Rendkívül ritka ősmaradványok kerültek elő a bükkábrányi lignitbánya területén: 15 darab, élethelyzetben megőrződött mocsárciprus törzsére bukkantak a bányászok. A hatalmas fák ott állnak, ahol több millió évvel ezelőtt meghaltak. A kutatóknak sietniük kell a vizsgálatokkal, mert a felszínre került törzsek gyorsan pusztulnak. A 15 szálban álló fa rendkívül ritka leletnek számít
Fosszilis mocsárciprus-erdő Bükkábrányban
Körülbelül 12 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti középső-miocén kor után a Kárpát-medence területe fokozatosan elveszítette az összeköttetést a Földközi-tenger elődjével, és először csökkent sósvízi (szarmata), majd édesvízi (pannon) környezetek alakultak ki. Az így létrejött Pannon-tó medencéjét fokozatosan feltöltötték az északról érkező folyódelták üledékei, emiatt a tó északi partja fokozatosan tolódott dél felé. A deltasíkság körülbelül 8 millió évvel ezelőtt érte el a mai Bükkábrány területét. A lapos tóparti területeken hatalmas mocsarak terpeszkedtek. A mocsarak területén és környékén élt növényzetből alakult ki a hatalmas készleteket tartalmazó lignittelep. A fenyőfélék, a tölgy, a bükk, a platán és a juhar mellett az egyik leggyakoribb erdőalkotó a Taxodium (mocsárciprus) volt.
A lignittelepben és a meddőrétegekben eddig is találtak összenyomott fatörzs- és ágmaradványokat Bükkábrányban és Visontán is. A közelmúltban azonban igen ritka leletegyüttesre bukkantak bányászat közben: egy Taxodium-erdő szálban álló fatörzsei bukkantak elő. A mintegy 100 x 100 méteres területen 15 fatörzset ástak elő a markolók. A fák közvetlenül a lignittelep tetején helyezkednek el, így feltételezhetjük, hogy a kőszénmocsár életének egyik utolsó pillanatát láthatjuk. A fákat szürke színű, jól osztályozott homok veszi körül. Ez az ún. folyóshomok látványos "hordalékkúpjaival" a fatörzsek közötti terület egy részét is elfoglalja.
A Bükk-hegység déli előterében, Bükkábrány község határában található Magyarország egyik legnagyobb külszíni bányája, ahol 1984 óta termelik a késő-miocén korú lignitet
A Taxodiumok megőrződött törzsrészeinek teteje a szürke és a fölötte települő sárga homok határával esik egybe. A mocsarat és a fatörzseket a szürke homok hirtelen temette be; talán egy hatalmas vihar eredményeképpen halmozódott át a tóparti dűnesor üledéke. A fatörzsek be nem temetett részei később az erózió áldozatává váltak: a mocsárciprusok kisebb darabjai a fedő sárga homokban figyelhetők meg, de már nem szálban állva, hanem vízszintes helyzetben összesodródva.
A fatörzsmaradványok jellegzetes alakjuk és az eddigi vizsgálatok alapján egyértelműen a mocsárciprusokhoz tartoznak. Ma élő képviselőik (például a floridai mocsarakban) 30-40 méter magasra nőhetnek, törzsük átmérője akár a 3 métert is elérheti. Alul kiszélesedő gyökérrendszer akadályozza meg a fa kidőlését. Élőhelyük az évszakosan vízzel borított mocsár vagy az ártéri síkság. Nagyon jellegzetesek a léggyökereik, amelyek a fa körül bukkannak felszínre a vízből vagy a talajból.
A bükkábrányi törzsmaradványok 4-6 méter magasak, átmérőjük eléri a 1,5-3 métert. Évgyűrűik nagyon sűrűn helyezkednek el, az egyik 80 cm-es átmérőjű törzsben például 400 évgyűrűt számoltak meg. A sűrű évgyűrűrendszer és a magas gyantatartalom miatt a mocsárciprusok általában jól ellenállnak a gombáknak és a rovaroknak. Néhány törzsön mégis korhadási nyomok észlelhetők, némelyik példánynak a közepét pannon homok vagy markazit tölti ki. A markazit (FeS2) kiválásához szükséges kén az alul lévő mocsári üledékekből származhat.
A fosszilis erdők nem kivételesen ritkák az ősmaradványok között, szinte minden földtörténeti korból ismerünk ilyen leleteket. Ezek azonban szinte mindig átkovásodott állapotban álltak ellen évmilliókon keresztül a fizikai és a kémiai hatásoknak. A bükkábrányi Taxodiumoknál viszont az eredeti faanyag fosszilizálódott, kovásodás nélkül.
Ez a különlegesség okozza a leletek vesztét is. A sejtfalakat szilárdító, rugalmas cellulóz nagyrészt lebomlott, csak a plasztikus lignin őrződött meg. Emiatt a bányanedves állapotban felszínre került törzsek a kiszáradás közben gyorsan repedeznek, és vékony darabokra hullnak szét. A környező homok eltávolítását követően azonnal elkezdődött a fák kiszáradása. Kezdetben attól tartottak a szakemberek, hogy a fatörzseket leginkább a bányászat fenyegeti, de a kiszáradás miatti szétforgácsolódás már korábban véget vet a történetnek.
A teljes megsemmisülés előtt azonban a geológusok számos vizsgálat elvégzését tervezik dr. Kázmér Miklós (ELTE Őslénytani Tanszék) és dr. Hably Lilla (Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára) irányításával. Ezek között szerepel a fafajok taxonómiai meghatározása; a szürke homok üledékföldtani vizsgálata a betemetődés mechanizmusának megismerésére; a fák korának és egyidejűségének, valamint az éghajlati viszonyok (pl. évszakosság) megállapítása az évgyűrűk alapján. A kutatómunka és a bányaművelés miatt a leletek a helyszínen nem látogathatók. Dulai Alfréd