2020. október 18. - Első pillantásra látszólag kopárnak látszanak, de a Száhel-övezet és a Szahara sivatagának területein a részletes műholdképek és a számítógépes modellek más képet mutatnak.
A kutatók szerint valójában mintegy 1,8 milliárd fa tarkítja a vidéket.
A NASA kutatóinak felmérése olyan adatokat szolgáltatott, amelyek segíthetnek az erdőirtás elleni küzdelem irányításában és a szén-dioxid-tárolás pontosabb mérésében. Összesen 1,3 millió négyzetkilométer területet vizsgáltak át, és több mint 11 000 képet elemeztek.
Nagyon meglepődtünk, hogy ilyen sok fa nő a Szahara sivatagában– mondta Martin Brandt, a Koppenhágai Egyetem földrajz tanszékének professzora, a Nature szaklapban publikált tanulmány vezető szerző az AFP-nek, amiről a ScienceAlert online tudományos portál számolt be. – Természetesen vannak a hatalmas területek fák nélkül, de akadnak olyan részek is, ahol nagy a fasűrűség, sőt a homokos dűnék között is találhatunk megbújva itt-ott fákat.
Jesse Meyer, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának programozója szerint az ilyen adatok a megőrzés, a helyreállítás, valamint az éghajlatváltozás hatásainak méréséhez kiemelt fontosságúnak számítanak.
Azt azonban a szakemberek kiemelték, hogy egy-két vagy tíz év múlva meg kell ismételni a tanulmányt annak kiderítésére, hogy az erdőirtás csökkentésére irányuló erőfeszítések hatékonyak voltak-e vagy sem.
A fák, illetve a növényzet beazonosítása és megszámlálása azonban nem volt egyszerű feladat.
A nagyobb „növekedési csomópontok„ viszonylag egyértelműen jelentek meg a műholdas képeken még kis felbontás mellett is, ám ahol jobban elterülnek, ott a műholdas képek is nehezen tudták megmutatni azokat.
Brandt és csapata olyan megoldással állt elő, amely a műholdas képeket nagy felbontásban készítette, amihez egy olyan számítógépes programot kapcsolt, ami lényegében elvégezte a munkát helyettük. De ez nem azt jelentette, hogy csak hátradőlhettek és várták az eredményeket.
A feladat elvégzéséhez a tudósok ugyanis egyenként közel 90 000 fát számláltak és címkéztek meg, ami egy évbe telt. Ezután meghatározták az úgynevezett „megőrzési alapvonalakat”, amivel néhány óra alatt kiszámítható eredményeket kaptak.