2024. január 16. - Okszerű erdőgazdálkodást kell folytatni ahhoz, hogy a Sóstói-erdő száz év múlva is szolgálhassa az itt élőket.
Meleget adó tűzrakás, forró kávé, gyönyörű környezet – lehetne mindez egy kellemes kerti parti nyitóképe is, ám ezúttal a munka szólított bennünket a Sóstói-erdőbe. Pontosabban annak északi oldalába, a Tölgyes utcával határos részre, ahol napok óta tart a fakitermelés és ahol a mínuszokban nemcsak a munkásoknak, de nekünk is jólesett egy kicsit melegedni a tűz mellett. És hogy miért éppen a nagy hidegben kell a fákat kivágni? Az időpontválasztás természetesen nem véletlen: egyrészt ez nem fészkelési idő, másrészt pedig ha kellően kemény, azaz fagyos a föld, a gépek úgy tudnak dolgozni, hogy csak minimális mértékben károsítják a talajt – és mint megtudtuk, az erdő ezen részén ennek különösen nagy a jelentősége.
A beszédes lombkorona
– Ezen a 2,2 hektáros területen a szilfákat és a tölgyeket is megtámadta egy-egy betegség. Az előbbi esetében a szú a hátán viszi be a vészt okozó gombát a fába, eltömítve a szállítóedényeket, s előbb-utóbb elpusztítva a fát. A tölgyeknél a betegségre csak közvetett bizonyítékunk van, nagyobb és általános problémát jelent az, hogy a régi sarjaztatás miatt a tuskójuk és gyökerük sokkal idősebb, mint a törzs, és feladták a harcot – mesélte lapunknak Szokolovszki Géza, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója, akitől megtudtuk: azt, hogy ezek a fák betegek, egyszerű erdőjáróként bárki észlelheti és nem is kell hozzá különösebb szakképzettség: csak fel kell nézni az égre.
– Ha a lombkorona záródása legalább 80-90 százalékos, az ideálisnak mondható, a 70 százalék alatti arány azonban bajt jelez, és olyankor lépnünk kell. Itt ez volt a helyzet: ki kell vágnunk ezeket a fákat, és arra, hogy ezt szakszerűen, a talajt kímélve végezhessük el, közel két éve várunk. Itt ugyanis természetes úton megjelentek csemeték, az erdőfelújítást pedig ezekre alapozzuk, ezért nagyon kell vigyázni rájuk. Ha lágy talajon dolgoznánk, a gépek nagy és mély nyomokat vágnának a talajba, tönkretéve ezzel a csemetéket. Tavaly a tél ebből a szempontból nem volt hozzánk kegyes, most viszont pár napja már fagyos a föld, így a talajt kímélve tudunk dolgozni, s ebben egy kihordó-szerelvény, a forwarder is a segítségünkre van – mondta az igazgató, s mi is láthattuk, milyen profi módon markolja meg, s teszi a földre a szerkezet a kivágott törzseket.
Nem bízzák a természetre
– Ha ez nem állna a rendelkezésünkre, egy traktor segítségével, a földön kellene húzni a fákat, ami elpusztítaná a csemetéket, úgyhogy nagy öröm, hogy a fagyos napokra meg tudtuk szerezni – mondta Szokolovszki Géza, és megmutatta, hogy a már összevágott rönkökben nem volt élet: teljesen kiszáradtak.
– Nem nehéz az erdőt szerető szakembereknek a fák kivágása mellett dönteni? – kérdeztük az igazgatót, aki azt felelte: az ezt megelőző 100 év a nehéz, nem ez.
– Ilyenkor az elődeink évtizedeken át tartó munkájáról hozunk döntést, és azért tesszük, hogy a következő generációk is tudjanak a Sóstói-erdő árnyas fái között túrázni, kutyát sétáltatni, kikapcsolódni. Az erdő soha nem statikus: a fák megbetegszenek, elöregednek, a mi dolgunk pedig az, hogy ezekre a folyamatokra szakszerűen reagáljunk, hiszen ha a természetre bíznánk az erdő működését, csak az erősebb, invazív fajok maradnának meg. Okszerű erdőgazdálkodást kell folytatnunk ahhoz, hogy a Sóstói-erdő száz év múlva is szolgálhassa az itt élőket és az idelátogatókat – tette hozzá az igazgató, aki nagyon szívesen tölti a szabadidejét is a természetben, de ha igazán ki akar kapcsolódni, akkor a Zemplénbe megy, a Sóstói-erdő ugyanis a munkahelye, ahol lépten-nyomon az elvégzendő feladatok járnak az eszében.