2020. január 11. - Bánó István (1917-1995) erdőmérnök a hazai erdészeti kutatás kiemelkedő személyisége volt, fenyőnemesítéssel kapcsolatos kutatómunkáját a Kámoni Arborétumban végezte.
Az elsők között ismerte fel, hogy a fenyőtermesztés egyik kulcskérdése a jó minőségű és jó származású szaporítóanyag ellátás, a nemesítési lehetőségek gyakorlati hasznosítása.
1951-ben megszervezte a Szombathely-Kámoni Erdőgondnokságot. 1953-tól részt vett az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) munkájában. A II. világháborút követően az állami tulajdonba került Kámoni Arborétum megmaradt élőfa gyűjteményét mentette meg. 1975-ös nyugdíjazásáig az arborétum igazgatójaként annak területét 4 hektárról 27 hektárra növelte. A területi gyarapodást elsősorban a fenyőmag-termesztési kísérletek tették szükségessé. Szépen kiegészítette a Saághy-család egykori kastélyának 19. század második felében kialakított parkját, ami a mai napig az arborétum magjának tekinthető. A gyűjteményes kert 1958-ban nyílt meg a látogatók előtt, amit Európa-szerte ismert nemesítési kutatóhellyé fejlesztett. A Kámoni Arborétum igyekszik szellemi örökségét ápolni, a 2010-11-es átalakításnak köszönhetően Magyarország egyik leggazdagabb fás szárú gyűjteményévé vált, a közel 3500 féle fás szárú növénnyel. Fő profiljaként ma is a fenyők gyűjtését tartja legfontosabb feladatának.
Bánó István kiemelkedő személyiségének, munkájának köszönhetően több hazai arborétum jött létre (Agostyán, Budafapuszta) vagy újult meg (Jeli, Sárvár). Erdőmérnökként, dendrológusként fő kutatási területe a fenyőnemesítés volt. Az arborétumban kialakított kutatási területen, a plantázson, erdei fenyőket (Pinus sylvestris) nemesített. A II. világháború után az általános fahiány leküzdésére a gyorsan növő fafajok termesztésében látták a megoldást. Akkoriban sok országban akartak erdei fenyőt telepíteni, a megnövekedett szaporítóanyag szükséglet miatt Bánó István olyan fajtát nemesített, ami már 2 éven belül tobozt hozott és magot érlelt.
Erdészeti célú kutatásai során sok fenyőt nemesített, közülük több ma is köztermesztésben szerepel. Az általa létesített üzemi fenyőplantázsok évtizedek óta biztos alapjai a minőségi magellátásnak. Az egzóták hazai szerepének felismerése és fatermesztési jelentőségének bizonyítása nagyrészt az ő érdeme, pinétumaiban (egzótaparcellák) folyamatosan mutatta be a termesztésre kijelölt fajták széles körét. A plantázs ma már egy erdei fenyő klónarchívum, legfőbb funkciója a génmegőrzés. Fanemesítési kutatómunkája mellett az arborétum jellegzetes tó- és csatornarendszerének kialakítását is neki köszönhetjük.
Sajnos napjainkban a tűlevelűek térvesztésének lehetünk szemtanúi. Amíg 25 évvel korábban még az erdőterületek 14%-át alkották a luc-, az ezüst-, az erdei és egyéb fenyők, addig ma már csak a területek egy tizedén találhatók meg, pedig az erdőterületek összességében növekedtek. A klímaváltozásból fakadó visszaszorulás legnagyobb kárvallottja a fekete fenyő (Pinus nigra), az állomány csupán 30%-a számít egészségesnek. A Nyugat-Dunántúlon őshonos, jobb alkalmazkodó képességű erdei fenyőnek is mindössze 27%-a tünetmentes. A rendkívül forró, csapadékszegény nyarak miatt a növények levélzete elhal, a fák kiszáradnak. Ezen kívül a fenyőpusztulások tünetegyüttesének fő okai a különböző gombabetegségek és a rovarkártevők.
Bánó Istvánt a kor viszonyaira jellemzően evangélikus vallása és a rendszerrel szemben tanúsított ellenállása miatt nem engedték doktorálni, vitathatatlan szaktekintélyét a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjaként őrizte. Az arborétumi munkája során ismerkedett meg a rododendronnal, ami később hobbijává vált. Másik szenvedélyének a kaktusz számított, ő alapította és vezette a Kámoni Kaktusz Klubot (KKK), a tagokkal közösen hatalmas kaktuszgyűjteményt hoztak létre.
Saját rododendron gyűjteményét az 1980-as évek elején kezdte el kialakítani a Kőszegi-hegység lábánál elterülő kiszsidányi hétvégi házának kertjében. A helyszínválasztásban a személyes indítékán (nagynénje itt volt tanító) kívül a talaj pH-értéke vezérelte. Az átlagban 4,5 pH-értékű talaj rendkívül kedvező a rododendron számára. A meszes talajt a növény nem tolerálja, kevés számú hibridtől eltekintve. Bánó István számára népes családja miatt a rododendron szaporítás és termesztés később fokozatosan keresetkiegészítő jövedelemforrássá vált. A munkában hat gyermeke és egész családja részt vett. A rododendront generatív módon, magvetés útján szaporította, a pikírozott magoncokat nagy tételben a Szombathelyi Kertépítő Vállalatnak, a PRENOR jogelődjének adta el.
A kidolgozott termesztéstechnológiát gyerekei is megtanulták. Később legidősebb, Ferenc nevű fia faiskolát alapított, igaz ma már rododendront nem termelnek. István nevű fia a szelestei arborétum igazgatójaként vonult nyugdíjba. A rododendron szaporítást unokája, Bánó Mátyás folytatja a családból. Róla és a Kiszsidányi Rhododendron Kertről egy következő cikkben számolunk be. Söjtöri Andor