2016. október 29. - A bükkök szájhősök, a fűzek magányosak – mondja Peter Wohlleben, aki erdész, és egy új könyv szerzője, amiben azt állítja, hogy a fáknak van személyiségük, és a föld alatt, azon keresztül kommunikálnak.
Ezt hívja „woodwide web"-nek.
A fáknak vannak barátaik, érzik a magányt, sikoltanak a fájdalomtól, és ezt közlik is földalatti „woodwide web"-en keresztül. Néhány szerepük is van, mint például a szülők és a jó szomszédok. Mások jóval többet tesznek a homályban - ezek brutálisan terrorizálják a rivális fajokat. A fiatalok a kockáztatnak az „ivászattal” és a levélvesztés majd emlékeztető kemény leckéket ad a hibáikból. Ez egy kemény ütésekkel tarkított élet.
A fák úgynevezett „rejtett életéről” szóló könyv nem nyilvánvaló bestseller, de könnyen belátható a népszerűsége, hisz a német erdész, Peter Wohlleben állításai annyira antropomorfak. Természetesen, egy séta a parkban más érzés, amikor el tudod képzelni a gyökerek hálózatának pattogó, életerős csevegését lábad alatt. A felét sem tudjuk annak, hogy mi folyik a föld és a kéreg alatt, mire azt mondja: "Mi már évek óta, az elmúlt 100 évben úgy tekintünk a természetre, mint egy gépre."
Van egy lágy, érzékeny érintése a könyvnek – egy „jaj!"–, ahogy a fák letört ágairól, a levágott gyökerekről vagy éppen a leveleket rágó rovarokról ír – és arról is, hogy "az agyhoz hasonló folyamatok" zajlanak a fákban, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a hosszú élettartam alatt sok mindent megtanuljanak. Rámutatott arra, hogy a tudományos kutatások – az Aacheni Egyetemen, a Brit-Columbiai Egyetemen és a Max Planck Intézetben -, ezt állítják, és támasztják alá minden eleven leírásukban, de azt írják a természetvédők is, és elismerik, hogy még mindig sok az ismeretlen. „Nagyon nehéz kitalálni, hogy mit kommunikálnak a fák, amikor jól érzik magukat" – mondja.
Wohlleben – a nevét úgy fordíthatjuk: „jól élni" – gondolkodása sokat fejlődött az elmúlt évtizedben, miközben figyelte a nagy teljesítményű, de önző ősbükkös sikeres túlélési rendszerét a nyugat-németországi Eifel-hegységben.
„Engem leginkább az a dolog lepett meg, hogy a fák szociálisak. Egyik nap belebotlottam egy régi tuskóba, és láttam, hogy – bár 400 vagy 500 éves –, még mindig él, anélkül, hogy lenne zöld levele. Minden élőlénynek szüksége van a táplálkozásra. Az egyetlen magyarázat az volt, hogy a szomszéd fák a gyökereken keresztül támogatták a cukoroldattal.”
Megtudtam az erdésztől, hogy a fák versenytársak, küzdenek egymás ellen, a fényért, az élettérért, és láttam, hogy ez oda-vissza zajlik. A fák nagyon érdekeltek abban, hogy ennek a közösségnek minden tagja éljen.
A legfontosabb – állítja –, hogy ezek az úgynevezett „woodwide web” fák veszély esetén üzenetet, elektromos jeleket küldenek a gyökerek és az egész gombafonal hálózat segítségével („mint mi az idegrendszerrel"), a közelben álló többieknek, amikor támadás érte őket. Ugyanolyan módon táplálkoznak a sérült fák, táplálják azt a néhány csemetét (a "legkedvesebb gyermeket"), és korlátoznak másokat, hogy megtartsák a közösség erejét.
„Fák felismerhetik a gyökerekről, a „barátaikat”, akik családjukhoz tartoznak, ahol a csemetéik vannak. Aztán felismerik, azokat a fákat is, amelyeket nem látnak olyan szívesen. Vannak tuskók ezekben a régi bükkös rezervátumokban, amelyek ugyan korhadtak, de életben vannak, ám nyilvánvalóan nem érintkeznek a gyökerei támogató szomszédokkal. Így talán ők a remeték."
Ez úgy hangzik, akárcsak ő, hisz, a belga határ közelében, egy kis faluban, Hummelben él.
Azt írja a könyörtelen erdei etikettről – senki sem szereti az erőszakoskodót, aki kiszorít mindenkit, és elfoglalja az erőforrásokat. Amikor a fák megszegik a szabályokat, akkor a végén egy „részeg erdő" keletkezik. Azt írja: "az őserdők függőleges egyedekből állnak... Ilyen az, ahogy egy érett, jól növekvő lombhullató fa kinéz. Ez egy nyílegyenes törzs, szabályos, rendezett farostokkal."
Wohlleben elemzésében ez majdnem olyan, mintha a fáknak érzéseik és tulajdonságaik lennének.
„Azt gondoljuk a növényekről, hogy robotként követik a genetikai kódot. A növényeknek, fáknak mindig van választásuk, hogy mit tegyenek. A fák képesek dönteni, van emlékezetük, sőt különbözőek a tulajdonságaik. Vannak köztük talán jó fiúk és rossz fiúk. "
Tehát mi a jó, a rossz és a szomorú? Bükkösök és tölgyesek alkotják erdőket az utóbbi ezer évben, mert úgy viselkednek, mint a családok – fogalmaz. – Ezek a fák törzsi közösséget alkotnak („Ők genetikailag olyan távol állnak egymástól, mint te, és egy aranyhal"), és könyörtelenül védik a saját fajtájukat: „A bükkösök zaklatják az új fajokat, mint a tölgy, oly’ mértékben, hogy azokat gyengítik." A douglas fenyő és lucfenyő ugyanazon rokoni köteléken belül vannak.
A fűzek magányosak. "A magjaik messze repülnek más fákhoz, sok kilométerre. A fűzfák gyorsan nőnek, és nem élnek sokáig. Olyanok, mint Usain Bolt - mindig az elsők, de 100 év fölött már nem tudnak lélegezni többé, majd eltűnnek.”
A nyarak nem szociálisak, vagy a "nyír elnyomja a más fákat, így több teret biztosít a koronájának. Ez nem hangzik túl szépen, de azt hiszem, a nyírnek nincs más választása, mert ez az, amit a gének diktálnak." A városi fák, – mint az utcagyerekek – elszigeteltek és küzdenek az erős gyökerek esélye nélkül.
Wohlleben (52), állami erdészként dolgozott, a fákat fűrészárunak tekintette, majd futni kezdett a túlélő tréningek és a gerendaház túrák után. 2006 óta a közösség nevében kezeli az erdőt, tiltja gépeket és temetkezési parcellákat árul fákkal, mint élő sírkövekkel. A könyve tavaly bestseller lett Németországban, nagyobb siker volt, mint a pápa és a korábbi kancellár, Helmut Schmidt visszaemlékezései. Közérthető, beszédes stílusával sikert aratott egy televíziós beszélgető-műsorban, de nem akar olyannak látszani, mint aki a fákkal suttog, és azt mondta a Frankfurter Allgemeine újságírójának: „Nem ölelem a fákat, és nem beszélek velük."
Úgy beszél a faanyagról, mint a „fa csontjáról", és tüzelőként égeti az erdőben álló otthonában, melyet a feleségével, Miriammal oszt meg, ahol saját zöldséget, kukoricát termesztenek, és lovakat, kecskéket tartanak. Amikor Skype-on keresztül beszélünk,15 percenként megszakít egy régi német tölgyfaóra hangos harangjátéka. ("Vettem az eBay-en. Egy angol vidéki házban volt, több mint 100 éves.")
A természet világáról elismerően, csodálatos nyugalommal, de szentimentalizmus nélkül beszél. „A kérdés számomra az, hogy nem kellene használni minden élőlényt, ám hogyan kellene bánni velük?" Azt akarja, hogy vágják ki a fákat a fogyasztáshoz, és a többi fában pedig örömét leli – úgy beszél róluk őket, mint „növényi elefántok"-ról.
Már elvesztettük a kapcsolatot a természettel? – kérdem. "Nem, nem hiszem. Talán van egy kis távolság, mert a tudósok az elmúlt 200 évben azt tanították nekünk, hogy a természet lélek nélkül működik. "
Tim Lusher