyáltalán van megoldás. Véleménye szerint ugyanis nem a globális felmelegedés az, ami miatt aggódnunk kellene.
– Ön szerint mitől kell leginkább tartanunk?
– Túlzottan foglalkozunk a globális felmelegedéssel, holott nem ez a világ jelenlegi legnagyobb problémája, a vészforgatókönyveknek nincs realitásuk. Sokkal égetőbb probléma például helyi szinten az erdők állapota: az erdős területek kiterjedése nem csökken, az erdők minőségével azonban gondjaink vannak. Az egész Kárpát-medencére jellemző, hogy gazdaságilag nem értékesíthetők az erdők. Másrészt az erdőre nemcsak úgy kellene gondolnunk, mint faanyagra, amit hasznosíthatunk magunknak, hanem szem előtt kellene tartanunk az élővilágot is: az ökoszisztémák fenntartása, megőrzése jelenleg nagyobb feladat, mint a globális felmelegedés.
– A népességgel mi a helyzet?
– Azt mondjuk, hogy fogyunk. Ha ezt a problémát gazdasági szemszögből közelítjük meg, rájövünk, hogy akár Erdővidéken is, népességtúltengésről beszélhetünk. Mert mit nevezünk túlnépesedésnek? Azt, amikor egy adott vidéken több ember van, mint amennyi a helyi erőforrásokból igényeinek megfelelően tudna élni.
– És mi lenne a teendőnk, hogy javítani tudjunk a helyzeten?
– Úgy Erdővidéken, mint általában mindenhol, az embereknek stratégiát kellene váltaniuk. Egyértelmű, hogy jelen igények mellett ennyi embernek nem tud megélhetést biztosítani a vidék, ezért az igényekből vagy vissza kell vennünk, vagy jobban ki kell használnunk a lehetőségeket, ami nem egyszerű feladat. Amúgy az egész világon ez a helyzet: mindenki azt akarja, hogy autója, háza, egyszóval boldog élete legyen, ám ez nem lehetséges. Ha a fenntarthatóságot tekintjük fontosnak, csak arra a következtetésre jutunk, hogy vissza kell vegyünk a fogyasztásból.
– Igen, de mindenki szeretne jól élni és boldog lenni…
– Az a baj, hogy boldogságunkat mindig a nyugati életszínvonal szintjéhez viszonyítjuk, ami nem fenntartható. A gazdasági válság elég nagy pofon volt az embereknek, és annak ellenére, hogy ez a pofon csattant, és kezdetben azért elgondolkodtunk a dolgokon, visszakerültünk ugyanoda, ahol voltunk, most meg ugyanazokat a hibákat megismételjük. A nyugati életszínvonal ára az emberek közötti hatalmas szakadék: azért, hogy ott valaki megengedhesse magának, hogy ezer eurót kiadjon mondjuk egy ruhadarabért, másutt 10 eurócentes órabérért kell dolgozzanak a munkások…
– Gondolkodik az emberiség a megoldásokon?
– Nincs ilyen, hogy emberiség, egyének döntenek, így békés úton soha nem jutunk el oda, hogy megoldjuk ezt a kérdést. Mindnyájan vissza kellene vegyünk az igényekből, ellenkező esetben marad az a játékszabály, ami eddig is volt, vagyis az erős mindig legyőzi a gyengébbet.
Böjte Ferenc