2024. július 27. - A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Pusztavacsi Erdészetének több mint 13 ezer hektáros működési területe zömében a Duna-Tisza közi hátságra esik, kis része tartozik a Tápió–Zagyva-vidékhez, valamint a Gödöllői-dombsághoz.
A kezelt erdőterület mintegy fele összefüggő tömbben található Pusztavacs–Mikebuda–Csemő térségében, a másik fele kisebb-nagyobb foltokban szétszórtan a Dabas, Tatárszentgyörgy, Nagykőrös, Cegléd, Tápiószentmárton, Albertirsa települések által körbehatárolt területen. A gazdálkodást alapjaiban meghatározza, hogy szinte az egész erdőterületen az erdőssztyepp-klíma a jellemző.
A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 1970-ben alakult, de az általa kezelt erdők története ennél jóval messzebbre nyúlik vissza. A jelenlegi Pusztavacsi Erdészet működési területén már a második világháborút megelőzően is korszerű erdőgazdálkodást folytattak. Ezek az uradalmi, közbirtokossági és egyházi erdők képezték az alapját a későbbi állami erdőgazdálkodásnak, döntő hatásuk volt a tájkép kialakulására.
Szerteágazó gyökerek
Az erdészet működési területére eső települések fejlődésében meghatározó szerepe volt az erdőknek. Nagykőrös nevének eredete is az erdőkre vezethető vissza, az ugyanis Balla Gergely szerint a Kőrösfa erdőkre utal. Szokolay Hátó János azt mondta, hogy Kőrös városát a tótok úgy hívták, hogy Jaszany-Misztó, azaz magyarul Kőrösfa (Jaszan Fraxinus Kőrös).
Egy 1368-ból származó okiratból már biztosan tudunk a nagykőrösi erdőről, amely a mainál jóval nagyobb kiterjedésű lehetett. Ezután a török hódoltság idejéig csak annyi emlék van az erdőről, hogy a város a budai pasának és más török főembereknek minden év Szent György és Demeter napján több száz szekér fát szállított.
Sok fát emésztett fel a salétrom főzése, amelyhez az erdő adta a tűzifát, a fahamut és a tölgyfahordókat. A nehezebb időkben kevesebb energiát tudtak fordítani az erdőkre, ezért megszaporodtak a mértéktelen kártevések (lopás, legeltetés). 1780 után indultak újra az erdőtelepítések a város körül, akác, kanadai nyár, tölgy és szil felhasználásával.
A Pusztavacsi-erdő története szorosan összefonódik az azt birtokló nemesi családok sorsával. A terület több család tulajdonában is volt az elmúlt századok során. Időrendben az elsők a Wachiak, őket követték a Kenderessyek, majd a Koháryakra szállt a birtok, akiktől öröklés révén került a Coburg hercegi családhoz. Az első herceg Pusztavacson Coburg-Koháry I. Ferdinánd volt, aki 1831-től birtokolta az apósa, Koháry Ferenc által rá hagyott területet. Attól kezdve nevezték a család magyar ágát Coburg-Kohárynak.
A Coburg hercegek – miután a kecskeméti bérlőktől visszavették uradalmuk bérleti jogát – nagyarányú erdőtelepítésbe kezdtek, példás erdőgazdálkodást folytattak. A terület fő vadfajának, a dámszarvasnak a betelepítése Szász Coburg Ágoston herceg nevéhez kötődik, aki 12 dámot hozatott a németországi birtokáról. A család 1944-es meneküléséig, azaz 113 évig állt a tulajdonában a Pusztavacsi uradalom részét képező erdőterület. A 18 000 holdas birtokon 14 major épült ki, melyek a Coburg család tagjainak a keresztnevét viselték.
A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Pusztavacsi Erdészetének több mint 13 ezer hektáros működési területe zömében a Duna-Tisza közi hátságra esik, kis része tartozik a Tápió–Zagyva-vidékhez, valamint a Gödöllői-dombsághoz.
A Cegléd-Csemői, már 1930-ban Putrisaroknak nevezett erdőt 1923–1929 között telepítette a magyar katolikus vallásalap. Területe a vallásalap gazdasági üzemterve szerint az 1930-as években csaknem megduplázódott, az állományok több mint fele akácos volt.
A mesterséges erdősítések során, a mélyszántást követően 2 méteres sortávolságra és 1-1,5 méteres tőtávolságra felváltva egyéves akáccsemetét, valamint 40 centiméter hosszúságra metszett kanadai nyár sima dugványt ültettek. Akkor a sorok között köztes művelésben kukoricát, dinnyét, répát termesztettek.
A termény őszi betakarítása után a sorközöket felszántották és rozzsal bevetették. A második évben a rozst learatták, és a következőben újra valamilyen kapásnövényt ültettek a sorok közé.
Az országban – talán egyedülállóan – napjainkig fennmaradt ez a hasznosítási forma, de manapság szinte kizárólag dinnyét termesztenek köztes kultúraként, évente körülbelül 70 hektáron.
Minden, ami akác
Ahogyan említettük, az erdőtelepítések legjelentősebb fafaja az akác volt, ennek következtében az erdészet erdőterületének csaknem felét az akácosok teszik ki. Erdészeti szakmai körökben a Pusztavacsi Erdészetről elsőként mindenkinek az akácgazdálkodás jut eszébe, köszönhetően annak, hogy a maggyűjtéstől (és értékesítéstől) kezdve a fafeldolgozással bezáródóan minden területen jelen vagyunk. Az akácmag gyűjtése a talaj felső rétegének átrostálásával történik, innen nyerjük ki az ott több év alatt felhalmozódó szaporítóanyagot. A mag héját vetés előtt kezelni kell (ez nálunk csiszolópapírral bélelt betonkeverőben történik), hiszen éppen a vastag maghéj miatt nem csírázik ki a talajban.
Az erdészet mikebudai csemetekertjében évente több mint félmillió csemetét termelünk, amit részben saját erdősítésekben használunk fel, részben pedig értékesítünk. Szintén Mikebudán található a fagyártmányüzemünk, ahol akáckarót és -oszlopot készítünk az erdészet területén képződő ipari fából.
Jelentős mellékhaszonvétel a méhészet, minden májusban mintegy száz méhész több mint 10 000 kaptár méhvel gyűjti a nektárt és virágport a Pusztavacs környéki akácosokban.
Az elmúlt években a világ számos tájáról (Mongólia, Dél-Korea, Németország, Franciaország) érkeztek hozzánk tanulmányútra erdész kollégák az akác termesztési technológiáját megtekinteni.
Több mint 40 éve ugyanott
Napjaink klimatikus viszonyai közt egyre nehezebb zárt erdőket létrehozni, illetve fenntartani, mivel egy-egy extrém aszályos év visszafordíthatatlan károkat okoz. Korunk kihívásainak nehéz lenne megfelelni nagy tapasztalatú kollégák nélkül. Erdészetünk legidősebb tagját, Bárány Lászlót 1980. október 1-jén nevezték ki a Monori Erdészet tápiószentmártoni erdészkerületének vezetőjévé. Kerülete 1981. február 1-jén átkerült a Ceglédi Erdészethez. Az 1990-es évek második felében Újszilváson létrehozott több mint 500 hektáros nemesnyár-ültetvény telepítésében Bárány László oroszlánrészt vállalt.
A felhagyott szőlőterületeken, az olasz technológiával létesített ültetvényben az ültetési munkálatok 1996 őszén kezdődtek és 1998 tavaszáig tartottak.
A Ceglédi Erdészet 2000-ben beolvadt a Pusztavacsi Erdészetbe, így történhetett meg, hogy bár ugyanabban a kerületben, de már harmadik erdészetnél dolgozik.
A szélsőséges termőhelyi viszonyok ellenére erdősítései mindig kiválóak, pótlást alig igényelnek. Hosszú ideig maga is végzett erdőművelési munkákat, így tudja, mit várhat el beosztottjaitól. Több mint 40 év után is olyan agilitással végzi munkáját, hogy bármikor példaként lehet állítani a pályakezdők elé. Az alföldi erdőgazdálkodás sajátosságából, a rövid vágásfordulójú fafajok alkalmazásából adódóan sok erdőrészt már másodszor termel le, illetve ültet újra pályafutása alatt. Elhivatottságát mutatja, hogy a mai napig a kerülete szélén lévő erdészházban lakik.
Hazánk legritkább erdőtársulása
A 2000-es évek egyik legnagyobb volumenű projektje az erdészet életében a Nagykőrösi pusztai tölgyesek LIFE programban való részvétele. A pályázat a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a WWF és Nagykőrös Város Önkormányzata által valósult meg 2006 és 2011 között, amelyben az erdészet erdőgazdálkodóként és a természetvédelmi kezelések kivitelezőjeként vett részt.
MAGYARORSZÁG EGYIK LEGRITKÁBB FÁS TÁRSULÁSÁNAK, A PUSZTAI TÖLGYESEKNEK LEGNAGYOBB KITERJEDÉSŰ MARADVÁNYAI TALÁLHATÓK ITT. EZEK AZ ERDŐK ÖKOLÓGIAI SZEMPONTBÓL KIEMELT ÉRTÉKET KÉPVISELNEK, KEZELÉSÜKRE, FENNTARTÁSUKRA MINDIG NAGY FIGYELMET FORDÍT AZ ERDÉSZET.
A homoki tölgyesek szárazabb változatát nevezzük pusztai tölgyesnek vagy más néven nyílt homoki tölgyesnek. A pusztai tölgyesek elterjedésének nyugati határa a Kárpát-medence. A nagykőrösi erdő a legnagyobb és legtermészetesebb állapotban megmaradt pusztaitölgyes-állomány Magyarországon. Homoki tölgyesekkel egykor a Nagyalföld és Kisalföld homokvidékein sokfelé nagyobb kiterjedésben lehetett találkozni, ma már csak maradványállományaik vannak, a nyílt változat alig lelhető fel. Hatos Tamás