2021. március 15. - Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc döntő hatással volt a selmeci Akadémiára is.
Az intézmény a független magyar kormány Pénzügyminisztériuma (Kossuth Lajos pénzügyminiszter), majd a Vallás- és közoktatási minisztérium (Eötvös József kultuszminiszter) felügyelete alá került. Mindezzel együtt járt a magyar oktatási nyelv bevezetése, és az, hogy ösztöndíjat csak a magyar hallgatóknak fizettek.
A forradalom kitörése után a magyar és a többi nemzetiségű hallgatók közötti viszony megromlott (ekkor a háromszáz hallgatónak a fele volt magyarországi illetőségű, 20–20%-uk osztrák, illetve cseh, a többi lengyel, olasz és más nemzetiségű volt). Az épületre magyar zászlót tűztek, szeptemberben pedig az akadémiai professzorok magyar alkotmányos esküt tettek (Adriány, Bachmann, Doppler és Pettko, Schwarz azonban nem). Az oktatás októberben megkezdődött ugyan 116 hallgató részére, de a zavaros felvidéki állapotok miatt az oktatás is meglehetősen hektikus állapotokat mutatott. A hallgatók részt vettek a hadi műveletekben is, emiatt december 17-én hivatalosan is beszüntették az oktatást. Ezt követően, 1849 elején, Selmecbányát elfoglalták a császári csapatok, és február elején újraindították az oktatást, de a katonai vezetés megbízhatatlannak tartván az immár csupán 64 fős hallgatóságot, ismét bezáratták az intézményt. Áprilisban felszabadult a selmeci terület, de az oktatás ekkor sem indulhatott újra, mert mindössze hét hallgató volt Selmecbányán. Ők viszont – Bruimann Vilmos tanársegéd vezetésével – részt vettek a nemesfémkészlet biztonságos helyre való szállításában: az orosz csapatok gyűrűjén át juttatták el a körmöci pénzverde teljes készletét Pestre.
A kormányzat a forradalmi helyzetben is figyelemmel kísérte az Akadémia sorsát, sőt Eötvös József még 1848 júliusában javaslatot kért az Akadémia igazgatójától, Ritterstein Ágost bárótól, a képzés továbbfejlesztésére. A megvalósításra ugyan nem került sor, de mindenképpen figyelemre méltó a javaslat korszerű szellemisége. A javaslat egy egységes műegyetemi képzést vázolt fel, miszerint a felsőfokú képzést megelőzné egy „mű-tanoda” (Realschule), ahol előkészítenék az ifjakat a felsőfokú továbbtanulásra, illetve középszintű szakembereket és szakmunkásokat képezne. A felsőfokú képzés („mű-egyetem”, Polytechnikum) két éven át általános műszaki-természettudományos képzést adna, és erre épülhetnének a szakmai specifikációt nyújtó három évfolyamos „szakiskolák” (Fachschule), így például a bánya- és kohómérnökképző intézet is.
A levert szabadságharc után
A szabadságharcot követő megtorlás komoly veszteségeket okozott nemcsak az Akadémiának, de az egész magyar bánya-kohómérnöki társadalomnak. Gábel Mátyás selmeci bányamérnököt kivégezték, többen börtönbe kerültek (Bolla Mátyás, Leithner Antal, Szlávy József, Zsigmondy Vilmos és mások), még többen külföldre menekültek (Fuchs Vilmos, Debreczeni Márton, Jendrassik Miksa, Péch Antal stb.). Az Akadémia igazgatóját, Ritterstein Ágostot kétévnyi raboskodás után megfosztották állásától, Adriány Jánost és Lázár Jakabot felfüggesztették, Christian Doppler pedig inkább Prágába költözött.
Az Akadémia ismét bécsi irányítású lett, az oktatást azonban újra kellett indítani. Ez a feladat Pettko János és Bachmann József professzorokra és Bruimann Vilmos tanársegéd vállára hárult. Munkásságuk nyomán megfelelő szakembereket sikerült találniuk az professzori karba. Visszahívták Dopplert a Matematikai-fizikai tanszék élére, utóda Karl Jenny volt. A Kohászati–kémiai tanszék vezetője Bachmann József volt, utóda pedig Václav Mrazek lett, az ásványtan–földtan oktatója Pettko János volt.