Máramarosszigeti erdészettörténeti fényképalbumok (magyarmezogazdasag.hu)

2024.  november 16. - Aki látta, sosem felejti el Elek Judit 1989-ben bemutatott Tutajosok című filmjének bevezető képkockáit. Emlékezetes minden egyes pillanata, amely a Felső-Tisza vidékén élő zsidó közösség életének hétköznapi mozzanatait rögzítette.
A film 1882-ben játszódik, s egy szomorú tiszaeszlári eseményről szól, melynek történelmi háttere és 20. századi magyarországi, illetve európai össztársadalmi hatása jóval túlmutat ezen írás tartalmán. A filmművészetet kedvelő nézőt azonban magával ragadják azok a részletek, amelyek a fakitermelés, faúsztatás egykori szereplőinek munkáját és életét mutatták be. E sorok írója is ezen filmrajongók közösségéhez tartozik, azzal a kiegészítéssel, hogy munkája okán szinte naponta találkozhat ezekkel a különleges fotográfiákkal a Mezőgazdasági Múzeum Eredeti Fényképgyűjteményében. A korszaknak és a témának egy féltve őrzött műtárgyegyütteséhez kapcsolódik az írás.
A Mezőgazdasági Múzeum alapítása óta őriz három fényképalbumot. Az abban található felvételeket az 1890-es években Pfalz Károly magyar királyi erdőmester készítette a máramarosszigeti erdőségekben.
A fényképeket három, erdőműveléssel kapcsolatos fogalom köré csoportosította: 1. fadöntés és közelítés, 2. tutajozás, kéregtermelés, erdőművelés, kezelési és üzemi épületek, 3. úsztatási előkészületek és úri építmények.
A több mint száz fotográfia fotó-, társadalom- és erdészettörténeti, valamint kulturantropológiai értéke felbecsülhetetlen.
A fényképalbumokat először a fővárosi millenniumi rendezvényeken, az erdészeti pavilonban mutatták be. Ezt követően az úgynevezett mezőgazdasági kiállítási csoport más tárgyaival együtt az 1900-ban megrendezett párizsi világkiállításra szállították. A katalógus szerint a máramarosszigeti erdőhivatal bemutatójában a fényképek mellett különböző erdészeti, lakhatási épületek modelljei és makettjei, vonatmodellek, valamint tutajkötések, továbbá fából és agancsból készített használati és dísztárgyak is helyet kaptak. A párizsi kitérőt követően a három album újra a Mezőgazdasági Múzeumba került vissza.
Pfalz Károly a Magyar Királyi Erdőigazgatás máramarosszigeti erdészeti hivatalvezetője volt. A terület egyike volt a legnagyobb és legerdődúsabb vármegyéknek, hiszen felszínének 56 százalékát erdőségek borították. Lakóinak életmódja az erdőhöz kötődött.
Foglalkozásuk legnagyobb részét elsősorban fakitermelés, tutajozás, facsemete-gondozás és fafeldolgozás, valamint faszenesítés, mészégetés, hamuzsírfőzés és fakereskedelem tette ki. Életszükségleteiket az erdei munkákkal szerzett jövedelmükkel tartották fent.
A 19. század első felében osztrák és szepességi területekről telepítettek be erdészeti szakmunkásokat, hogy tudásukat átadva az itt élők élete, munkája még inkább alkalmazkodjon az erdei hétköznapokhoz. Lakhatásukra úgynevezett munkásgyarmatokat hoztak létre, például Körösmezőn, Rahón, Fajnán és Visson.
A terület mezőgazdaságának legjövedelmezőbb ága a szarvasmarha-tenyésztés volt. Színterei az erdei és havasi legelők, ahol kora tavasztól késő őszig az erdő szolgáltatta a bőséges táplálékot. Viszont a rideg téli időkben a kevés mezőgazdasági művelés alá vont terület szénatermése alig fedezte a takarmányszükségletet. Ezért törekedtek a szántóföldi termőterületek növelésére, amely az erdős területek csökkenéséhez vezetett.
A fakitermelések szoros összefüggést mutattak a dualizmuskori erdészeti politika céljaival. A kiegyezést követően megnőtt a fakereslet. Változás állt be a gazdasági életben. A jelentős építkezések, gyárépítések és bányanyitások nagy mennyiségben igényeltek faanyagot. Szükség volt a szállítás megkönnyítését szolgáló logisztikai beruházások kiépítésére is: például a vasúti teherszállítás feltételeinek megteremtésére.
Ezzel összefüggésben valósult meg a kincstári erdők bejárása, felmérése, mely 1885-re készült el: A magyar állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása címmel. Ezt követően hozták létre országosan a 43 állami erdőhivatalt, köztük a máramarosit is.
A hivatalok hatáskörébe tartozott az erdészeti törvény gyakorlati betartása: egységesítették az erdőhasználati jogokat, ellenőrizték a hatóságilag jóváhagyott tervek megvalósítását, és az erdőterület további zsugorodása ellen a szántóföldi gazdálkodás kiterjedésének háttérbe szorításával megvalósították az okszerű erdőgazdálkodást.
A fényképek három mai ország határvidékéről származnak: nagy részben Romániából, illetve egy-egy felvétel Ukrajnából és Magyarországról. Érdemes néhány helyszínt kiemelni, amely visszaadja a Kárpátok hegységei által körülvett táj jellegzetességét, a munkafolyamatok erdei színtereit. Ilyen például a makerlói vízfogógát. Tervezését és építtetését maga Pfalz Károly végezte. Számos felvétel őrzi az erdőterület úgynevezett szolgálati útvonalait, például a botizuli szálfacsúsztatót. Néhány fehérpataki fénykép rögzítette a csemetekertben végzett munkálatokat is, ahol asszonyok és gyermekek is dolgoztak. Ugyancsak érdekes felvétel maradt fenn gúzskötésről, fűrészmalomról, magpergetőről, de vadászházról, erdőőri állomásról, továbbá a kiépített és természet adta erdei úthálózat különböző helyszíneiről is.
Ebben az időszakban a tutajozás, mint ősrégi szállításmód sokaknak biztosított megélhetést.
Használták teherszállító eszközként. Legősibb elődje az a szállító „jármű” volt, amelyeken az ülőhely bevagdalt, gúzzsal felerősített keresztfákkal ellátott fatörzs volt. Ezt vízbe lógatott lábakkal hajtották és puszta kézzel kormányozták. A tutaj a víz színén mintegy szétterített szállítóeszköz úszott. Állóvízen nehezen mozgatható, folyón pedig – szaknyelven – völgymenetben, vagyis lefelé volt úsztatható. Trapézalakú szerkezetével lefelé a keskenyebb végével úsztatták, hogy könnyebb legyen kormányozni. A két végén elhelyezett „járom” szolgált kormánylapátként. A tutaj szélesebb végén állt az árbócszerű őrfa.
A tutajt olyan vízfelületen használták, ahol a folyó felső folyása nem tette lehetővé a hajók rakománnyal teli biztonságos mozgását. Így is számos akadály nehezíthette útvonalát, hiszen zátonynak, sziklának vagy hídnak, hajómalomnak is ütközhetett. Megépítésük és összeállításuk közös munka eredménye volt, mivel több munkafolyamatban dolgozott együtt favágó, fuvaros, szállító és rakodómunkás. A vízi útvonalak egyet jelentettek a gazdasági és társadalmi élet különböző találkozási pontjaival: be- és kirakodó, áruátadó, illetve átvevő központi helyek voltak. Mellettük létesültek a fatelepek, kereskedések, kocsmák és a munkástelepek is.
A fényképek egyben fotótörténeti ritkaságok is. Az 1890-es években készített felvételek munkafolyamatokat ábrázolnak, és gyakran nehéz terepviszonyok közepette készítették. Pfalz Károly az átlagember számára ismeretlen tájat örökített meg, egyúttal az ottani népesség természetközeli életmódját, munkáját is dokumentálva. Vörös Éva
Felhasznált irodalom: Bíró Zoltán: A Máramarosszigeti M.Kir. Erdőigazgatóság kerületének gazdasági viszonyai. Máramarossziget, Sichermann Mór, 1904; Exposition Universelle de 1900 ? Paris. Catalogue spécial Exposition des Pays de la Couronne Hongroise. Publié par le Comissariat de Royal Hongrois, Budapest, Pallas, 1900; https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/viii-tarsadalom-CA13/bevezetes-es-tarsadalmi-retegek-CA34/atmeneti-retegek-az-agrartarsadalom-peremen-CD15/szallito-es-rakodomunkasok-CD9A/tutajosok-CD9B/, megtekintve 2023. 04. 03.; Oroszi Sándor: A magyar erdőgazdálkodás képes története 1867–1918. Budapest, Országos Erdészeti Egyesület, 2016