2025. július 28. - Az Agrárminisztérium oldalán július elején közzétettek egy videót, amelyben Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár arról beszél: a magyar erdőkkel minden rendben, tulajdonképpen nincs itt semmi látnivaló.
A valóság azonban egészen más – erről írt nyílt levelet július 19-én itt a greenfon Fidlóczky József. Ma megérkezett Zambó Péter válaszlevele.
Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár levelét szövegmódosítás nélkül közöljük:
Nyílt válaszlevél Fidlóczky József úr részére
Tisztelt Kolléga!
Köszönöm, hogy megosztotta véleményét és kétségeit a magyar erdőgazdálkodás jelenlegi helyzetével, valamint az én megszólalásaimmal kapcsolatban. Mindig fontosnak és előremutatónak tartom, ha szakmánk képviselői párbeszédet folytatnak, még ha álláspontjuk néha különbözik is.
Közös eredményeink, amelyekre büszkék lehetünk
Szakmai közösségünk hosszú évek munkájával olyan eredményeket tett le az asztalra, amelyek nemcsak nemzetközi viszonylatban is számottevőek, de irányt is mutatnak. Hadd emlékeztessek néhány friss számadatra, amelyek egyértelmű szemléletváltás jelei, és amelyekről sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni:
2005 óta megduplázódott a 100 évnél idősebb, ökológiailag értékes tölgyesek és bükkösök területe (160 ezer hektár).
A nem vágásos gazdálkodással kezelt erdők területe 2010 óta szintén megduplázódott: már 200 ezer hektárnál tartunk. Ez a jelenlegi magyar erdőterület 10%-a. És ha hozzátesszük, hogy a kultúrerdőkben, ültetvényekben, vagy éppen a fiatal erdőkben ezek a módszerek jellegüknél fogva nem alkalmazhatóak, akkor azt látjuk, hogy napjainkra az arra alkalmas erdők közel 30%-án már nem vágásos gazdálkodás folyik.
Az elmúlt években megszülettek az örökerdő-gazdálkodás szakmai és szabályozási alapjai – támogathatóvá váltak, mérhetők, követhetők.
A 33 ezer hektár örökerdő, a 92 ezer hektár faanyagtermelést nem szolgáló és a 66 ezer hektár átmeneti üzemmódban kezelt erdő ékes bizonyítékai egy ágazat szemléletváltásának.
Felsorolásom eredményeket tükröz – az ágazatban dolgozó kollégák, az Önök, a tájhasználók és a politika részéről is. Értékeinket közösen hoztuk létre, éppen ezért építhetünk rájuk, és a további fejlődés alapjait szolgálják.
Az örökerdő-gazdálkodás fontos – de nem mindenütt alkalmazható
Teljes mértékben egyetértek Önnel abban, hogy az örökerdő-gazdálkodás kiemelt figyelmet érdemel. Nemcsak természetvédelmi szempontból, hanem az erdők klímaadaptációs és közjóléti szerepe miatt is. Ezért támogattam és támogatom most is annak szakmai, pénzügyi és társadalmi megerősítését.
Azonban — ahogyan azt Ön is nagyon jól tudja — a magyarországi erdők eltérő termőhelyi adottságai, története és szerkezete nem teszi lehetővé, hogy mindenhol kizárólag ez a gazdálkodási forma legyen alkalmazható. Mint ahogy nem lehet rögtön 50-100-200 éves erdőt ültetni, hanem meg kell várni, amíg a fák elérik ezt a kort. A mai korban keresni a többszáz éves erdők hiányának felelősét jól hangzó, de alaptalan felvetés. Azt is érdemesnek tartom megfontolni, hogy a 19-20. század fordulóján telepített kocsányos tölgyesek és a trianoni veszteség után létesített közel egymillió hektár erdő – mai erdőterületünk fele – semmiképpen sem tekinthető természetesnek, amelyeken meddő törekvés számon kérni az egykori őserdők természeti értékeinek hiányát.
Az örökerdő-gazdálkodás fontos, de nem univerzális megoldás. Örömmel tölt el, hogy jelentős eredmények születtek a Soproni- vagy a Visegrádi-hegységben végzett kísérletek üzemi szintre emelésében, de ez soha nem várható a szélsőséges alföldi termőhelyeken. A változatos korú, elegyes, természetes szerkezetű erdők elérése többféle úton történhet — ezek közül az örökerdő az egyik legértékesebb, de nem az egyetlen.
A tarvágás megítélése során világos megkülönböztetésre van szükség
A videóban – melyet Ön is látott, és amelyből idéz – nem állítottam, hogy a tarvágás mindenütt elfogadható, vagy kívánatos lenne. Soha, sehol sem mondtam, hogy növelni kell a tarvágások területét. Azt állítottam – és ma is azt mondom –, hogy a tarvágás, mint erdőfelújítási módszer, bizonyos helyzetekben jelenleg elkerülhetetlen.
A klímaváltozás gyors és súlyos hatása miatt már találkozunk olyan helyzetekkel, ahol az eddig természetes úton felújuló erdők elvesztik ezt a képességüket. Minden ökológiai értékük ellenére. Ilyen helyzetekben a sarjaztatás vagy a klímarezisztens fajok alkalmazása adhatja a zárt erdő fenntartásának egyik lehetőségét. Az ennek érdekében végzett tarvágás nem erdőirtás, hanem megfelelő kontrollal végrehajtott felelős beavatkozás. Az Ön által is felemlített törvény módosítása minden más állítás és képtelen spekuláció ellenére ezt a célt szolgálja: a hatóság számára biztosít egy olyan végső eszközt, amelynek használatát az erdőborítás hosszútávú fenntartása érdekében mérlegelheti.
Értem, hogy szakmai környezetéből kiemelve a tarvágás egy kampányban jól használható kifejezés, de ettől még szakemberként nem szabad azt a hamis képet sugallnunk, hogy csak gazdasági vonatkozása lenne alkalmazásának, és a természetvédelmi erdőkezelésben ismeretlen lenne a használata. Mint Ön is tudja, a nemzeti park igazgatóságok is alkalmaznak tarvágást a saját kezelésükben lévő erdőkben, az elmúlt öt évben mintegy 500 hektáron jelentették be tarvágás végrehajtását. A nemzeti parkok által tarvágással érintett területek között vannak például a Bátorliget 22-23-24-es erdőtagok, amelyek már valóban védett erdőterületek, nem úgy, mint egy térségbeli másik erdőrészlet, amely a támadások célkeresztjébe került. Nem azért alkalmazzák ezt az eljárást, mert rombolni szeretnék a természetet, hanem mert bizonyos helyzetekben ez a megoldás a leginkább célravezető az erdő megújítása érdekében.
A természetvédelmi célú fafajcseréket szintén tarvágást követően hajtják végre. A tarvágás tehát nem cél, hanem eszköz. Az erdő megújításának egyik eszköze. Úgy gondolom, mindketten bízhatunk a hazai erdészeti és természetvédelmi hatóságban, az erdőgazdálkodó és a természetvédelmi kezelő szakemberekben, két egymásra épülő szakterület minden elkötelezett művelőjében, akik képesek megítélni, hogy mikor melyik szakmai eszköz a legcélravezetőbb az erdők hosszútávú fenntartására.
Az erdő nemzetgazdasági jelentőségéről
A 21. században nem engedhetjük meg magunknak azt a szűklátókörűséget, hogy csak az erdő gazdasági jelentőségéről beszéljünk. A nemzetgazdaság számára az erdő sokkal több, mint faanyag, és az annak előállításából képzett statisztika. Már önmagában az erdőkben található szénkészlet tárolásának értéke több százmilliárd forintos nagyságrendet képvisel. Ehhez járul még a rekreációs és az egészségvédelmi érték vagy a biodiverzitás- és klímavédelmi szolgáltatások nehezen forintosítható, de el nem hagyható értéke. Mindezek egy körforgásos gazdasági rendszer részei. Ez a rendszer fenntartható, mert egyenlő súllyal jelen vannak benne az ökológiai-természeti, a társadalmi és a gazdasági szempontok.
Fenti rendszerből Ön az ökológiai-természeti szempontok szakértője. Őszintén remélem, hogy a továbbiakban lesz lehetősége a társadalmi és gazdasági kérdésekkel is mélyebben foglalkozni. Levelével kapcsolatban ezeken a területeken csak néhány tényre hívom fel a figyelmét:
az erdei biomasszát jellemzően hő-, és nem elektromos energia előállítására használják, kizárólag az áramtermelésben betöltött arányát vizsgálni félrevezető;
a biomassza alapú távfűtés olyan települések lakosságát látja el hőenergiával, mint Pécs, Tatabánya, Szombathely, Kaposvár, Kecskemét vagy Ajka, tehát egyáltalán nem érdektelen a működés fenntartása;
a legtöbb tűzifát a lakossági kisfogyasztók (akiknek nincs más lehetőségük), és nem az erőművek igénylik: az állami erdészeti társaságok tűzifa termelésének 70-80%-át közvetlenül a lakosság használja fel;
semmilyen európai uniós agrártámogatás nem létezik mesterséges erdőfelújítások támogatására.
Levelével kapcsolatban arra is felhívom a figyelmét, hogy a Köztársasági Elnök nem is vizsgálta alkotmányossági szempontból a kérdéses törvénymódosítást, és hogy a Természetvédelmi Kezelési Tervek, amelyekhez az erdőgazdálkodásnak Ön szerint igazodnia kellene, csak az erdőterületek alig néhány százalékára állnak rendelkezésre. Felhívom a figyelmét továbbá arra is, hogy az állami erdészeti társaságokat nem 1993-ban alapították, hanem 40-50 évvel ezt megelőzően. Többnek ennél is régebbre nyúló története van az állami (vagy éppen még a királyi) területek kezelésében. 1993-ban a gazdasági társaságokról szóló hatályos jogszabályi rendelkezések alapján pusztán részvénytársaságokká alakultak a kor kívánalmainak megfelelően. Ezért nem az erdőgazdaságok tevékenykednek a nemzeti parkok területén, hanem az erdőgazdaságok kezelésére bízott területen jöttek létre – sok helyen az erdőkezelő kezdeményezésére és hathatós támogatásával – a nemzeti parkok. Mindezeket azért tartom fontosnak megemlíteni, mert az eredményes párbeszéd alapjának a tényekből való kiindulást tartom.
Tisztelt Kolléga Úr!
Sajnálattal olvastam leveléből a csalódottságát, mégis bizakodva ragadtam tollat és írtam meg levelem. Igaz, hogy Ön most vitatkozik velem, de ezt a vitát nem személyeskedésnek, hanem az erdő iránti szenvedély közös nyelvének tekintem.
Közös célunk az erdők védelme, megerősítése és jövőjének biztosítása – szakmai és valós alapokon! A nyilvánosság szerepe ebben kulcsfontosságú, de nem válthatja fel a szakmai közösség együttműködését. Együtt, közösen, árnyaltan kell beszélnünk az erdőkről, azok megújításáról és a klímavédelem szolgálatáról!
Kívánom, hogy továbbra is legyen aktív tagja ennek a szakmai közösségnek. Véleménye nyomán jobb döntések, határozottabb célkitűzések és tisztább párbeszéd születhet.
Tisztelettel:
Zambó Péter okleveles erdőmérnök, a Pro Silva Hungaria alapító tagja