2024. február 24. - Sőt, igazi világhódító – olyan genetikával rendelkezik, ami biztosítja a szaporodását és a túlélését kifejezetten rossz körülmények között is.
A Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) Kelet-Ázsiában, a Jangce alsó folyása mentén, valamint Koreában őshonos. Ázsia további országaiba, Észak- és Dél-Amerikába, Afrikába, Óceániába és Európába is behurcolás útján került.
Napjainkban az európai kontinens mérsékelt és mediterrán égövi országaiban találkozhatunk vele – Skandináviából és a Balti-térségből viszont hiányzik. Magyarországra szándékos betelepítéssel került, Villányban ültették először erdészeti és kertészeti céllal. Mostanra az országban szinte mindenhol előfordul, a nyugati területeken valamivel ritkább.
Jellegzetessége, hogy jól viseli a szárazságot és a sovány talajt; szereti a homokot, azonban a tartósan nedves élőhelyeken nem marad meg. Különösen elterjedt az elhanyagolt élőhelyeken, lakott területeken, közutak, vasúti pályák mentén. Városi környezetben is megél – ott a kevésbé árnyékolt, meleg területeken könnyen tör utat magának akár az úttestek, járdák, épületek falának repedésein keresztül is. A talajfelszín bolygatása kifejezetten kedvez terjedésének.
Ez a fás szárú, lombhullató faj, akár 25–30 m magasra is megnőhet, a kérge szürkés színű, rajta hosszanti irányú, rövid repedések vannak. Vesszői törékenyek, szivacsos bélszövetük világosbarna. Friss hajtásai zöldesek vagy vöröslőek, levelei akár 1 m hosszúságúra is megnőhetnek, páratlanul – ritkán párosan –, szárnyasan összetettek; fejlettségüktől függően 13–41, hosszúkás tojásdad alakú, hegyes, ép szélű levélkéből állnak. Mindkét oldalukon mikroszkopikus méretű mirigyszőrök találhatóak, amelyek kellemetlen szagú illóolajat termelnek.
A mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) a hazánkban is előforduló fajok közül bizonyos tulajdonságai tekintetében könnyen összetéveszthető a magas kőrissel (Fraxinus excelsior), a fekete dióval (Juglans nigra), illetve az ecetfával (Rhus typhina).
Hatása az őshonos élővilágra
Nagyon agresszívan terjed, erős allelopátiás hatásán kívül gondot okoz, hogy árnyékol és növelve a talaj nitrogénszintjét átalakítja az általa kolonizált területek növényközösségét.
Az eredeti növényzet értékes fajait szorítja ki a területről – olyan veszélyes özöngyom, ami főként a száraz gyepekben, bokorerdőkben, homoki gyepekben telepedik meg, de akár épületek, utak hasadékaiban is helyet követel magának, gyorsítva azok állapotának romlását.
Jelentős károkat okozhat a megjelenésével az erdőfelújítások, fafajcserés szerkezet-átalakítások során is. Térfoglalása csak jelentős költségekkel korlátozható, a teljes visszaszorítása – tekintettel a kiváló sarjadzóképességére – kizárólag mechanikai módszerek alkalmazásával nem kivitelezhető.
Sikeres világhódító
A mirigyes bálványfa a törzsfejlődése során olyan genetikára tett szert, ami kevésbé kedvező körülmények között is biztosítja szaporodását és túlélését – az őshonos növényfajok rovására.
Ez az ellenálló, gyorsan növő fafaj haszon helyett hatalmas veszélyeket hozott: agresszív, inváziós és kiirthatatlan – senkinek nem ajánlott az ültetése, akinél pedig megtelepedett fel kell készülnie a következményekre.
Térhódítása dísznövényként egy ideig töretlen volt, annak ellenére is, hogy semmi haszna nincs. A fája az ipar számára értéktelen, maximum gyújtósnak jó. A leveleit egyetlen haszonállat sem eszi meg, nem ismert sem kártevője, sem kórokozója, vagyis nincs természetes ellensége.
A mirigyes bálványfa – erős gyökérzetének és sarjadzó képességének köszönhetően – ahol egyszer megtelepedett, ott nagy kolóniákat képez és rendkívül nehéz kiirtani. Gazdaságilag és ökológiailag is súlyos károkat okoz az értékes növénykultúrákban, illetve a természetvédelmi területek flórájában. Kíméletlen tulajdonságai miatt a legveszélyesebb inváziós növények egyike. Még a falrepedésekben is képes gyökeret ereszteni.
Miért ennyire veszélyes?
Nagyon gyorsan szaporodik magról és sarjakról.
Az egyedei már 5-6 éves korukban magtermők, számításba véve, hogy a fa átlagos, 40-50 éves élettartammal rendelkezik, ez idő alatt évi 10 millió magot is teremhet!
Ősszel érő terméseinek a magjai még teljes szélcsendben is el tudnak távolodni az anyafától, ahol újabb kolóniákat tudnak képezni.
A magok csírázóképessége évek múltán is kiemelkedő.
A leveleit és a fiatal ágait kellemetlen szagú mirigyszőrök borítják, a fája, kérge keserű, ami a kártevőkkel szembeni ellenállásban játszik szerepet.
Betegségei nem ismertek.
Erős gyökérzete van, ami legyezőszerűen ágazik szét a talajban, amelyekkel agresszívan sarjad.
Rengeteg tápanyagot tárol a gyökereiben, ezzel biztosítva a gyors regenerálódását és nagy növekedési erélyét.
Bomló lombja allelopátiás hatást fejt ki – azaz a levelei olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek a talajba jutva meggátolják más növények fotoszintézisét és egyéb élettani folyamatait – mondhatni kiirtja maga körül a konkurenciát.
A nagy mennyiségű avar nitrogénnel dúsítja a talajt, így csak a nitrogénkedvelő növények élnek meg mellette (ilyen a ragadós galaj, a csalán és a bodza).
Nagyon nehéz irtani – a feladat nagy szakértelmet, tapasztalatot, kitartást és energiabefektetést igényel. Irtható mechanikusan és vegyszeresen is, de nagy eséllyel mindkét módszert ismételni kell, egyszeri alkalommal nem biztos, hogy megfelelő eredményt kapunk. A növényi maradványok és azok vegyületei még évekig kifejthetik a hatásukat.
Félő, hogy a bálványfa terjedését a mechanikai irtással ellentétes irányba is befolyásolhatjuk, hiszen a gyökerek megsértésével sarjképzésre ösztönözzük a növényt, így az állománya megerősödhet. Azaz újra ki kell vágjuk vagy ki kell húzgáljuk a feltörő hajtásokat.
Létezik az irtására egy igencsak komplikált eljárás, amelynek során a bálványfa szárait egyenként kell bekenni gyomirtó szerrel, illetve beinjektálni a szárakba a megfelelő kemikáliát. A fertőzött területeken ezt a folyamatot legalább 3 évig ajánlatos megismételni.
Az erdészetek és a nemzeti parkok – területnagyságuk függvényében – tízmilliós nagyságrendben költenek a bálványfa irtására. Ha sikerül is egy-egy területet megtisztítani tőle, akkor sem lehetnek biztosak benne, hogy ott már soha többé nem jelenik meg.
A rendkívüli vitalitással rendelkező bálványfa terjedésének megfékezésében mindenkinek ki kell vennie a részét – kiskertes gazdálkodóktól kezdve, az önkormányzatokon keresztül az állami- illetve magánerdészet tulajdonosokig –, hiszen az ökológiai egyensúly felbomlásának súlyos következményei lehetnek. Faar Ida