2021. november 22. - A COP26 több jelentős bejelentést is tartalmazott az erdőkkel kapcsolatban, köztük a Glasgow-i vezetők nyilatkozatát az erdőkről és a földhasználatról, amelyet 133 országvezető írt alá, akik kötelezettséget vállaltak arra, hogy megállítják az erdőpusztulást és a talajromlást.
Alison Hoare, a Chatham House Környezetvédelmi és Társadalmi Program tudományos főmunkatársa azt mondja: „A történelem azt sugallja, hogy az ilyen kötelezettségvállalásokat nagyon könnyű megtenni, de sokkal nehezebb teljesíteni.” Hoare felvázol néhány kritikus lépést, amelyeket a vezetőknek meg kell tenniük annak biztosítására, hogy a Glasgow-i Nyilatkozat ne legyen egy újabb üres ígéret.
(Ez a bejegyzés egy kommentár. A kifejtett nézetek a szerző nézetei, nem feltétlenül Mongabayé.)
A glasgow-i konferencián rengeteg bejelentést tettek az erdőkkel kapcsolatban. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Glasgow-i vezetők erdőkről és földhasználatról szóló nyilatkozata volt, amelyet 133 világvezető írt alá, akik kötelezettséget vállaltak arra, hogy megállítják az erdőpusztulást és a talajromlást. A történelem azt sugallja, hogy az ilyen kötelezettségeket nagyon könnyű megtenni, de sokkal nehezebb teljesíteni. Hasonló ígéretet tettek 2014-ben, a New York-i Erdők Nyilatkozata alapján, ennek ellenére a világ számos részén felgyorsult az erdőirtás. Vannak azonban okok az optimizmusra, hogy a glasgow-i kötelezettségvállalások jobbak lehetnek. Az egyik a kötelezettségvállalások széles köre – ezek magukban foglalják a finanszírozást, az őslakos népek és helyi közösségek földbirtok- és erdőjogait, valamint a kereskedelempolitikát –, valamint a csatlakozott országok köre. Az erdőirtás leküzdése sokoldalú és nemzetközi erőfeszítést igényel. Mégis, a feladat mérete óriási; kilenc év nem sok idő az erdőpusztulás és a talajpusztulás megállításához. Az ilyen kötelezettségeket vállaló vezetőknek szembe kell nézniük a megrögzött gazdasági érdekekkel – saját kormányukon, valamint az üzleti és befektetői közösségen belül, és megoldást kell találniuk a szegénység és az élelmiszer-ellátás bizonytalanságai sürgős problémáinak kezelésére a világ nagyon sok részén.
Ez utóbbi pontot az indonéz környezetvédelmi miniszter vetette fel, aki megjegyezte, hogy „nem helyénvaló és igazságtalan” lenne, ha a fogadalmat úgy értelmeznék, hogy az az erdőirtások nullára csökkentésére vonatkozik, valamint, hogy az erdőirtási ígéretek nem állhatnak a fejlődés útjában. Valójában a Globális megállapodás értelmezésre nyitva áll – és részben ez a bizonytalanság tette lehetővé, hogy oly sok ország csatlakozzon. Így nincs tisztázva, hogy mit értünk az erdőpusztulás és a talajpusztulás alatt, hogy nettó vagy nulla erdőpusztulás a cél, milyen típusú erdőkre utalunk (akár természetes erdőkre, akár ültetvényekre is), és hogy az erdőpusztulás is a kötelezettségvállalás részét képezi akár az erdőirtás, akár a talajromlás részeként.
A kötelezettségvállalások értelmezése óriási hatással lesz azok eredményeire, mind a bolygó, mind az emberek számára. A különböző országokban azonban eltérő megközelítésekre és megoldásokra lesz szükség. Ezért sokkal fontosabb, mint a különféle ígéretek alatti vita, annak biztosítása, hogy azok a folyamatok és mechanizmusok, amelyek révén az országok döntenek a továbblépésről, átfogóak és igazságosak legyenek. Amint az országok e kötelezettség-vállalások végrehajtására törekednek – függetlenül attól, hogyan értelmezik őket – nehéz döntéseket kell hozni. A nagy biodiverzitású természetes erdők védelmének szükségessége elengedhetetlen, valamint a vidéki lakosság számára biztonságos és tartós megélhetési lehetőségek megteremtése.
A jövőben az erdőkre nehezedő nyomás is növekedni fog, mivel a természeti erőforrások – fa, mezőgazdaság és ásványi anyagok – iránti kereslet nő. Ironikus módon a zöld technológiák nagyobb mértékű alkalmazása valószínűleg növeli az ásványok iránti keresletet, amelyek közül sokat erdőterületeken bányásznak. Hogy visszatérjünk Indonéziába, az ország glasgow-i erdőkötelezettsége melletti döntését potenciális „kockázatként” írták le az ország elektromos akkumulátor-ellátási láncaira, ha a nikkelbányászokra „fokozott nyomás” nehezedik az erdőirtás megállítása érdekében. Az inkluzív döntéshozatali folyamatok kialakítása kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy megtaláljuk a módját ezen versengő igények összeegyeztetésének, mégpedig úgy, hogy ez ne növelje az egyenlőtlenséget és a társadalmi konfliktusokat. Ilyen folyamatokra szükség lesz mind az országok között, mind pedig – ami ugyanilyen fontos – az országokon belüli különböző érdekcsoportok között. Az országok közötti együttműködés szükségességét hangsúlyozták a Glasgow-ban tett ígéretek, a kormányok pedig különféle kötelezettséget vállaltak az „együttműködés” és a „nyitott és befogadó” párbeszéd mellett. Ez pozitív, de ahhoz, hogy ez valósággá váljon, ennek az együttműködésnek lényeges szempontja lesz az ígért finanszírozás eljuttatása a fejlett országbeli partnerek által – a pénzügyekkel kapcsolatos bejelentések többsége csak „szándék”, és ehhez az illető kormányok jóváhagyása szükséges.
Országos szinten elengedhetetlen lesz annak biztosítása, hogy a döntéshozatalt ne a politikai és gazdasági hatalommal rendelkezők érdekei uralják; azt az érvet, hogy az erdők állnak a fejlődés útjában, túl gyakran hangoztatják azok, akik nem a vidéki szegényeket képviselik. Ennek elősegítése érdekében az inkluzív megközelítéseket be kell építeni a politikákba és a törvényekbe. Emellett számos országban szükség lesz az erdőket felügyelő intézmények reformjára és kapacitásának megerősítésére. Ez mind a kormányzati intézmények számára fontos – hogy képesek legyenek inkluzív folyamatokat megvalósítani –, mind pedig a civil társadalom számára, hogy ezekben hatékonyan tudjanak részt venni. Az EU-nak a trópusi erdőkkel rendelkező országokban az illegális fakitermelés elleni küzdelemre irányuló, az elmúlt néhány évtizedben alkalmazott megközelítése értékes leckéket kínál arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezt elérni. Európa megközelítésének kulcsfontosságú eleme volt, hogy kereskedelmi megállapodásokat – az úgynevezett önkéntes partnerségi megállapodásokat – kössön a partnerországokkal a legális fa kereskedelmének támogatása érdekében. A többszereplős folyamatokat ezek kritikus elemeként hozták létre, amely megközelítés számos partnerországban, köztük Indonéziában is elősegítette a befogadóbb erdőgazdálkodásra való átállást.
Ez az elmozdulás több részvételen alapuló politikai döntéshozatalt és a civil társadalom bevonását eredményezte az erdők megfigyelésébe, és jelentősen javult a kormányzati elszámoltathatóság és a döntéshozatal. Bár a kihívás nagysága ijesztő, fontos, hogy a Glasgow-ban vállalt kötelezettségeket végrehajtsák. Ha az erdőpusztulás megállítására vonatkozó ígéretet sikeresen végrehajtanák, az több mint hatodával járulna hozzá az ÜHG-kibocsátás csökkenéséhez, amely ahhoz szükséges, hogy a világ 1,5 fokon belül maradjon a felmelegedés során. Ezért elengedhetetlen, hogy azok, akik aláírták ezeket az erdőkkel kapcsolatos kötelezettségvállalásokat, átlássák azokat; erős és jövőbelátó vezetésre lesz szükség. Alison Hoare