2024. március 31. - Az élénkülő idegenforgalom már régóta érlelte egy modern szálloda létesítését a tolnai megyeszékhelyen, végül az 1971-es Vadászati Világkiállítás gyorsította fel az eseményeket.
A hajdani mulatságok színhelye ma arra vár, hogy újfent felkerülhessen a turizmus térképre.
„A kiállítást ugyan a fővárosban rendezik meg, de a vendégek meg akarnak ismerkedni hazánk vadászterületeivel és turisztikai nevezetességeivel is. Ebből következik, hogy a kiállítási programhoz így vagy úgy jóformán az egész ország közvetlenül kapcsolódik. Mivel megyénkben két világhírű rezervátum — Gemenc, Gyulaj — van, és értékesek a kisvadas területek is, Tolna megye hangsúlyozottan, kiemelkedően érdekelt a programban. Az előkészületi teendők az elmúlt télen a megyei tanács vb-ülésének napirendjén is szerepeltek, és szinte lehetetlen lenne felsorolni a sok egyéb ezzel kapcsolatos tárgyalást, intézkedést. A közelmúltban ellátogattunk a fontosabb »színhelyekre«, és meggyőződhettünk arról, hogy a tárgyalások után a gyakorlati tettekben sincs hiány. A szekszárdi Gemencszálló javában épül. Mint ismeretes, fontos szerepe lesz a kiállítási vendégek ellátásában, és az építők mindent elkövetnek, hogy kellő időben elkészüljön. Nem sok létesítmény épült olyan gyors ütemben, mint ez."
(Tolna Megyei Népújság, 1971. május 6.)
Az 1971-ben megrendezett Vadászati Világkiállítás kiemelt szerepéről a dobogókői Nimród Szálló hányattatott sorsáról szóló cikkünkben már korábban is említést tettünk az Építészfórumon. A turizmus és a népgazdaság számára kiemelt jelentőségű eseményre kétmillió látogatót vártak, közülük igen sok külföldit, magán a kiállításon 52 ország mutatkozott be saját standdal. A kiállítás nemzetközi vonzereje nagy lehetőséget nyújtott Magyarország számára, hogy bezártságát valamelyest ellensúlyozza. Budapest és környéke mellett más régiók is bemutatkozhattak egy-egy vadászat vagy erdőjárás erejéig, így jelentősebb külföldi delegációk kereshették fel az ország egyéb térségeit is.
A megnövekedett turizmus kiszolgálására, a külföldi látogatók ellátására azonban nem igazán állt rendelkezésre megfelelő infrastruktúra. A második világháború után számos szálloda már nem nyílhatott meg, az államosítás pedig tovább rontott a helyzeten, hiszen a hajdan volt elegáns vendégváró helyek egy részét funkcionálisan átalakították, a megmaradó szálláshelyek pedig a megfelelő karbantartások híján elmaradtak a kor színvonalától. Az 1960-as évek enyhülésének időszakában már felmerült, hogy a külföldi vendégek és egyúttal a létfontosságú nyugati valuta becsábításához magasabb színvonalú szállodákat kell létesíteni. Az évtized végén látványos szállodafejlesztések indultak el országszerte, aminek külön lendületet adott a Vadászait Világkiállítás. Új, modern elgondolású szálloda épült az említett Dobogókő mellett Visegrádon – a nemrég ismét lángra kapott Silvanus –, Szombathelyen, Székesfehérváron, a Balatonnál, valamint Szekszárdon.
A főleg bor- és szőlőkultúrájáról ismert tolnai megyeszékhely a Vadászati Világkiállítás ideje allatt a városhoz közeli Gemenc miatt vált fontossá. A Gemenc nagyrészt erdővel borított, vadregényes tája rendkívül sokszínű növény- és állatvilággal rendelkezik. A vadászat szempontjából nemzetközi szinten jegyzett területnek kiemelkedő a gímszarvas-, őz- és vaddisznóállománya. A világkiállítás idejére a Gemenci és a Gyulaji Rezervátumba szervezett tolnai vadásztúrákra háromezer külföldi érdeklődő jelentkezett, ami komoly szervezési kérdések elé állította a régió vezetését. A megyei tanács kiemelt feladata lett a szépszámú külföldi delegált fogadása, kalauzolása, amelyhez sebtében számos kisebb-nagyobb beruházást kellett eszközölni. Javítani, szélesíteni, adott esetben burkolni a vadászerdők felé vezető utakat: „ez rendkívül fontos, mert az eddigi keskeny és rozoga kövesút bizony nem volt alkalmas nagyobb forgalom lebonyolítására. Márpedig a kiállítás idején rendkívül sok — és főként sietős — turistára lehet számítani." – jegyezte meg a Tolna Megyei Népújság helyszíni tudósítója három hónappal a várható vendégözön érkezése előtt. Emellett új vadászvendéglőt húztak fel az erdőben, a már meglévő vadászati központot felújították és a millenniumi vadászkastélyban állandó vadászati kiállítást rendeztek be.
A helyi szakemberek és a megyei vezetők már egy ideje úgy tapasztalták, hogy Tolna és Szekszárd irányában egyre nagyobb a turisztikai érdeklődés, ezért szorgalmazták a szálláshelyek bővítését, egy szálloda építését. Ennek helyét már a városrendezési tervben is kijelölték, majd a megvalósításhoz a végső löketet a Vadászati Világkiállítás szolgáltatta. A szálloda számára meghatározott városközponti terület eléggé szűkösen behatárolt, hiszen kelet felől a Mészáros Lázár utca, délről a városi múzeum hátoldala, nyugatról a ma Művészetek Házaként működő korabeli zsinagóga, „északról pedig a mindinkább városképet csúfító garázs-sor" határolta. Három oldalról utak és utcácskák jelölték ki az építendő szálloda telkét. Keserű tény, hogy a szálloda néhány évtizedes életét gond nélkül túlélte az 1970-ben már erőteljesen kritizált garázssor, ami mind a mai napig szegélyezi az utcát.
A szálloda terveit 1970-ben készítette el Link Péter és Váczi Imre, a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat két helyi építésze, a Pannónia Szállodai és Vendéglátóipari Vállalat megbízásából. A tervezés idején és az építkezés megkezdésekor még nem volt biztos, hogy a kivitelezésre, amelyet már a Tolna megyei Beruházási Vállalatra bíztak, rendelkezésre áll-e majd a megfelelő pénzügyi keret, mint ahogy az is bizonytalan volt, hogy a megépülő szállodának ki lesz az üzemeltetője. A nagy szállodák államosítása után, 1965-ben, a nyitás kezdetén azzal a céllal hozták létre a Hungária Szálloda és Étterem Vállalatot, valamint a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalatot, hogy a meglévő és leendő szállodákat működtesse – a szekszárdi végül ez utóbbi üzemeltetésébe került.
A szűk területre való telepítés mellett más komoly kihívásokkal is szembe kellett néznie a két építész vezette tervező- és kivitelezőcsapatnak. A legnagyobb problémát az időprés jelentette, hiszen a beruházásról határozó döntés és a világkiállításra tervezett megnyitó között egy szűk év maradt a teljes tervezésre, felépítésre és beüzemelésre. Ez meghatározta az építkezéshez használható technológiát is, amit végül Univáz szerkezettel valósítottak meg. „Az épület külső megjelenését a tört fehér színű, előregyártott homlokzatburkoló műkőlapok, valamint a bronz színű import üvegből készült loggia mellvédek határozzák meg." – írták a tervezők.
A szálloda kialakítása a korszakban számos helyről jól ismert elrendezést vette alapul. A földszint szétterülő lepényépülete fogadja be a közösségi tereket, és ezen nyugszik a teljesen egyforma alaprajzi kialakítású négy szállodai szint. Az épület előcsarnokához egy 75 fő befogadására alkalmas bár és egy 200 férőhelyes étterem kapcsolódik. A recepciótól távolabb, intimebb módon leválasztva egy csendesebbbárt is kialakítottak, ugyanakkor az utca felől is megközelíthető volt az étterem és a mellette levő presszó. Az előcsarnokból kétkarú lépcső vezetett fel a galériaszintre, majd innen juthattunk tovább a szobákhoz, de a kapcsolatot persze két felvonó is szolgálta. A földszinten továbbá egy vadászteremnek nevezett 40 fős különtermet is elhelyeztek, ahol a kellő hangulatot a faburkolatú falak, lambériák és a mindenhol kiállított trófeák teremtették meg. Egy belső udvar köré rendezték a konyhaegységet és a kiszolgáló helyiségeket, míg a többi, a működtetést szolgáló terek – raktárak, szociális helyiségek, az igazgatás szobái – a galériaszintre kerültek, ahol még egy 80 férőhelyes konferenciateremnek is jutott hely. Pince nem épült a szállodához.
A 192 férőhelyes szállodai tömb négy emelete, a már említett módon, egységes elrendezés szerint valósult meg, többnyire előregyártott elemekből. A 88 darab kétágyas szoba mellé minden emeleten egy-egy lakosztály is került. Minden szobához zuhanyzós, a lakosztályokhoz kádas fürdőszoba tartozott.
A telepítés adta szűkös hely számos kényszermegoldást szült. Az egyik, a szállodához kapcsolódó parkolóhelyek kis száma. A tervezési fázisban még több parkolóval számoltak, amiről a tervezők kétértelműen így nyilatkoztak: „majd, ha a zsinagógával történik valami, akkor talán lehet nagyobb parkolóhelyet építeni." Végül az 1897-ben, Johann Petschnig grazi műépítész tervezte zsinagóga megmaradt, az egyházközösségről épp 1971-ben szállt a városra. 1988-1989-ben felújították, benne az eredeti térkialakítás nagyfokú tiszteletben tartása mellett művészeti központot hoztak létre.
Visszatérve a szálloda szűkös telepítésére, a tervezők kiemeltek egy ebből fakadó szokatlan megoldást: „a helyszűke kényszerített bennünket egy eddig nem ismert, szokatlan menekülőlépcső tervezésére. Minden szállodához, így ehhez is kell tervezni menekülő-lépcsőházat. Ennél az északi oldalon, lesz. Érdekessége: az épület külső részén lévő lépcső csak az első szint magasságáig ér, itt ér véget, itt lesz lezárva. Tehát nem lesz mód arra, hogy illetéktelenek futkározzanak le-föl ezen a menekülőlépcsőn, ugyanakkor a járművek is szabadabban tudnak az épület mellett közlekedni. S ha véletlenül menekülni kell a szállodából, akkor innen könnyen le is lehet ugrani, akár a tűzoltók ponyvájába, akár a földre."
A szállodát végül 1971. augusztus 23-án „bensőséges ünnepség" közepette adták át, alig négy nappal a világkiállítás megnyitója előtt. Noha első látogatói a kiállítás vadászprogramjára érkezők közül kerültek ki, az üzemeltető váltig győzködte a kételkedő helyieket, hogy a szálloda árai nem lesznek túlzottak, a vendéglátóhelyeken „várjuk a szekszárdiakat, ők lesznek a mi vendégeink." Különböző árképzést alkalmaztak a bárban és a presszóban, ezzel is valamelyest megszűrve a vendégeket, de úgy tűnt, a szálloda tényleg nyitott lesz a helyi közönség számára, a presszónak elsődlegesen városi találkozóhely szerepet szántak. „Az étteremben öttagú cigányzenekar szolgáltatja a zenét, a bárban pedig egy duó. Legnagyobb örömére a szekszárdiaknak a presszóban nem lesz zene — végre egy olyan hely, ahol csöndes, meghitt beszélgetésekre is alkalom nyílik. — Várjuk a szekszárdiakat, ők lesznek a mi vendégeink." – írja a megnyitó alkalmából a helyi lap tudósítója.
Az 1980-as években egy időben minden nap diszkót tartottak a Gemenc Szállodában, ami – népmesei fordulattal élve – valóban messze földről híres volt, sok vendég távolabbról jött ide mulatni. Idővel máshol kevésbé látott videódiszkót rendeztek itt be: két TV-készülék és egy vadiúj videólejátszó segítségégével VHS kazettákról videóklipeket is vetítettek a közönségnek. Az ezredforduló után, a már kihalt szállodában még mindig zajlott a diszkó élet, akkor már a Neo Clubban, ahol leginkább a technozenéjé volt a főszerep. Az első időszakban sok német és olasz vadász járt a Gemenci erdőbe és szállt meg előszeretettel a hotelben, de rendszeresen érkeztek ide szovjet autóbuszos turisták is a Szovtranszavto szervezésében.
Ugyanakkor meggyűlt a szálloda baja a melegvíz-ellátással. Míg a megnyitón büszkén hangoztatták, hogy a fűtést és a melegvizet a városi távhőhálózaton keresztül kapja a szálloda, ezáltal minden fürdőszobában komfortos, hideg-meleg vízzel állandóan ellátott csapok működhetnek, az átadás után pár évvel már komoly gondok mutatkoztak. A városi hálózatban ugyanis magas vastartalmú és egyéb szerves vegyületekkel szennyezett víz futott, ami a megfelelő tisztító- és lágyítóberendezések híján nem tudott megfelelően működni. A város vezetése szerint ezekre a beszerzésére csak évekkel később, leghamarabb 1980-ra kerülhetett volna sor, addig kénytelenek voltak időszakosan leállítania a melegvíz-szolgáltatást a szállodában. A Gemenc vezetése erről az érintett utazási irodákat igyekezett időben értesíteni, a vendégek számára pedig csökkentett áron kínálta a szobákat.
A szálloda csillagzata idővel hanyatlani kezdett, a még sokáig színvonalas és ismert bárja, valamint éjszakai mulatója ellenére a vendégek elmaradtak. A forgalom felélénkítésére több kósza ötlet is született, akár orosz atomerőműves dolgozók idecsábításával, vagy tavasztól őszig nemzetközi ifjúsági szálló működtetésével. A romló műszaki állapotú szállodát 2007-ben azzal a reménnyel zárták be, akkor még ideiglenesen, hogy európai uniós források felhasználásával korszerűsítik majd. Ennek nyomán egy négycsillagos, kényelmes, modernizált szállodát szerettek volna megnyitni, az eredeti 92 helyett – éppen a kényelmi elgondolások miatt – kisebb egységszámmal. A felújítás végül azóta sem kezdődött el, noha időközben a régió, ha nem is a vadászat, mindinkább a szőlő és a borok miatt ismét kiemelt turisztikai vonzerővel bír, ahol sorra nyílnak a borászatokhoz kapcsolódó, kevés, de annál exkluzívabb szobákkal működő szálláshelyek. Épp ezért sokan gondolják úgy, hogy a Gemenc új köntösben, a mai igényekhez igazított, akár wellness szolgáltatásokat is biztosító formában nyílhatna meg ismét.
Bán Dávid