2018/01/12 - A közelmúltban elkeseredett erdészek és faipari dolgozók demonstráltak a Kárpátaljai Megyei Tanács épülete előtt.
A „zöldkalaposok” és benzinfűrészes munkatársaik ugyanis komolyan sérelmezték, hogy bizonyos érdekcsoportok úgy döntöttek: át kell szervezni az ukrán erdőgazdaság teljes vertikumát, mivel az ágazat nem eléggé produktív. Ráadásul a folyamatosan hangoztatott decentralizációs törekvéseket is furán értelmezték a törvénytervezet előkészítői, de vajon hogyan látja az ukrán erdőgazdálkodást belülről és kívülről fenyegető veszélyeket egy kárpátaljai erdőmérnök.
Ági László, a Nagyszőlősi Járási Állami Erdőgazdaság sok vihart látott igazgatója ecsetelte a Kárpáti Igaz Szónak a kialakult helyzetet.
– Az egész egy bő két hónappal ezelőtti minisztertanácsi rendelettel kezdődött – mesélte az ugocsai főerdész –, mely lehetővé tette volna az erdők koncessziós hasznosítását. Ez pedig úgy nézett ki, hogy úgymond szétbontják az erdőgazdálkodás ellenőrző-felügyelő jogkörét és a gazdasági hasznosítás hatáskörét. Első látásra ezzel nem lett volna gond, viszont a gazdasági hasznosítást az illetékesek úgy képzelték el, hogy egy kijevi vállalat kap monopóliumot az erdészeti termékek piaci értékesítésére.
– Nem mond ez egy kissé ellent a minden fórumon hangoztatott decentralizációs törekvéseknek?
– Nemcsak a decentralizációnak, de az alapvető piacgazdasági szabályoknak is ellentmond a törekvés, hiszen ki látott olyat, hogy „fentről” egy kijevi bejegyzésű vállalat igazgatótanácsából kezdjék el meghatározni azt, hogy a lembergi vagy kárpátaljai erdőgazdaságok milyen kereskedelmi tevékenységet folytathatnak, kinek és főképp milyen áron értékesíthetik a kitermelt faanyagot. Az ukrajnai erdésztársadalom persze egy emberként fellázadt a tervezet ellen és ennek az ukrán gazdasági szaktárca miniszterhelyettese, Nefjodov Makszim látta kárát. Az egész erdőgazdasági reform ugyanis az ő ötlete volt, ám a teljes országra kiterjedő tiltakozóhullámot látva Petro Porosenko elnök leállította a megvalósítását. Mi több, november 16-án a rendelet, majd később a „reformer” is eltűnt a színről. November 21-én pedig megszületett a 381-es elnöki rendelet, mely utasítja a Miniszteri Kabinetet, hogy az több önállóságot biztosítson az állami erdőgazdaságoknak.
– Az ukrán társadalomban ritkán tapasztalni olyan egyetértést, ahogy az erdészek reagáltak, hiszen minden szférában vannak az utasításokat gondolkodás nélkül teljesítő „fejbólintójánosok”. Miért ilyen összetartó ez a szakma?
– Tetszik, nem tetszik, el kell fogadni, hogy az erdőgazdaság az a népgazdasági ágazat, mely Ukrajnában strukturálisan a cári idők óta változatlan. Ez az egyetlen olyan hivatás – noha az erdő tulajdonjoga a századok során többször változott –, amit nem tudtak elrontani se a kommunisták, se a vadkapitalisták, se a „reformerek”. A dolog magyarázata szerintem abban keresendő, hogy míg egy profitorientált vállalat egy naptári évre tervez, a kormányzatok és pártok meg négyéves ciklusban gondolkodnak, addig az erdész 80-120 években számol, hiszen gazdaságilag jelentős fafajaink ennyi idő alatt érik el a vágásérettséget.
Az országszerte szervezett békés akciónkkal – Ukrajna valamennyi megyei tanácsa előtt demonstráltak az erdészek – arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy elismerjük, nem vagyunk hibátlanok. Igaz, lehetne effektívebben dolgozni, gazdasági agilitásunk nem versenyezhet a vállalkozói szférával, de az effektivitást nem szabad összekeverni a rablógazdálkodással. Mára az erdészet az egyetlen olyan állami cég, amely nem igényel dotációt, mi több, hozzá tud járulni az ország költségvetéséhez és ez ma Ukrajnában nem elhanyagolandó.
– Hogyan álltak a kezdeményezésükhöz a helyi politikusok?
– Alapvetően pozitívan. Ugocsában mind a járási adminisztráció, mind a járási tanács mellénk állt. Külön köszönettel tartozunk Hennagyij Moszkal kormányzónak, aki az első perctől kezdve hallgatott a józan ész szavára, és szembe mert menni a kijevi törekvésekkel. Legtöbbet pedig az erdőgazdaságok szakszervezetei tettek az ügy érdekében. Pillanatok alatt meg tudták szervezni a tiltakozó akciókat és ez jelzésértékű a döntéshozók számára. Ráadásul az erdőgazdálkodáshoz szervesen kapcsolódó iparágak, a famegmunkáló és bútorgyártó ágazatok dolgozói, valamint a lembergi erdőgazdálkodási egyetem tudományos munkatársai is mellénk álltak.
Végezetül szeretném aláhúzni, hogy az erdészek semmi mást nem akarnak, mint tenni a dolgukat, ahogy teszik lassan 200 esztendeje. Ugyanakkor észérvekkel és szárazon tartott puskaporral is hajlandóak vagyunk megvédeni ezt az ágazatot a felelőtlenül kísérletezgető társadalmi reformerektől.
Matúz István