Hogyan nyúlták le az állami területeket a vadászterületek kijelölése során? (VIP)

2007. június 11. 
A kérdés nem egy megyében merült fel, de vannak megyék, ahol mindez hatványozottan jelentkezett. Főleg azokra megyékre volt mindez jellemző, ahol megfelelő nagyvad állomány található és viszonylag könnyen megközelítlehtő a vadászterület. Az ilyen történésekben aztán sok érdekes ember érintett, de ami közös a történetekben az az, hogy egyetlen egyszer sem az érdekeltek játszották le ezeket a játszmákat, hanem a legtöbb alkalommal az állami érdekeltségű erdőgazdaságok fizetett alkalmazottai kapták meg az ukázt, bár sok esetben ukázok nélkül is tudták a tennivalójukat, ha meg akarták tartani az állásukat. Gátlástalanul átgázoltak a magán földtulajdonosokon, kiszolgálva ezzel feletteseik minden igényét. Nem is Őket kellene ezért elítélni, hanem azokat, akik ilyen méltatlan és megalázó szerepre kényszerítették ezeket az embereket. De erre hiába várunk, hiszen az ilyen szereplők lába a legritkább esetben éri el a földet, vagy pedig a hatalomban elfoglalt szerepük, poziciójuk okán sérthetetlenek.
Talán nem is lett volna ennek során oly nagy probléma, ha ezek az alkalmazottak, az állami erdők kezelése mellé a területhez szakmai szempontokból csatlakoztatható magánterületeket csatolva, maguk vették volna kézbe vadgazdálkodást, hiszen az elmúlt tízéves ciklusban volt számos példa a korrekt együttműködésre. Azonban a legtöbb esetben nem erről szólt a történet, hanem arról, hogy ezek az alkalmazottak gyomorremegéssel hajtották végre az elvtelen, sok esetben a törvényesség álcája mögé bújtatott feladatokat. Nem volt egyéb a cél, mint kiszolgálni azoknak az embereknek az igényeit, akik kellő magasságokba emelkedtek ahhoz, - mint írtam korábban, - hogy lábuk a földet ne érje el, és elhiggyék magukról, hogy rájuk más törvények, más szabályok vonatkoznak. Cél tehát az úri hancúrplatz kialakítása, a legtöbb esetben állami költségvetés terhére. Sértetlenül megtehetik, hiszen a hatalom képviselőivel olyan kapcsolatokat ápolnak, hogy kezük bármilyen hivatalhoz, hatósághoz  elér, tönkre tudnak tenni embereket és nyilvánvaló törvénysértéseket tudnak elsikálni. Ideig óráig azokat a személyeket, akik ezeket a feladatokat végrehajtják, védelem illeti meg, de a történelem azt bizonyítja, hogy az ilyen személyek előbb utóbb elhagyják korábbi helyüket. A szálakat a háttérből mozgató irányítók pedig megtalálják azokat a megfelelő személyeket, akik mindig az ő igényeinek megfelelően fognak cselekedni. Mivel érintethetelenek, büntetlenül megtehetnek bármit, hiszen nevük hallatára ajtók nyílnak meg, külön figyelmeztetés nélkül az ügyintézők maguk találják ki, hogyan kell a kényes ügyeket elsikálni. Így aztán továbbra is vadászhat az a magát vadásznak nevező ember, aki olyan vadat ejt el, amelynek az elejtésére a társaságnak nem volt engedélye, ezt az eseményt a megyei illetékes vadászati felügyelő nem érzi olyan súlyúnak, ami miatt legalább szabálysértési eljárás megindítását kellett volna kezdeményeznie.  Lehet, hogy így van, bár tenne ilyesmit egy falusi traktoros, feltehetően egy életre elveszíthetné fegyvertartási engedélyét. De nem érzi kifogásolhatónak az esetet egy kamarai etikai bizottság elnöke sem, aki azóta is nagy örömmel vadászik ugyanabban a társaságban, karöltve egy megyei kamarai szervezet elnökével.
Érdekes, mert mintha ezek az esetek nem is Magyarországon játszódtak volna le. Vagy csak a szereposztás miatt nem a megfelelő forgatókönyvet alkalmazták? Vajon milyen a rend egyéb területen, ha ilyen viszonylag „sokadrangú” esetben sem érvényesül a törvény? Azoknak, akiknek a szabályok betartása és betartatása lenne a feladatuk, maguk tekintik mindezt magukra nézve áthághatóanak? Van-e a későbbiekben erkölcsi alapja bármelyik érintett személynek, ítéletet mondani bárki felett is?
Most induló sorozatunkban néhány érdekes történetre hívjuk fel olvasóink figyelmét.     Punk János