Fotó: Csatlós Norbert
2023. június 10. - Manapság a hűség kezd kiveszni az emberek jellemtárából.
Cserélődnek a párkapcsolatok, a barátok, a munkahelyek, az állandóságnak leáldozott, a múlt elfeledett értéke maradt csupán, mi egykoron magától értetődő volt. A nyolcvanéves Mák József még a régi szellemben nevelkedett, jól példázza mindezt, hogy szakmai életútja páratlan módon fél évszázadig egy szolgálati helyhez kötődött.
Végiglépdelt a ranglétrán, és erdészeti igazgatóként sem az íróasztal mögött körmölt, inkább a területet járta és segédkezett a termelési folyamatokban.
Mák József Rédén született a család negyedik, ahogy ő fogalmazott, „megkésett” gyermekeként. Gazdaságukban megtermelték a szükséges betevőt, és ha nem is voltak tehetősek, soha nem szűkölködtek semmiben.
Édesapjával egészen kisgyermekkorától sokat járta a rédei erdőket, különösen a téli fakitermelésekkor, így már nagyon korán magába szívta a természet és az erdész szakma szépségét. Ennek köszönhető, hogy útja az általános iskola után a soproni erdészeti technikumba vezetett.
Akkoriban még a középiskolai beiratkozás előtt kötelező volt egy év gyakorlatot eltölteni valamelyik erdészetnél, és arról rendszeresen naplót kellett vezetni, melyet a kerületvezető erdész leigazolt. Mák József szerint a szakmának ezt az „előszobáját” vissza kellene vezetni az oktatásba, ugyanis a pályát választó fiataloknak az egy év alatt lehetőségük van mérlegelniük, hogy valóban erre a szakmára születtek, vagy érdeklődésük vakvágánynak bizonyult.
Soproni tanulmányai alatt a nyári gyakorlatok többségét Kisbéren teljesítette, de osztálytársaival közösen Zalában is volt egy hónapot. Iskolai éveit a tanulás mellett a sport töltötte ki, a mai napig szenvedélyesen szereti a labdarúgást. A technikumi években a Soproni Vasutas második csapatában a megyei első osztályban játszott, majd az első csapatba is behívták, így NB III-as játékosnak vallhatja magát.
„Éljen a vasutas kettő, nincs nála strammabb tizenkettő! – kiáltottuk az öltözőben, mielőtt kifutottunk a pályára.
A futball számomra nem csupán testmozgás volt, megtanított, hogyan kell közösségben együtt dolgozni, mi a csapatmunka. Az így szerzett tapasztalatokat pedig a munkában is kamatoztatni tudtam.
Játék közben egyszer komolyan megsérültem: az egyik meccsen kissé hosszan szöktettek, és ahogyan próbáltam elérni a labdát, a kapuból kirohanó kapus rávetődött a sípcsontomra, amitől az eltört. Majdnem egy évig nem térhettem vissza a pályára, a felépülést követően viszont ugyanolyan szenvedéllyel rúgtam tovább a bőrt” – meséli.
Erdész technikusként a Vérteserdő Zrt. jogelődjénél, a Vértesi Állami Erdészeti és Fafeldolgozó Gazdaságnál kapott munkát. Egy év gyakornokoskodás, mai szóval élve, próbaidő után, 1963-tól beosztott erdész lett a gyermekkora óta jól ismert Kisbéri Erdészetnél (jelenleg Síkvidéki Erdészeti Igazgatóság), később kinevezték kerületvezető erdésznek.
1965–1969 között szállításvezetői feladatokat látott el: két 8 fős úgynevezett felterhelő és egy 6 fős vagonrakodó brigád, valamint a bakonybánki és bakonysárkányi rakodókezelők napi munkájának a szervezése volt a feladata.
„Egyik nap, miközben a vagonrakodók munkáját a kerületvezető erdésszel ellenőriztem, egy személyvonat hajtott be a bakonysárkányi vasútállomásra. A leszálló utasok között nem tudtam nem észrevenni egy csodaszép hölgyet, akit az egyik idősebbik kollégám várt a peronon. Hamar kiderítettem tőle, hogy az ifjú hölgy Komáromból jár nap, mint nap a helyi téeszbe könyvelni, és megkértem, mutasson be neki. Később ennek az ismerkedésnek köszönhetően nősültem meg, majd éltem házasságban kerek 50 évig” – mosolyodott el, visszaidézve a szép emlékeket.
Jelentős fordulópontot jelentett szakmai pályájában, hogy 1969-ben előléptették gépesítési műszaki vezetőnek: az erdészet gépparkjának kezelése, az alkatrészek beszerzése, karbantartása, a munkabeosztás tartozott feladatkörébe. Felettesei látva rátermettségét, 1972-től fahasználati műszaki vezetői megbízást kapott. Évente megközelítőleg 25-45 ezer köbméternyi faanyag letermelését, készletezését, elszállítását végezte csapatával. Ebben a munkakörben mintegy 30 évig dolgozott, mígnem 2002. február 1-jével kinevezték a Kisbéri Erdészet erdészeti igazgatójának.
„Igazgatóként is több időt töltöttem az erdőben, mint az irodában.”
„Az erdészetnél dolgozó alvállalkozókkal sikerült úgy megegyeznem, hogy egy adott erdőrészletben a véghasználattól egészen a műszaki átvételig, minden munkát el kellett végezniük. Ezzel olyan egységes, felelősségteljes munkafolyamatot tudtam megkövetelni, amely biztosította a terület költséghatékony felújítását az előírt törvényi határidőkig.
Ez a munkarendszer hozzájárult ahhoz, hogy a bakonyaljai erdészeti tájban több 100 hektáron átalakítsuk a sarjaztatott csereseket mageredetű állományokra, vagy a termőhelyi viszonyoknak megfelelő kocsányos, illetve kocsánytalan tölgyesekre”
– ismertette igazgatói munkáját. – „A sportolói múltamból adódóan nem szívesen ülök sokáig egy helyen, az íróasztalt inkább az erdőre cseréltem, így volt ez egészen 2010-es nyugdíjazásomig.”
Feleségét, Ildikót egy betegség következtében elveszítette. Lányuk óvónőként végzett Sopronban, fiuk, édesapja nyomdokait követve faipari technikus lett, szintén a hűség városában. Gyermekei szinte naponta meglátogatják, segítenek neki a bevásárlásban, a ház körüli munkában.
Csaknem fél évszázados, az erdőgazdálkodásban szerzett gyakorlata, szaktudása, továbbá pályáját jellemző pontossága, valamint a Kisbéri Erdészethez hű szakmai életútja elismeréseként Nagy István agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Ezüst Fokozatát adományozta neki.
Úgy tűnik, az elhivatottság és a ragaszkodás idővel kifizetődik, és a hűség értéke sem veszett el teljesen a mindennapokból.
Őrzi az elődök emlékét
Az Országos Erdészeti Egyesület Vértesi Helyi Csoportjának immáron 60 éve tagja Mák József. Mindig fontos volt számára a közösséghez tartozás, számos szakmai programot szervezett. Társadalmi szerepvállalásának egyik kiemelkedő példája az a páratlan gesztus, hogy 2011-ben tölgy kopjafát állíttatott mindazon elhunyt erdészek, erdőmérnökök emlékére, akik 1950-től az erdészet területén dolgoztak. Összegyűjtötte a neveket, a mai napig gondozza, frissíti a dokumentációt, és ápolja a sírokat.
Varga Tibor