2024. február 21. - A Soproni Egyetem botanikus kertjében, a „D” épület mellett áll egy csille, melynek különös története van.
Az igazi bányászcsille annak idején a Miskolc közelében lévő Lyukóbányán „teljesített szolgálatot”.
Bányabeli munkáját befejezve a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Kar hat hallgatójának, név szerint Debreceni Lászlónak, Fedecsku Lászlónak, Gozdan Tibornak, Kaufmann Tibornak, Novák Sándornak és Ulrich Róbertnek az a gondolata támadt, hogy ezt a csillét eltolják Sopronig. Ezzel akarták demonstrálni a bányászélet hasznosságát és szépségét is.
Hogy miért éppen Sopronba? A Miskolci Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Kara a magyar műszaki felsőoktatás legrégibb intézményének, a Selmecbányai Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémiának a jogutódja. Ezt az iskolát a trianoni döntést követően Sopron fogadta be, majd egy kormányhatározatot követően a bánya- és kohómérnöki képzést az 1950-es években Miskolc városába helyezték át. Az erdész–bányász–kohász kapcsolat azonban ezzel nem szakadt meg, a szakestélyeken Miskolcon és Sopronban egyaránt rendszeresen énekelték a karok himnuszait. Így a csilletolással nem utolsó sorban a közös múltat, az összetartozást is kifejezésre szerették volna juttatni.
A miskolci csilletolók, kiegészülve jó néhány társukkal, 1989. augusztus 25-én érkeztek Sopronba. Először a Fő térre tolták be a gumikerekekkel átszerelt, szépen feldíszített csillét, majd onnan az egyetem botanikus kertjéig, ahol az akkori rektor, dr. Winkler András köszöntötte a háromhetes, több mint 400 kilométert megtett csilletoló túra résztvevőit. Ezt követően mindnyájukat meghívta a máig emlékezetes csillekeresztelő szakestélyre, ahol az Ede nevet adták az egykori lyukóbányai csillének. „Miskolc üzenetét hoztuk el ezzel a csillével”, fogalmazott a szakestélyen az ötletgazdák egyike, Fedecsku László, alias Fidó, amire az egyik jelenlévő soproni firma azt válaszolta, hogy hasonló eszmeiséggel a következő évben az erdészek pedig egy hatalmas farönköt tolnak majd el Soprontól Miskolcig – így is lett.
Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás