Vajon Castro a nép atyjaként, kegyetlen diktátorként, vagy esetleg neves természetvédőként vonul majd be a történelembe?
Az elmúlt évtizedek során a karibi szigetország a szigorú természetvédelmi szabályozások és a kitűnő szakembergárda révén a térség ökológiai szempontból kiemelkedően gazdag országává vált, érintetlen erdőkkel és fajgazdag vizes élőhelyekkel.
Élénk találgatásokat és politikai bizonytalanságot idézett elő Fidel Castro múlt heti bejelentése, amikor egészségi állapotára hivatkozva ideiglenesen átadta a hatalmat öccsének, Raul Castrónak. Tovább szaporodnak, és egyre ellentmondásosabbá válnak a Castro-éráról szóló értékelések is: diktátor vagy a nép atyja a nyolcvanéves vezér?
Amiben viszont a szakértők egyetértenek: Castro egyik legnagyobb eredménye következetes természetvédelmi politikája. Annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy Kuba gazdasági szempontból igencsak rossz helyzetben van, a Karib-térség leggazdagabb biodiverzitású területét tudhatja magáénak: érintetlen erdők, fajgazdag vizes élőhelyek és zavartalan szigetvilág jellemzi az országot.
Az ország több mint húsz százalékát borítja erdő
Kuba számos nemzetközi természetvédelmi egyezményhez csatlakozott, jelenleg az ország több mint húsz százaléka természetvédelmi oltalom alatt áll. A szigetország vizes élőhelyei megmenekültek a szennyező anyagok káros hatásától, amelyek más országok hasonló területein már hatalmas pusztítást végeztek.
Castro 1959-es hatalomra jutásától a fakitermelés jelentős mértékben lelassult. Ennek következtében az ország területének jelenleg 21 százalékát borítja erdő, a korábbi 14 százalékkal szemben.
A fő szigetet körülvevő több mint négyezer kis sziget és zátony part menti és belső területei kitűnő menedékhelyül szolgálnak számos veszélyeztetett faj képviselői számára: mintegy 750 hal- és 3000 egyéb fajt tartanak számon.
„Mivel a tengerparti turizmus még nem annyira felfutott, a szigetvilág egyelőre megmenekült egy, a floridaihoz hasonló pusztulástól” – nyilatkozta Jennifer Gebelein, a miami Nemzetközi Egyetem (International University) kutatója az amerikai National Geographic honlapjának.
A 600 ezer hektár kiterjedésű Ciénaga de Zapata Bioszféra Rezervátum az ország legnagyobb természetvédelmi oltalom alatt álló területe. 1971 óta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó, nemzetközileg is védett vizes élőhelyek sorát gyarapítja. A fajgazdagság, ezen belül is az endemikus fajok száma igen nagy, különösen Kelet-Kubában. A szigetországban előforduló növények és állatok több mint fele, ezen belül a hüllők és kétéltűek több mint nyolcvan százaléka endemikus.
Az endemikus madarak közül említést érdemel a trogonfélékhez tartozó Priotelus temnurus, a todifélékhez tartozó tarka todi (Todus multicolor) és a bagolyfélékhez tartozó Glaucidium siju. Itt él a világ legkisebb madara, a kubai méhkolibri (Mellisuga helenae). Ezenkívül számos, visszaszorulóban lévő észak-amerikai vonuló madárfaj is itt tölti az év jelentős részét.
Kuba azon két ország egyike, ahol a mintegy harminc centiméter nagyságú kubai patkányvakond (Solenodon Cubanus) előfordul. Ugyanakkor a szigetország az óriásgyíkok, krokodilok és teknősök hazája is.
Világelső az ökológiai kutatás terén
A kubai zöld mozgalom egyik vezéregyénisége Guillermo García Frías, aki már a forradalom idején is vezető szerepet töltött be. A Castróhoz közel álló természetbarátnak komoly hatása volt az egész generáció politikai és tudományos körének ”zöldülésére”.
„Kuba világviszonylatban vezető helyen áll a biológiai és ökológiai kutatások terén. A több ezer jól képzett szakember az ország tíz egyetemén és számos kutatóintézetében dolgozik” – jegyezte meg Mary Pearl, a New Yorki Wildlife Trust elnöke.
A havannai egyetem diákjainak (bármely szakon) lehetőségük van arra, hogy rövid ideig egy szegény halászfaluban élve részt vegyenek tengeriteknős-védelmi munkálatokban. Így számos, ma már politikai és gazdasági vezető funkcióban lévő egykori diák élesben tapasztalhatta meg a szegénység és a természetvédelem problémáját.
Szegény gazdagok
Sokan úgy vélik, hogy Kuba ökológiai gazdagságában nem annyira a politika, hanem főleg az ország gazdasági elmaradottsága és elszigeteltsége játszott jelentős szerepet, hiszen így elkerülhette a globalizáció „áldásos” hatásait.
A Szovjetunió – mint legfontosabb támogató – összeomlása után számos ipari és mezőgazdasági üzem tönkrement, az ország arra kényszerült, hogy a saját erőforrásaiból éljen. Az önellátás főleg szelíd technológiájú és alacsony energiaigényű kisgazdálkodáson alapul. A halászflotta nagy részét is felszámolták, mivel nem tudták fenntartani. Szakértők szerint Castro hatalomból való eltűnése után a turizmus robbanásszerű növekedése és a külföldi befektetők megjelenése várható, melynek hatására valószínűleg eltűnik a szinte érintetlen kubai táj.
„Kuba környezeti teljesítménye nem tulajdonítható pusztán a gazdaság elmaradottságnak. Ha ez igaz lenne, a közeli Haitinak is hasonló ökológiai paradicsomnak kellene lennie, ezzel szemben viszont a térség ökológiai szempontból legszegényebb, legsivárabb országa – állítja Jim Barborak, a Conservation International szakértője. – A stabil népességszám, az átlátható föld-haszonbérleti rendszer, a nagyszámú, jól képzett természetvédelmi szakembergárda, valamint a törvények és előírások viszonylag szigorú betartatása is komoly szerepet játszik ebben.”
Mi lesz Castro után?
A fentiek fényében komoly kérdésként merül fel, hogy egy demokratikus rendszer kiépülése milyen változásokat hoz majd a természetvédelem szempontjából? Számos szakember attól tart, hogy túl nagy nyomás nehezedik majd az országra a fejlesztés terén, ami várhatóan a környezet rovására megy.
„Kormányváltás esetén kalandorok bukkannak majd fel az erdőgazdálkodásban. Ipari vállalatok hada jelenik meg, hogy megszerezzék az ásvány- és kőolajkészleteket. Az őshonos állatok és növények nagy számban az illegális nemzetközi kereskedelmi piacokon végzik. A turizmus és az ingatlanpiac robbanásszerű növekedése a partvidéket rövid idő alatt ízléstelen sivataggá változtathatja” – véli Barborak.
„Ha az új kormány nem áll elő elég gyorsan egy hathatós környezet- és természetvédelmi politikával és szabályozással, a kizsákmányolás egy olyan új példájának lehetünk majd szemtanúi, amely ennek a szinte érintetlen karibi területnek a végét vetíti előre.”