2014. július 28. - Mikor árvízről tudósítok, egyes ismerőseim első kérdése, hogy voltak-e erdőirtások a környéken.
Mert ha igen, akkor magukra vessenek az emberek. Igazuk is van, de most épp nincs. Azaz csak részben. Farkaslaka környékéről az erdőt nem ma vagy tegnap irtották ki, hanem régen. A nagyját legalábbis. Mert hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy most nem vágnak fejetlenül, az erdőirtások műholdas térképe is telis-teli van pirossal a környéken, de a nagy füves domboldalakért mégsem a mai embereket illeti a felelősség, hanem a nagyszüleiket, s azok nagyszüleit. Ez persze nem jelenti azt, hogy a maiak nem szabad elgondolkodjanak az árvizek üzenetén, vagy nem tehetik jóvá őseik hibáját. Ha van egy rakás füves terület, amit nem használnak ki, mert nincs annyi állat, akkor miért ne erdősítenék be egy részét? A fára is szükség lesz évtizedek múlva, hogy ne csak az árvízvédelemre gondoljunk. Jaj, csak itt van az a jó területalapú támogatás, a huszonegyedik század tizenkettedik csodája, melyet kis kaszálással fel lehet venni, s akkor kár a használatlan területeket hagyni felerdősödni? Hát, ez van, nincs mindenre egyértelmű válasz. Majd, ha eljutunk oda, hogy a környékbelieket jobban fogja izgatni az árvíztől való félelem, mint az, hogy a házuk még nagyobb és még narancssárgább legyen, akkor majd bizonyára kerülnek válaszok is a kérdésekre. Jobbak, rosszabbak, olcsóbbak, drágábbak, hitelesebbek vagy pénzlenyúlás-gyanúsabbak. Mindegy, a lényeg az, hogy a rettegésnek minél hamarabb vége legyen.