Stohlt most lopással gyanúsítják (Index/ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2007. február 6.
ImageFotó: ForestPress

A műsorvezetőt ezúttal nem drogbirtoklással, hanem orvvadászattal gyanúsítja a rendőrség. Kocsijának csomagtartójában két azonosító nélküli vaddisznót találtak a vadőrök.
Stohl András közismert hobbija a vadászat, gyorshajtása és drogbotránya után most emiatt került összeütközésbe a törvénnyel.

Szombaton hajnalban Siófok környékén igazoltatták a rendőrök, mikor autójából két elejtett vaddisznó került elő, melyeken nem volt rajta a kötelező azonosító szalag. Emiatt előállították, még a délelőtt 10-kor kezdődő színházi próbájára sem ért oda – írta a Blikk.
A siófoki rendőrség szóvivője, Bíró Gábor hadnagy elmondta: szombaton hajnalban valóban igazoltattak a Karád környéki erdő egyik útján három férfit, akiknek autójából elejtett vadak kerültek elő. Mivel azonban a vadászok nem dokumentálták a szabályoknak megfelelően a vadászatot, a rendőrök lopás és orvvadászat miatt előállították őket.
A lap felhívta Stohlt, aki elmondta: nem akarták ellopni az állatokat, csak annyi hibát követtek el, hogy a vadazonosító műanyag szalagokat nem tették fel az állatok lábára. A színész állítja: más hibát nem követett el, minden érvényes engedéllyel rendelkezik, beírta magát a vadászkönyvbe, és elfogásakor épp a hűtőház felé haladtak, ahol leadták volna az előkészített egészségügyi mintákat. A Színes Bulvár Lap úgy tudja, Stohlnak a fentieken kívül saját lőjegyzékébe is be kellett volna vezetnie az elejtett állatokat, ezt azonban nem tette meg. Az eljárás miatt bevonták a vadászati engedélyét, lőfegyverét pedig igazságügyi szakértő vizsgálja
Emlékezetes, hogy az Országos Erdészeti Egyesület 2007. évi pápai vándorgyűlésén Stohl András működött közre versmondóként.
A vadászat szabályai
A vadásztársaságok szabályai szerint az elejtett állatokat nem lehet elmozdítani a vadászat helyszínéről az azonosító jelzés felhelyezése nélkül. Emellett a vadászkönyvbe is be kell vezetnie az adatait – ez egyfajta jelenléti ív, azt dokumentálja, ki, mikor, hol járt a területen -, és a saját lőjegyzékében is fel kell tüntetnie a kilőtt állat adatait, és miután kizsigerelték, a belsőségeket az állattal együtt el kell szállítani az átvevőhelyre állatorvosi vizsgálatra.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.